A zsaruzsáner is átesik a kötelező emancipációs hullámon, aminek első nagysikerő prominense a Női szervek című film volt 2013-ból. Kellett hozzá két tehetséges színész, hogy a tróger és ordenáré utcai zsaru (Melissa McCarthy) és az előírások mentén élő eminens FBI-ügynök (Sandra Bullock) szórakoztató kétórás felvonás végén megteremtsék a buddy cop női változatát. Közel két évet vártunk egy akár csak nyomokban is hasonló színvonalú női filmre, de a kreatív folyamatok most szó szerint megálltak az altesti szintnél, arról nem beszélve, a színész- és történetvezetés során elkövetett bakik tucatjai okozta sebek idő előtt elvéreztetik az alanyt, nem kell megvárni, hogy a hátsó ülést is összemocskolja.
Kicsinyke történetünk szerint a mexikói drogkartell aktuális vezetője várja a tárgyalást, mely során korábbi alvezére tenne terhelő vallomást ellene. A szokásos folyamatok szerint védett házban rejtegetik a szövetségiek, ahova protokoll-előírás miatt egy aktakukac női rendőrt visz magával az ügyért felelős nyomozó. A megbeszéltekhez képest egy órával hamarabb érkeznek, így szemtanúi lehetnek, amint két rivális duó is a koronatanú életére tör. Miután csak a tanú „érzékeny és temperamentumos” kolumbiai felesége és az egyszem rendőrnőnk maradt életben, kénytelenek egy államon keresztül száguldozó menekülésbe fogni, ahol rendőr, bűnöző és civil is az ő életükre törne.
Annyi klisét sikerült a sztoriba olvasztani, hogy az is kérdéses számomra, volt-e egyáltalán kreatív folyamat a forgatókönyv terén vagy minden a South Parkban látható Á.L.L.A.T. nevű robot és az általa felvázolt hollywoodi filmes ötletelés során született. Nem tervezek női egyenjogúsági élharcot vívni, de egész egyszerűen számtalan ponton sértő, megalázó és inkább csak kínunkban röhögős a végeredmény. Az pedig, mire elérünk a végkifejletig, igencsak lefáraszt szellemileg, ahogy lemennek kutyába és még lejjebb is próbálkoznak. Felfoghatatlan, hogy mikor és hogyan gondolták az eseményeket és szituációkat viccesnek, mert a humorfaktor nagyjából a hímsoviniszta ’50-es éveket idézi fel, csak nincs meg benne a Mad Menből ismert klasszikus stílus. Modern mázolmány ez, mely csak leminősíti a jobbra érdemes színészgárdát, akik korábban is tudták bizonyítani, hogy a sztereotípia ellenére is lehet viccesnek lenni.
Reese Witherspoon érthetetlenül kóvályog a jelenetekben, láthatóan nem tudta beleképzelni magát mindenki céltáblájává, az ügyeletes balfék szerepébe. Kínosan feszeng az egyenruhában, mintha nem csak a nemi jellegek terén, de a ruhaválasztásban is alárendelt lenne Sofía Vergara-val szemben. Aki képes lehetett volna a kolumbiai drogkartell-feleség bőrébe bújva felülemelkedni a szövegkönyv balfogásain, de inkább beleszürkült a történetbe. A szexuális jellegű poénok jelentős része az ő világbajnok idomain csattannának, ha vígjátékhoz képest nem lenne fásultan önismétlő minden egyes alkalommal. A mellékszerepekben szépen elsüllyesztették Michael Mosley-t, aki a 2014-es kábeltévés újoncok legjobbjában, a Sirens-ben mutathatta meg, milyen jó a komikus szerepekben. Ide azonban alkotótársak kellettek volna, a forgatókönyvért felelős David Feeney (Jim szerint a világ) és John Quaintance (Joey) azonban inkább a tévésorozatok terén értek el maradandóbb érdemeket. Anne Fletcher direktor pedig csak leszerepelni tudott az egyébként sem túl veretes életmű (Step Up, 27 idegen igen, Nász-ajánlat) legújabb produktumával.
Közepesnél jobb szórakozást sehol sem nyújt, talán 2 jó poén van az egész játékidő alatt, nézőként inkább kínosan elfordítjuk a fejünket, mert sokszor már nem bírjuk nézni a kínlódást a vásznon. Szerencsére másfél óra sincs az egész, így ha a blockbuster-szezon nyitányán szegény barátnőnknek elege lenne a szuperhősökből és az epikus történetekből, akkor igazán megbüntethetjük őt és magunkat is ezzel a félresikerült komédiával, melynek a magyar címe is épp elég beszédes színvonalú, hogy tudjuk, semmi jó nem vár ránk. Értékelés: 3/10
U.i.: Címjavaslat, ha önirónikusak lennének a forgalmazónál: Fájlalunk és félünk.
Utolsó kommentek