Prolihisztor

2012-ben a Bosszúállók első része letarolta a világot, anyagilag és szakmailag a csúcsra értek a szuperhős-filmek. A kevés fanyalgó hang mellett egyöntetűen zúgtak a fanfárok, tömegek árasztották el a mozikat világszerte, a franchise-termékek is eszméletlen mennyiségű pénzt hoztak a Disney-Marvel háza tájára. Bebizonyosodott, filmes tendenciák között a képregény-adaptációk a leginkább megtérülő befektetések, leszámítva néhány csúfos kudarcot – ami nem a Marvelhez köthető. Idén, három évnyi további univerzumépítés (Vasember 3, Thor 2, Amerika Kapitány 2 és A galaxis őrzői) után újra összeálltak a Bosszúállók, hogy ezúttal egy közvetve általuk létrehozott fenyegetést győzzenek le, egyszersmind a felvillanó ellentétekkel és új karakterek bevonásával előre vetítsék a mostani csapat kudarcát, megteremtve a kontinuitást ebben az igencsak népes galaxisban.

A Hydra a végnapjait éli, épp az egyik utolsó nagy bázisukra csapnak le sokak kedvenc hősei. A rajtaütés során szembe találják magukat a mutáns Maximoff-ikrekkel, akik Strucker báró hathatós segítségével igencsak impozáns képességekre tesznek szert. A rajtaütés sikere ellenére Stark és Banner ismét eljátszik az Ultron-program gondolatával, mely mintegy védőhálóként működhetne a Föld védelmében. Ezúttal a mesterséges intelligencia megalkotásában Loki jogara és annak eddig ismeretlen képességei lesznek segítségükre és megalkotják az első nyers verziót. Ez azonban érdemi felügyelet hiányában kiszabadul és kivételesen nem világuralmi, hanem világpusztítói törekvéseknek áll neki. Ebben lesznek segítségére az ikrek, akik évtizedes traumával küzdenek a Stark Industries-nak köszönhetően, így igencsak ütős trióként szedik szét a hősök csapatát.

Joss Whedon a logikus változtatások ellenére nagyon is impozáns alkotást hozott tető alá, ha hihetünk neki, akkor utoljára ebben a filmes Marvel-univerzumban. Ugyan sok a negatív vagy legalábbis kevésbé ajnározó értékelés, mint volt 3 éve, de sokan el is felejtik, mekkora feladatot vett a vállára ez a felvonás. Nem csak az eddigi filmekre kellett reflektálnia, de az eddigieknél is nagyobb léptékű folytatásokat is úgy kellett felvázolnia, hogy önmagában is helytálló alkotás maradjon. Ehhez az eddigi legjobb Marvel-főgonoszt sikerült vászonra vinni, természetesen Loki után – már ha ő tekinthető főgonosznak. Ultron alakja nem más, mint egy digitálisan megalkotott Übermensch, aki objektív éleslátással és emberfeletti tudással felvértezve a Föld egyetlen reményeként nem az emberiség megmentését, hanem annak kiirtását látja megoldásnak. Ehhez azonban nem csak az ikrek segítsége, saját tudatának hadseregnyi robotba klónozása, de testének teljes újratervezése is segít. Ez azonban önmagában hordozza saját későbbi vesztét is, mert az emberi tudatnál (Banner-Stark) is erősebb alapot, Loki pálcájának erejét használja fel.

Aki nem ismeri a Marvel-univerzum ezen szegletét, annak kicsi spoileresebb lesz a következő pár sor. A galaxis őrzői erőteljesen bedobta a filmes köztudatba a Végtelen kövek létét, amit ez a film ki is bont és egységes halmazzá formálja, hogy a következő, kétrészes Végtelen háború alcímet viselő Bosszúállók-kaland már teljes mértékben csak a történetre fókuszáljon, nem kell háttérmagyarázatokkal bajlódni. Az eddig megismert kövek szinte egytől egyig megfordultak a Föld környékén: Thesseract, Loki pálcája, az Aether és az ellopott kő A galaxis őrzőiben. Ezek majdnem egyidejű megjelenése végképp a Föld felé fordítja Thanos figyelmét, aki minden eddiginél elképesztőbb ellenféllé válik majd.

A csapatépítés most inkább rombolásba fordult át, a bizalmatlanság felütötte a fejét, a két markáns alfahím, Amerika Kapitány és Tony Stark között meghúzták azt a határvonalat, ami elindítja a Marvel-hősöket a Polgárháború eseményei felé, ami a képregényeket ismerők számára nem sok titkot rejt azzal kapcsolatban, miért is van szükség az Ultron kora végéig megismert új vagy eddig csak kiegészítő karakter csapattá kovácsolására. Ugyan eddig is voltak sötétebb fellegek az égen, amik beborították hőseink hangulatát, de az elkövetkezendő események már jóval komplexebb és leépítőbb jellegűek, mint a Vasember 3-ban pánikbetegséggé finomított alkoholizmus kérdésköre. Ezért is bízhatunk abban, hogy további eufemista szépelgésre nem kerül sor – bár mind a Polgárháború, mind a Végtelen háború ismerői előtt egy karakter létének kérdése villan csak fel, amelyre a Polgárháború végén kaphatunk leghamarabb választ.

Whedon emberfeletti írói-rendezői munkával minden vállalását tudta teljesíteni, aminek tudatában bajnokként vonulhat vissza a Marvel világából. Hihetetlen odaadása és háttérismerete fényében csak bizakodhatunk, hogy a Russo-testvérek nem csak A tél katonája kapcsán tudtak villantani egy embereset, de mind a Polgárháború, mind a Végtelen háború rendezése kapcsán elkél a tehetség és szorgalom. Ez két olyan fordulópont a Marvel világában, amely révén újabb 10 éves etap következhet új karakterekkel, akár beépítve a Netflix-en már sikerrel debütáló Daredevilt, akár a későbbiekben érkezőket is. Kevin Feige zsenije eddig sem kérdőjeleződött meg, a 2019-ben záródó Phase 3 után pedig teljes sorcsere következik, immár megalapozva a kozmikus történetek egész sorának.

Külön a szereplőgárdával nem foglalkoznék, egyrészt szinte senkinek sem kell bemutatni őket, másrészt pedig mindenki zsigerből hozza ezeket a figurákat, most annyival árnyaltabbak, hogy az esendő, emberi oldaluk is előtérbe kerül, ami mind a Polgárháború eseményeit villantja fel. Az újak közül Paul Bettany Víziója volt előzetesen aggodalommal övezve részemről, de teljes mértékben megnyugodtam, mind az írók, mind a színész ráérzett arra a gyermeki ártatlansággal övezett személyiségre, mely egy frissen ébredő tudat zsigeri velejárója, ha nem rögtön a negatívumok érik, hanem van ideje rácsodálkozni a világra.

Értékelés is kell, mert ez alapján helyezik el a mozinézők a lajtromban. Sima 8/10, ami az eltelt évek és A galaxis őrzőinek fantasztikus stílusa miatt nem lehet magasabb.

Lassan az egész csapat megkapja a saját szóló poszterét, egyerelő ez az öt (Fekete Özvegy, Hulk, Thor, Nick Fury és Vasember) van a tarsolyunkban.

A Marvel bejelentette még a hét elején, hogy az Ultron kora alcímet viselő Bosszúállók-folytatás első mozgóképes megjelenése a jövő heti Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D.S. epizódja után lesz látható, nem kis felvezetést csapva a sorozatnak. Ehhez képest mára virradóra szorgos Hydra-ügynökök kiszivárogtatták előbb egy gyatra minőségű videó formájában, majd a Marvel úgy döntött, az ilyenkor megszokott letiltásos hadjárat helyett élesbe állítják a HD-minőségű anyagot. Az előzetesből annyi kiderül, hogy Ultron eredete jobban illesztve lett az MCU világába, mivel a képregényes alkoó, Hank Pym még nincs felvezetve, így Tony Stark kapta meg az alkotó kényes terhét. Ehhez jön még egy Hulkbuster-páncél Vasembernek, James Spades Ultron szinkronjaként meglehetősen rideg, Amerika Kapitány pajzsa is kettétörik majd - száz szónak is egy a vége, megint epikus méretű pusztítás várható, amiben Hulk is az ellenség oldalára kerül. Pofás előzménye lesz ez a Civil War történetének, ahol Amerika Kapitány és Vasember vezetésével a szuperhősök egymás életére fognak törni a regisztrációs törvényből kifolyólag. Hazai bemutató 2015. április vége/május eleje

Amióta csak bejelentették, hogy a Phase 2 keretében megvalósítják A galaxis őrzőit, a legmegosztóbb Marvel-filmmé is vált, pedig egy képkockát sem látott belőle senki. Aztán jöttek a forgatási fotók, amik a Star Trek világát idézték meg; a kettős érzések pedig csak nem szűntek meg. Ezt követően megkaptuk az előzeteseket szép sorban és (nincs rá jobb szó) berobbant a köztudatba a gyülevész banda és eszement történetük az év (valamint a stúdió) egyik legvártabb produkciója lett. A korábbi külföldi bemutatók és kritikák révén már volt pozitív visszajelzés bőven, úgyhogy nyugodt szívvel ülhet be a magyar nézősereg a hazai mozikba: ez bizony az eddigi legszórakoztatóbb alkotás lett a Marvel Studios háza tájáról, még ha nem is tökéletes, de az ismeretlenségből majdnem durran akkorát, mint a Bosszúállók két éve.

Peter Quill (Chris Pratt) egy földi gyermek, akit elrabolnak a bolygóról, hogy évtizedes munkával csillagközi tolvajt faragjanak belőle. Az önfejű Űrlord (igen, első hiba a magyar forgalmazótól, hogy nem hagyta meg Star-Lordnak) elindul megkeresni egy titokzatos tárgyat, amire mellette az univerzum egyik, ha nem a legveszélyesebb embere, Ronan (Lee Pace) is feni a fogát. Ronan, a vádló bolygók és civilizációk felett ítélkezik őrült dühében tobzódva, felrúgva a kree’k és a xandari birodalom közötti békét. Miközben üldözőbe veszi Quill-t Ronan jobbkeze, a titán Thanos mostohalánya, Gamora (Zoé Saldana), ezzel párhuzamosan Mordály (Rocket Racoon – könyörgöm, 2. hibapont) és szófukar társa, Groot (ez bezzeg nem lett Gyökér vagy Tuskó – ellentmondás, 3. hibapont, kiesett!!!) is Quillre, vagyis inkább a vérdíjra hajtanak. Szerencsétlenségükre egy űrbörtönben kötnek ki, ahol betársul még hozzájuk a két lábon járó bosszúszomj Drax, a pusztító (Dave Bautista) személyében. Ez a perifériára szorult banda akar szembe szállni az univerzum egyik legnagyobb erejével, hogy életek milliárdjait mentsék meg – na nem csak a betyárbecsülettől hajtva.

James Gunn rendező a Slither és a Super után belépett a nagypályás rendezők közé, hiszen korábbi forgatókönyvírói tehetsége mellett megmutathatta, mire képes rábízott 175 millió dollárral. Röviden: a tökéletes szórakoztatásra! Olyan hibátlan érzékkel lavírozik dráma és komédia közt, szóról szóra váltogatva azt, hogy nincs ideje lehúzni a drámai hangulatnak, mert azonnal eltrollkodja valamelyik karakter. Ha kell, a gépfegyveres mosómedve, ha nincs más, a humanoid fa, ha pedig minden kötél szakad, teljesen humanoid szereplői feszegetik a határokat. Nem tiszteli a pátoszt, de bőven lapátolja az arcunkba, miközben nem tisztel rangot és származást, azonnal képünkbe vágva a poént. Nagyon jól kezeli a civilizációk ütközését, ahogy Quill a Footloose-t ecseteli Gamorrának, ahogy Drax nem érti a nyak előtt elhúzott ujj jelentését, új szintre emeli a csillagközi kalandozásokat.  Lehetett szidni a Marvelt egysíkú karakterkezelése miatt, de idén Amerika Kapitány megalomán kémtörténetének földhözragadtságában is hibátlan megvalósításával már mutatták, nem félnek a saját korlátaik feszegetéseitől. Ezzel el is értünk ennek a vállalkozásnak az igazi rizikójához, a műfajhoz. Sci-fi keretbe ágyazott képregényhősök küzdenek náluk sokkal hatalmasabb erőkkel, hogy életüket sem féltve megmentsék azokat, akik addig ellenségként kezelték őket. A látványvilág csodálatos, az egészből a nagyjátékfilmes Serenity retró western - sci-fi stílusa süt, amivel tiszteleghettek Joss Whedon elkaszált sorozata, a Firefly előtt. Az egybecsengés nem véletlen, hiszen a 2008-ban útjára induló 2.  Galaxis őrzői-füzetekre (az első széria 1969-es, innen lehet ismerős Yondu, akit átemeltek ide) már hatással volt Whedon Firefly-ban megismert stílusa.

Azonban nem csak dicshimnusz lengi be a termet, érje pár kritikus szó is a filmet. Elsőként ami a Marvel-sztorikat csak moziből ismerőkkel szemben nem kis kiszúrás, az eredettörténetek hiánya. Quillről kapunk egy pároldalas felvezetést (és zseniális főcímet, amivel felkerül a dobogó legfelsőbb fokára a sajtjai közt), a többiek azonban csak szóban adnak némi betekintést keserű előtörténetükről. Drax ugyan gyászolja a családját, de csak a puszta hiányuk alapján bárki lehetett volna a börtönből Drax helyében. Gamorra és Rocket (sajnálom, Rozsomáknak legalább volt esélye a hazai keresztségben) nem rendelkezhettek sokáig saját életük felett, így megannyi testmódosító beavatkozás tette őket azzá, akik ma, élő fegyverek, amiknek épphogy élt a lelkük. Groot velük ellentétben a természet legtökéletesebb lénye, puszta léte maga a csoda, tetterős személye és gyermeki logikája révén hibátlan Marvel-hős lesz a vásznon, akinek minden pillanata csak öröm a néző számára. A főgonosz Thanos egyre nagyobb szerepet játszik ebben a filmes univerzumban, kifutófiúja, Ronan azonban ugyanolyan súlytalan, ködös motivációktól hajtott ellenfél, mint volt Thor ellenében Malekith.

Ezzel a felvonással lenne ildomos nyitni a Phase 2-t, elvégre szintet léptünk a történetmesélésben, kinyitották az eddig erősen Föld-centrikus sztorikat, nyakunkba zúdítva kismillió lehetséges sztorit és összefonódást. Az pedig egyértelműen az író-rendező Gunn érdeme, hogy mindezt olyan dinamikával teszi meg, ami eddig csak Joss Whedonnak sikerült a Bosszúállókkal, igaz, földi keretek közt. A minden várakozást felülmúló anyagi siker (94 milliós amerikai nyitó hétvége, 4. legnagyobb nyitány 2014-ben) egyértelművé tette, amit még a bemutató előtt lefixált a stúdió: 2017-ben jön a következő galaktikus sztori a most megszeretett hőseinkkel. Addig meg jön jövőre egy Bosszúállók 2. és a Hangya (ha a rendezőváltás nem jelent akkora fennakadást, mint várható), 2016-ra pedig Amerika kapitány 3. önálló története és a sokat pletykált Doktor Strange (amire Joaquin Phoenix és Benedict Cumberbatch is esélyes lehet). Eddig vastagon a Marvel áll nyerésre, nem csoda, hogy a DC bedobta 40 filmes listáját 2020-ig. Értékelés: 9/10

Világokat rengető módon dübörög a Marvel Phase 2 alcímre keresztelt második felvonása, melybe Vasember kicsit erőtlenül, szinte már bádogemberi esetlenséggel mentette meg a nőjét és a saját becsületét, na meg termelt laza 1,2 milliárd dollárt világszerte. Persze, a pénz szentesítette az eszközt, melynek egyik részeként a stúdió könnyedebbre veszi a figurákat, bebetonozva a szembenállást Christopher Nolannel és Batman figurájával, a DC sikerkovács párosával (ami már trió a sikeres Superman-reboot után) szemben. A már említett Vasember lazasága belopta magát a mozirajongók szívébe, Amerika Kapitány jégmezőkön túli lojalitása lenyűgözheti a patriótákat, a csapatfilm szimplán csak egyesítette az összes karakter erényét. Thor pedig a maga isteni mivoltának pátoszától terhesen érkezett el a legújabb kalandok mezejére, ahonnan már nincs visszaút.

A világok harca (höhö, nem Welles) lassan a végére ér, a Loki gerjesztette hullámok elcsitulni látszanak, az asgardi erők (élükön Thorral) megfékezték a harcokat mindenhol. Közeledik azonban egy 5000 évente előforduló együttállás, aminek révén a világok átjárhatóvá és ezáltal egyszerre leigázhatóvá válnak. Ezt használná ki a sötétség utolsó (?!?!!?) nagy alakja, Malekith, hogy az általa kreált végtelen energiával, az Aetherrel elpusztíthassa a világokat, újra elhozva a sötétség idejét. Mindez azonban a semmiből felkészületlenül éri az asgardiakat, mert az ő tudomásuk szerint az összes sötét erő elpusztult akkor, mikor Odin apja, Bur elpusztította a sereget és velük együtt az Aethert is. A még mindig lehegerlően izmos Thor pedig magához karolja kedvesét, Jane Fostert és szembeszállnak a végtelen erővel, melyet még nagyapja sem mert elpusztítani.

A látvány lenyűgöző, a különböző világokba nyert betekintések káprázatosak, a csatajelenetek, főleg Asgard ostroma lehengerlő – nem csoda, hogy csak némi villám és pöröly állította meg az inváziót. A poénokra néhányan érzékenyek lesznek, mert egy ilyen fajsúlyú történetbe ez nem fér(het) bele egy pucéran rohangáló fizikus, egy lagymatag felvezetésű „szerelmi” szál, a még mindig csak egyszemélyes főgonosz-állomány pedig már repetitívnek hat. Mégis, a Marvel azért működik ennyire dinamikusan, mert pontosan azt a közönséget találják meg, aki jegyet vált: legyen fiatal vagy korosabb, férfi vagy nő, mindenki megtalálja a saját igényének valót. Érződik a fejlődés, hiszen Kenneth Branagh rendezésének színpadiassága és modorossága csak nyomokban fedezhető fel, másrészt az új rendező Alan Taylor korábbi munkássága, a Trónok harca stílusában és műfajában is illeszkedik Thor történetéhez.

Az emberiség és a Föld eltörpül a 8 másik világ erejével szemben, mégis itt eszkalálódik minden és mindenki, aki és ami képes megmenteni az univerzumot, leselkedjen arra bármilyen veszély. Ezzel a szolidan olvasztótégely mentalitással nem csoda, hogy az egyetemes üzenetű képregény-világ könnyen utat talál a nézőkhöz, mert megerőltetés és direkt szimbólumok nélkül is rajongani lehet a szuperhősökért. Azokért, akik legyen bármilyen erejük is, még nálunk, szimpla halandóknál is esendőbbek és kiszolgáltatottak. Szembe kell nézni olyan vágyakkal, amivel évezredek óta senkinek nem kellett. Hiába van ott kéznél a szépséges Sif, Thor akkor is a földi nőt, Jane Fostert választja, aki mellett nem a dicső harcok, hanem a szorgos hétköznapok várják – már amikor jön és egyik évben szólóban, a rá következőben pedig csapatban ment meg mindannyiunkat. Jogos a polemizálás, vajon miért választja egy istenség a halandóságot és az egyszerűséget a halhatatlan dicsőség helyett, de itt már a karakter és a történetek felének a létjogosultságát kérdőjelezzük meg. Ez egy döntés, amit el kell fogadni – persze kritizálhatunk, mint minden, egyéni vélemény alapján hibás döntést.

Ami miatt még mindig a DC élvezi az előnyt, az a következetesen sötét tónus, mely nem fér bele a Marvel univerzumába - a két istálló karaktereinek különbsége is ebben rejlik. Amennyire sötét és folyamatosan fájdalmas a DC világban a küzdelem, addig a Marvel minden erőfeszítés mellé prezentál egy vidám vagy legalább önmagában pozitív cselekményt. Ld. Pókember állandó humorizálása, Thor színpadias, sármos megjelenése, Amerika Kapitány naiv rácsodálkozása a gonosz erőkre. Egyszerűen ilyen a világ, itt nem lesz alkoholista és önmarcangoló Vasember (bármennyire is várta volna az elfogult rajongó a 3. rész kezdetén), nem fogja Amerika Kapitány kevésbé védelmezni hazáját annak elkorcsosulása miatt. Ideák közti háború ez, melyet anyagilag vitathatatlanul a Marvel nyert meg eddig, míg a DC csak keresgéli saját egységes univerzumához a kulcsot.

A végére maradjon mindenki a helyén, mert két záró jelenet is érkezik, az egyik (az ütősebb) a pofás képregényes behatású stáblista elején, a másik pedig a film legvégén. 8/10, mert egyre jobb a karakter és az őt övező egyéni hangvétel.

Megjött az egy hete masszívan beharangozott 2. előzetes az asgardi isten novemberi kalandjához. Akció lesz bőséggel, a nagy közönségkedven Loki karaktere is visszatér, a Bosszúállókban csak emlegetett Jane Foster újra képbe kerül... Mégis, valahogy nem áll össze ez a sztori. Az első rész a bárgyúsága ellenére is tudott működni (nemhiába, Kenneth Branagh ráérzett az északi istenek mentalitására), most azonban csak keretet ad Asgard, annak ellenére, hogy ott is pusztít majd Malekith. Az a főgonosz, aki csak felvillanásnyit szerepel egy olyan előzetesben, ahol ő fogja mozgatni a szálakat. Nem értem, mire fel ez a nagy titkolózás, akkorát nem fog szólni ez a karakter, mint tavaly Thanos megjelenése a Bosszúállók end creditjében. Sebaj, így is megnézésre ítéltetett, csak valahogy már elpolgáriasodik szegény Thor - sebaj, november 14-éig csak megbarátkozom ezekkel. Na meg Alan Taylor direktor személye is bizakodásra ad okot, aki ugyan eddig csak sorozatok epizódjaiért felelt, de ott Trónok harca, ró és kamuhős, Mad Men - Reklámőrültek, Maffiózok, Lost - Eltűntek, Gyilkos utcák és Oz szerepel az életműben.

Kezdetét vette a Marvel Phase 2 munkacímen futó kapitalista ötéves terve, melyet ki más is vezethetne fel, mint az eddigi aranyifjú, a Vasember. Tony Stark és páncélépítéssel karöltött világjobbító tervei ezúttal nem egy hasonszőrű építőmester ármánykodásaival kerülnek szembe, hanem egy igazi nagyágyú, sőt, rögtön kettő is célkeresztbe veszi hősünket. Azt pedig csak úgy félgőzzel jegyzem meg, ezzel trilógiává bővült a Marvel legjobb szólókarakterének kalandjai, evégett pedig a "több jobb"-elvével nyakon öntve, új rendezővel a fedélzeten merülünk alá Tony legsötétebb kalandjába - már ami az eddigi szélesvásznú megjelenéseket illeti. Sajnos azonban több sebből vérzik a végeredmény, mint Tony arca egy kiadósabb ütközet során, de még így is ott van a szeretés a lelkünkben.

Megérkezett az első mozgókép és (pár nappal korábbról mellékelve) az első poszter is a kalapácsos Superman sztorijának késő őszi folytatásához. Visszatérnek a szereplők, azonban ez az új ellenség egyelőre megfoghatatlanul semmilyen - értem én a földi pusztítás lényegét, de valahogy akkor sem az igazi. Aztán majd egy komolyabb, második trailer úgyis meggyőz, hogy kötelező Marvel-darab, mint eddig mind. Igen, ahogy az első Thor is! Hazai bemutató október 31.