Amióta csak bejelentették, hogy a Phase 2 keretében megvalósítják A galaxis őrzőit, a legmegosztóbb Marvel-filmmé is vált, pedig egy képkockát sem látott belőle senki. Aztán jöttek a forgatási fotók, amik a Star Trek világát idézték meg; a kettős érzések pedig csak nem szűntek meg. Ezt követően megkaptuk az előzeteseket szép sorban és (nincs rá jobb szó) berobbant a köztudatba a gyülevész banda és eszement történetük az év (valamint a stúdió) egyik legvártabb produkciója lett. A korábbi külföldi bemutatók és kritikák révén már volt pozitív visszajelzés bőven, úgyhogy nyugodt szívvel ülhet be a magyar nézősereg a hazai mozikba: ez bizony az eddigi legszórakoztatóbb alkotás lett a Marvel Studios háza tájáról, még ha nem is tökéletes, de az ismeretlenségből majdnem durran akkorát, mint a Bosszúállók két éve.
Peter Quill (Chris Pratt) egy földi gyermek, akit elrabolnak a bolygóról, hogy évtizedes munkával csillagközi tolvajt faragjanak belőle. Az önfejű Űrlord (igen, első hiba a magyar forgalmazótól, hogy nem hagyta meg Star-Lordnak) elindul megkeresni egy titokzatos tárgyat, amire mellette az univerzum egyik, ha nem a legveszélyesebb embere, Ronan (Lee Pace) is feni a fogát. Ronan, a vádló bolygók és civilizációk felett ítélkezik őrült dühében tobzódva, felrúgva a kree’k és a xandari birodalom közötti békét. Miközben üldözőbe veszi Quill-t Ronan jobbkeze, a titán Thanos mostohalánya, Gamora (Zoé Saldana), ezzel párhuzamosan Mordály (Rocket Racoon – könyörgöm, 2. hibapont) és szófukar társa, Groot (ez bezzeg nem lett Gyökér vagy Tuskó – ellentmondás, 3. hibapont, kiesett!!!) is Quillre, vagyis inkább a vérdíjra hajtanak. Szerencsétlenségükre egy űrbörtönben kötnek ki, ahol betársul még hozzájuk a két lábon járó bosszúszomj Drax, a pusztító (Dave Bautista) személyében. Ez a perifériára szorult banda akar szembe szállni az univerzum egyik legnagyobb erejével, hogy életek milliárdjait mentsék meg – na nem csak a betyárbecsülettől hajtva.
James Gunn rendező a Slither és a Super után belépett a nagypályás rendezők közé, hiszen korábbi forgatókönyvírói tehetsége mellett megmutathatta, mire képes rábízott 175 millió dollárral. Röviden: a tökéletes szórakoztatásra! Olyan hibátlan érzékkel lavírozik dráma és komédia közt, szóról szóra váltogatva azt, hogy nincs ideje lehúzni a drámai hangulatnak, mert azonnal eltrollkodja valamelyik karakter. Ha kell, a gépfegyveres mosómedve, ha nincs más, a humanoid fa, ha pedig minden kötél szakad, teljesen humanoid szereplői feszegetik a határokat. Nem tiszteli a pátoszt, de bőven lapátolja az arcunkba, miközben nem tisztel rangot és származást, azonnal képünkbe vágva a poént. Nagyon jól kezeli a civilizációk ütközését, ahogy Quill a Footloose-t ecseteli Gamorrának, ahogy Drax nem érti a nyak előtt elhúzott ujj jelentését, új szintre emeli a csillagközi kalandozásokat. Lehetett szidni a Marvelt egysíkú karakterkezelése miatt, de idén Amerika Kapitány megalomán kémtörténetének földhözragadtságában is hibátlan megvalósításával már mutatták, nem félnek a saját korlátaik feszegetéseitől. Ezzel el is értünk ennek a vállalkozásnak az igazi rizikójához, a műfajhoz. Sci-fi keretbe ágyazott képregényhősök küzdenek náluk sokkal hatalmasabb erőkkel, hogy életüket sem féltve megmentsék azokat, akik addig ellenségként kezelték őket. A látványvilág csodálatos, az egészből a nagyjátékfilmes Serenity retró western - sci-fi stílusa süt, amivel tiszteleghettek Joss Whedon elkaszált sorozata, a Firefly előtt. Az egybecsengés nem véletlen, hiszen a 2008-ban útjára induló 2. Galaxis őrzői-füzetekre (az első széria 1969-es, innen lehet ismerős Yondu, akit átemeltek ide) már hatással volt Whedon Firefly-ban megismert stílusa.
Azonban nem csak dicshimnusz lengi be a termet, érje pár kritikus szó is a filmet. Elsőként ami a Marvel-sztorikat csak moziből ismerőkkel szemben nem kis kiszúrás, az eredettörténetek hiánya. Quillről kapunk egy pároldalas felvezetést (és zseniális főcímet, amivel felkerül a dobogó legfelsőbb fokára a sajtjai közt), a többiek azonban csak szóban adnak némi betekintést keserű előtörténetükről. Drax ugyan gyászolja a családját, de csak a puszta hiányuk alapján bárki lehetett volna a börtönből Drax helyében. Gamorra és Rocket (sajnálom, Rozsomáknak legalább volt esélye a hazai keresztségben) nem rendelkezhettek sokáig saját életük felett, így megannyi testmódosító beavatkozás tette őket azzá, akik ma, élő fegyverek, amiknek épphogy élt a lelkük. Groot velük ellentétben a természet legtökéletesebb lénye, puszta léte maga a csoda, tetterős személye és gyermeki logikája révén hibátlan Marvel-hős lesz a vásznon, akinek minden pillanata csak öröm a néző számára. A főgonosz Thanos egyre nagyobb szerepet játszik ebben a filmes univerzumban, kifutófiúja, Ronan azonban ugyanolyan súlytalan, ködös motivációktól hajtott ellenfél, mint volt Thor ellenében Malekith.
Ezzel a felvonással lenne ildomos nyitni a Phase 2-t, elvégre szintet léptünk a történetmesélésben, kinyitották az eddig erősen Föld-centrikus sztorikat, nyakunkba zúdítva kismillió lehetséges sztorit és összefonódást. Az pedig egyértelműen az író-rendező Gunn érdeme, hogy mindezt olyan dinamikával teszi meg, ami eddig csak Joss Whedonnak sikerült a Bosszúállókkal, igaz, földi keretek közt. A minden várakozást felülmúló anyagi siker (94 milliós amerikai nyitó hétvége, 4. legnagyobb nyitány 2014-ben) egyértelművé tette, amit még a bemutató előtt lefixált a stúdió: 2017-ben jön a következő galaktikus sztori a most megszeretett hőseinkkel. Addig meg jön jövőre egy Bosszúállók 2. és a Hangya (ha a rendezőváltás nem jelent akkora fennakadást, mint várható), 2016-ra pedig Amerika kapitány 3. önálló története és a sokat pletykált Doktor Strange (amire Joaquin Phoenix és Benedict Cumberbatch is esélyes lehet). Eddig vastagon a Marvel áll nyerésre, nem csoda, hogy a DC bedobta 40 filmes listáját 2020-ig. Értékelés: 9/10
Utolsó kommentek