Prolihisztor

Nicolas Winding Refn-ről először a 2008-as Bronson kapcsán hallottam, ahol a ma már sztárkultusszal körbevett Tom Hardy-ból hozta ki a mélyben szunnyadó állatot, mikor a legkeményebb brit bűnöző jelzővel titulált Charles Bronson (civil nevén Michael Peterson) megformálására kérte fel. Utána egyértelmű lett számomra, kötelezővé válik bármi, amibe ez a direktor belefog. Az addigi filmográfiából gyorsan le is tudtam a Pusher-trilógiát, melynél kevés jobb európai bűnözői történetet láthattam. A Vérveszteség és a Fear X már-már el sem eresztett, olyan mélyre rántott Refn szimbolizmusába, mire jött a Valhalla - A vikingek felemelkedése, mely egész egyszerűen letaglózott nyers szótlanságával. Elérkezett 2011 ősze és a Drive bemutatója, ahol premierhéten szombat esti fő előadáson a Westend adott termében honolt síri csend, úgy beszippantotta az embereket. Az az év egyértelműen Refn és Gosling éve volt, mind szakmai, mind közönségsiker révén a figyelem középpontjába kerültek. Így már nem is meglepő, ha Cannes-ban debütál a soron következő alkotás, a Csak Isten bocsáthat meg. Onnantól azonban lejtmenet, kifütyülés, meg nem értettség, vádak a túlzott művészieskedés jegyében. Ilyen előzmények után a megszállottabbak automatikusan védeni igyekeznek a kedvenceket, a vitatott alkotás megtekintése után és annak leülepedése után is - holott semmi szükség nincs rá.

Megérkezett Ryan Gosling neonfényes arcocskája, mely cseppet sem olyan félresikerült, mint a korábbi Kristin Scott Thomas-szal. Persze ez a poszter csak egy szimpla tükrözés a korábbi képanyaghoz képest, de még mindig falravaló.

Azt ugye már mindenki tudja, hogy milyen változások történtek: Budapest Film helyett Vertigo Media, Július 18. helyett augusztus 8., Az irgalmatlan helyett Csak Isten bocsáthat meg címen fog jelentkezni az alkotás - már amennyire biztosra vehető ezek után bármi is. Most kaptunk egy karakterposztert is, amelyen Kristin Scott Thomas eséllyel pályázna a Másnaposok 2 transzvesztita táncosnőjének szerepére: hiába, nem mindenkinek áll jól a neonfény, főleg Bangkokban.

Korhatáros jelenet érkezett az Only God Forgives-hez, ha már Cannes-ban dübörög. Hangulatsüllyesztéshez tökéletes, csak a dumamegy, Kristin Scott Thomas kesereg a fia elvesztése miatt. Elég lecsúszott pornós milf ezen képsorok alapján, míg a másik fiát játszó Ryan Gosling az enerváltság mintaszobra.

Itthon július 18-ától kereshetjük mozikban, Az irgalmatlan címmel... áucs még mindig.

Új előzetesek és egy poszter érkezett a Drive alkotópárosának, a rendező Nicolas Winding Refn és a főszereplő Ryan Gosling új filmjéhez, az Only God Forgives című alkotáshoz. Már az eddigi anyagok is ütöttek, de ez a film mind magasabbra teszi a lécet. Egész egyszerűen önkívületi transzba sodort a két nemzetközi előzetes!

Nincs arra szó, mennyire várós az a film, amelyben a Drive két főalakja, a rendező Nicolas Winding Refn és a főszereplő, Ryan Gosling újra közös munkába fogtak. A sztori szerint Gosling egy rendőrt alakít, aki a helyi maffiafőnökkel egy thai box-meccsel rendezné le. Ez nagyon vázlatos csak, kapunk az egyébként szigorúan felnőtt besorolású film előzetesében egészségtelen anyakomplexust Kristin Scott Thomas karakterén keresztül, a Kill Bill líraiságát mesze felülmúló hangulatot - hogy az akcióra is igaz lesz-e, azt meglátjuk. Magyar bemutatóról infó határban sincs, franciáknál májusban kezdik vetíteni. Gyenge kifejezés, hogy ütős lesz...

Kaptunk egy kis képes jóságot Derek Cianfrance (Blue Valentine) új filmjéből, melyben ismét Ryan Gosling a főszerepben, mellé Bradley Cooper és Eva Mendes a színészgárdához csatolva. A filmet most hétvégén mutatják be az Egyesült Államokban, egyelőre limitált vászonszámon. Hazai bemutatóról nincs hír.

Politikai játszmákból sosem elég, lássuk, hogyan mocskolódhat be a legmakulátlanabb elnökjelölt, de a szende és naiv stábtag is! George Clooney eddig se bánt kesztyűs kézzel a politikai osztállyal, időn és téren át bírálta őket, ahol csak tudta. Na nem a vészhelyzetes-batmanes-bőrlabdás filmjeire gondolok, hanem amikkel rendre Oscar bátya küszöbére löttyenti demokrata párti életérzését és hitvallását. Bírálta a közel-keleti helyzetet (Sziriána - Oscar, legjobb férfi főszereplő), nekiszaladt már a nagyvállalati struktúrának is, ráadásul kétszer is (Michael Clayton, Egek ura - ugyan eltérő stílusok, de mindkettő Oscar-jelölést hozott), most pedig hazája, az Egy(b)esült Állam(/t)ok egyik legjelentősebb belpolitikai eseménye, az elnökjelölő caucus körüli időket járja körbe, egy feddhetetlen demokrata elnökjelölt kampánycsapatának egyik vezető tagjának szemén keresztül. Már mindenki tudja, sokáig az Obama keltette hurráoptimizmus miatt ne landolhatott a film a mozikban, elvégre a jó elnöknek köszönhetően változások lesznek. Valami azonban megtört, hiába a lehetőség, az imádat és a globális rajongótábor, nem lett a legvidámabb Barack... Politikai kiábrándultságból és cinizmusból jelesre vizsgázott Clooney, mint színész-rendező, emellett háttérbeli árnyjátékok és gondolatok egész sorát indítja meg a proaktív fejecskékben.

Mike Morris kormányzó (George Clooney) indul az elnöki posztért, előtte azonban jó amerikai szokás szerint dekára meg kell vennie őt a tagállamok előválasztásain a drága kedves szavazóknak. Hogy mennyire nem a szavazókon múlnak a dolgok, arra remek példát szolgál eme alkotás is: háttéralkuk és súlyos titkok elhallgatása, egyes stábtagok ellehetetlenítése még mindig fontosabb stratégiai lépés, mint az egészségügy, az oktatás, a háborúk kérdésének sarkallatos felülvizsgálata. A kormányzó csapatának második számú embere, Stephen Meyers (Ryan Gosling) a tökéletes mintaalany az eszméket dédelgető, hithű embernek, aki csak teljes szívvel képes az ilyen harcokat megvívni. Valójában egymást keresztező embereket látunk, akik egy ponton átveszik a helyet a másiktól, ezáltal veszítve el szerepüket. Legyen elég annyi, hogy a mintacsalád látszatát üzemeltető kormányzó mégsem annyira feddhetetlen férj, mint mutatják, a tiszta eszközökkel harcba szálló stábtag pedig nem csak az ügybe vetett hitét veszti el, de kezeit is kénytelen bemocskolni.

Politikai kiábrándultság még azelőtt, hogy a Házba kerülne az illető! Ez ám a nagy pofon a demokrata vezetésnek, de rajongótábornak is. Íme, az ember, aki megváltoztatja mindennapjaiktokat, elhozva a csodát, a megváltást, a jobb életet... Na de miért is nem akar ez megvalósulni? Vannak a csúnya háttéralkuk, mikor bizony kénytelen vagy a hozzád képest névtelen senkik f@szát szopni, hogy azt a párszáz szánalmasan és morzsákért megvett lojális delegáltat magad mögött tudhasd. Fontos megjegyezni, az nagy Amerikában ne közvetlen az elnökjelöltre szavazol, hanem az adott republikánus/demokrata küldöttekre, akik létszáma alapján dől el, ki lesz az elnök... A közvetett demokrácia diszkrét bája, na! Emiatt is remek látkép a politika működéséről, nem csak a tengerentúliról: kiábrándulni itthon is sokaknak sikerült, nem vitás. Ami miatt érdemes és jó ideig aktualitással bír Clooney mozija, az a kisember kezébe kerülő kártya (lehetősége): Stephen valós(?) bizonyítékkal felvértezve változtatja meg mind a kampány menetét, mind a stáb összetételét. Elítélhető azért, amit tesz?  Bizonyos szempontból igen, elvégre szembe megy saját hitvallásával, meggyőződését a sarokba dobva előre menti a saját irháját, mindazzá válva, amit megvetett korábban. Maga Morris kormányzó esetében már nem ilyen tiszta a kép, elvégre politikusról van szó, aki mint ember, nem hibátlan, de mint jelöltnek, bizony annak kell hazudni, még ha fejek hullanak is emiatt a porba.

Clooney alakítása szót sem érdemel, annyira érződik, hogy ő lehetne az igazi demokrata új-Reagan, a színészből elnökké avanzsálás útjára lépve. Ami miatt nehezebb lenne számára, az a már most is köztudott nőügyeinek díszes száma, mert biza átlag amerikai szemében csak a hűtlenség/zabigyerek/nőtlenség a főbűn, az összes többi ügyesen eltussolható. Aki igazán nagy utat tesz meg a film során, az Gosling, aki a 2011-es évet nézve sokadjára nyújt zseniálisat: nem csak a Drive szótlan főszerepét érdemes a "rovására" írni, de az Őrült, dilis, szerelem nőcsábász karaktere az, ami felhívta rá a hölgyek figyelmét is. Most, hogy tehetsége és külalakja miatt is frontvonalba került, jöhetnek a még tudatosabb szerepválasztások, holott arra eddig se volt panasz. Mostani szerepe minden, ami az elmúlt négy évben történet a demokrata szavazókkal: hit, remény, szeretet, odaadás, várakozás, majd a patthelyzet után a változatlanság keserű kenyere, a kiábrándultság... Cinikus személlyé válva szembemenni mindazzal, ami addig életvitelszerű hittétel volt az életben... Melletük nem kisebb alakok vállaltak epizódszerepet: Philip Seymour Hoffman, Paul Giamatti, Marisa Tomei...

Az év (egyik) legjobb politikai drámája csak egy Oscar-jelölésig vitte, az adaptált forgatókönyv kategóriában nem csak Clooney idén taroló filmje, az Utódok vár megméretésre, de a Suszter, szabó, baka, kém, Brad Pitt újabb jelölését adó Pénzcsináló szkriptje, valamint Scorsese életmű-szagú agyondobálása, A leleményes Hugó is csatasorba áll...