Hektikus időjárással megvert hosszú hétvégén vagyunk túl, amikor a hazai forgalmazók mind a hölgyek, mind az urak jegyvásárló kegyeit keresték, na persze erősen szeparálva. Míg a hölgyek számára A tökéletes hang 2 megtekintése adott enyhet a futószalagon érkező blockbusterek tesztoszteronszagának elviselésében, addig az urak a szuperhősös felhozatalt enyhítve kaptak egy 30 éve várt benzingőzös adrenalinlöketet. Azt el kell ismerni, bőven volt átjárás a nemi szerepek kőbe vésett etalonjaira fittyet hányva, azonban mégis erős a választóvonal a két alkotás műfaji sajátosságai révén elszeparált nemek között.
Elizabeth Banks első rendezői nagyjátékfilmjének a 3 évvel ezelőtti meglepetésszerű sikert arató Tökéletes hang folytatását választotta, ami azért előzetesen huszáros vállalás. A szedett-vedett, messze nem bikinis plakátokról szalajtott lány a capella kórus a diverzitás jegyében megtalálta azt a mélyen rejlő erőt magukban, a csapatukban, hogy országos bajnokságon le tudják győzni az egyazon egyetemről érkező fiúkórust. Eltelt 3 év, a csapat fő tartóoszlopai végzősök, a tehetséges újabb generációs lányokat sikeresen beépítették a csapatba, azonban világméretű botrányt sikerült fazonírozatlan női altestet villantani az Egyesült Államok elnökének születésnapi partiján. A csapatot felfüggesztik, egyetlen esélyük pedig a világbajnokság megnyerése, különben megszűnik a kórus.
A növekvő tétek mellé nem felejtették el a humorfaktort is feljebb tekerni, a nyitó jelenet csak megalapozta, hogy a film cselekménye Koszorúslányok stílusában fog zajlani. Ettől az áthallástól függetlenül sikerült egy nagyszerű ellenfelet találni a Das Sound Machine (továbbiakban DSM) csapata személyében, így az amerikai piac számára is elfogadott ellenségkép most a világháborús időket emelte be a német kórus szerepeltetésével. A dalok terén sajnos nem sikerült megismételni sem az első rész ütős soundtrack-jét, bár a DSM dalai terén csak az angol kiejtés okán lehetett hányérzet, mert a választott zenék és az ipari lézer pontosságával bíró koreográfiák, valamint a német felsőbbrendűség kiemelésével bőséggel szórakoztató pillanatokat szereztek – ergo megtették mindazt, amit igazából a Bardeni Belláktól reméltek a rajongók. A Bellák azonban elmentek a lelkizős cukiskodásba, hiába a fanszőrzetes kezdés és a sátorponyvás székletürítés. Dalok terén visszalépés érezhető, a Treblemakers szinte teljes kihagyása és a Bella-dalok színvonalának jelentős visszaesése pont azt az egyedi hang hiányát jelzi, amit a zenei producer is kifogásol Bella mash-upjainál.
A visszatérő szereplők egytől egyig hozták az elvártakat, sikerült némely karakternek fejlődnie is – Háj Amy érzelmi hullámvasútozása talán a leginkább számottevő ezek közül. Humor terén voltak megbicsklások, a guatemalai lány bevándorlós poénjai a második nekifutás után önismétlésbe csap át, ezzel fedve a forgatókönyv üresjáratait. Ezek alól a zenei összecsapások sem kivételek, a többcsapatos dalváltó csak egy felcicomázott és túlhúzott megismétlése az első rész üres medencés megmérkőzésnek, míg a világbajnoki döntő egyenesen gyengébbre sikeredett az európai színhely ellenére, mint az első rész Lincoln Centerben lezajlott Treblemakers – Barden Bellas csörtéjének. Az új felvonás inkább a nosztalgikus érzésekre igyekezett hatni a dalválasztással, saját mítosza előtt tisztelegve. Minden gyengeség ellenére is simán biztos szórakozás, a DSM profizmusa és a minél erőteljesebben bevetett altesti humor sikerre vitte a projektet, értékelését nézve pedig nincs könnyű dolog, hiszen a poénok jobbak lettek, a dalok kicsit halványabbak, a Treblemakers hiányzott, azonban így is megérdemel egy 7/10-et.
30 évet vártunk arra, hogy egy biztatóan induló, de borzalmasan összeomló trilógia-zárást követően George Miller ismét elkalauzoljon minket Mad Max posztapokaliptikus, benzingőztől bűzölgő koszos világába. Az már tudvalevő volt, Mel Gibson nem tér vissza a volán mögé, de Tom Hardy szerepeltetésével mindenki jó irányba érezte terelődni a projektet. Ezt követően jöttek a brutálisan nyers forgatási képek és a zseniálisan a zsigereinkig hatoló előzetesek őrülete, úgyhogy a nép abszolút mértékben beszippantva. Kellett is a népnek valami masszív gázfröccs, mert ugyan a Halálos iram 7 is ledózerolta a jegypénztárakat, de az már messze nem az autós műélvezetekről szólnak, sokkal inkább a heist mint zsáner lett domináns.
A sivatagban elindul egy páncélozott kamion, hogy üzemanyagot és lőszert szerezzen, a sofőr azonban máson ügyködik. A diktátorként végnapjait élő emberi roncs, Halhatlan Joe csodás háremét és egy tartálynyi anyatejet meglovasítva próbál eljutni Imperior Furiosa (Charlize Theron) eljutni a zöld vidékre, ahonnan származik. Üldözéskre indulnak a hadfiak, hogy a szépséges tenyészeket visszajuttassák a várba. A hajtóvadászathoz csatlakozik két másik település vezére is, hogy példát statuáljanak a renitens hadvezérrel. A menekülő hölgykoszorúhoz csatlakozik Max (Hardy) és egy hadfi, Nux (Nicholas Hoult) is, hogy más-más indíttatásból, de megváltást találjanak a küldetés sikerében.
Miller sikeresen túltette magát a messiástudatú globális üzenet megfogalmazáson, ami a 3. részt dogmatikusan nézhetetlenné tette. Sikerült mondandóját egy kétórás üldözésbe csomagolnia, ahol a küldetéstudat tökéletes pihenést nyújt az extrahosszú autós kaszkadőr show közepette. Az pedig kifejezetten jó ötlet volt, hogy itt nem Max a mozgatórugó, itt minden Furiosa körül forog. Ő a katalizátor, a csapatvezér matriarcha, aki az undorig lecsupaszított társadalomkritika egyetlen igaz embere, aki megőrizte józan eszét és tartását a borzalmak közepette is. Nem véletlen, hogy a patriarcha által uralt, kizsákmányolásra építő diktatúrát egy posztszovjet életérzést a zöldmozgalmakkal ötvöző női karakter készül megdönteni, még ha csak közvetve is. Hiszen nem Furiosa, hanem Max terve a Vár bevétele, Furiosa csak vissza a természetbe-vezérelv mentén vág át a végtelennek tűnő sivatagon.
Az üzenet azonban csak másodlagos, itt bizony az autós üldözésen van a hangsúly, abból pedig nincs hiány. Az egész film egyetlen hatalmas hajtóvadászat, ami csak percekre pihen meg, hogy új, kényelmesebb pózt vehessünk fel az újabb és újabb akcióorgiát bámulva. A szinte gusztustalanságig tuningolt többszintes autókasztnik és a homok- és kősivatag véget nem érő ütközetét a homokvihar sem tudja megakasztani. A száguldás és a gyilkolás vallási áhítattól övezve zajlik a szemünk előtt, Halhatlan szektája pedig ijesztően komoly kritikája napjaink médiafelhajtást elérő csoportosulásainak: Iszlám Állam, Boko Haram és a többiek. Nincs mit tenni, Miller összehozta az idei év legütősebb autós akcióját, példát statuálva a Halálos iram-alkotótársainak. Értékelés 9/10, amit mindenképp nagyvásznon kell először látni.
.jpg?full=1)
1. Charlie Hunnam sokak meglepődésére elvállalta A szürke ötven árnyalata című bestseller filmváltozatának férfi főszerepét, majd a héten vissza is dobta. Helyette sikerült megtalálni az új hímegyedet, Jamie Dornan lesz a pótlás (a képen), akit a Once Upon a Time-ból ismerhetünk.
Amerika történelme telis-tele van számtalanszor megénekelt hőskorszakokkal, egy ilyennek lehetünk most mi is szemtanúi. A nagy gazdasági világválság idején foganatosított szesztilalom idején erősödtek meg a gengszterek is, félelmet és törvényi fennhatóságot nem ismerő alakokként szálltak szembe a karhatalommal. Elég csak megidézni a Gengszterkorzó című sorozatot, mely az HBO egyik legsikeresebb projektjeként szakmai és anyagi sikereket aratva idézi meg a '30-as évek lokálhangulatát, a legendás bűnözők idejét. Ebbe a korba kalauzol minket Matt Bondurant családi ihletésű regénye is, melyben elődeit, a nagyhírű Bondurant-testvéreknek állít emléket. A forgatókönyvet Nick Cave vette gondozásba, míg a rendezést John Hillcoat vállalta.
Utolsó kommentek