Liam Neeson megunta az albánok mészárlását, így átváltott egy nemzetközi szinten jobban kommunikálható népcsoport szélsőséges tagjaira, a magánzóvá váló egykori szovjet elitalakulatos szabadcsapatok leszámolására. Ezen szép körmondat summázza is, mi volt a fikarcnyi újdonság, emellett azt is, mi minden volt a hibája az alkotásnak. Szokásos 3. résszel van dolgunk, minden nagyobb léptékű, bár most országhatárt csak a forgatási stábok léptek, a történet maradt a jó amerikai földön. Ugyan vártunk némi drámai hatást, hiszen az előzetesek tökéletesen bemutatták a sztori dramaturgiájának legfőbb eseményét, de ennek elmaradása okán csak a mind hatékonyabb egyszemélyes hadsereg csodálatára korlátozódtunk volna. Azonban megkaptuk kiegészítésnek a régi társak segéderőként történő bemutatását, hajtóvadászatot és az űzött vaddal való azonosulást, még is marad a hiányérzet, több fronton is.
Elsőre ami már logikailag is értelmezhetetlen, hogy miért jár ennyire rá a rúd Bryan Mills családjára. Hasonló helyzetben lévő családok maximum a 2. rész eseményei után tanúvédelmet kapnak, nem pedig szabad autózgatást a megszokott Audi kabrióban. A történet katalizátoraként ható személy elvesztése a drámai háttérzenével sem okoz az elvakult rajongókon kívül senkinek hosszantartó traumát, mert egyből az üldözés mód kapcsolt be. Innen érezhető, hogy az egyes elemeket a 4 forgatókönyvíró panelszerűen rakta össze, a film dinamikája minden ilyen váltásnál élesen megtörik és percekbe tellik az adott hangulatba rázódni. A váltások révén teljesen elidegenedik a néző, a hosszú beszélgetős snittek és az agyonvágott autós üldözés (nem stoppereltem, de percekig úgy ment az üldözés, hogy nem volt 2 másodperc egy snitt) éles kontrasztja fejfájdítóan életidegen egységet alkot.
A rablópandúros résznek egyáltalán nincs súlya, hiszen szinte az elejétől érezni, az üldöző végtelenül tiszteli az üldözöttet, így pedig nehéz feszültséget teremteni, hogy majd mindenki (vásznon innen és túl) is a főszereplőért szorít. Hiába a verbális csörte, mást sem látunk, mint a mélységes hódolat megnyilvánulását, csak az idegesítően felszínes rendőri segéderők mormogása lenne a földhözragadt realitás érzékeltető eszköze. A rend őrei mellett a fegyveres és veszélyes oroszok reprezentálják az ellenoldalt, akik rém egyszerűen, arcmimikájukhoz méltó baltafaragással jelenítik meg a rosszfiúkat. Talán ha a kis főgonosz karaktere az egyperces montázson kívül kapott volna valami fajsúlyosabb árnyalatot személyisége megjelenítéséhez, akkor nem úgy maradna meg az emlékezetünkben, mint egy fecskegatyás szőrtelen lárva, aki AK 47-essel lövi szét a penthouse lakosztályt.
Megaton a rendezői székben tisztes folytatásos iparos, behúzta A szállító 3. része után az Elrabolva 2-3-at is, ezek közé ékelődött egy középszer alatti Colombiana is. Hiába az izmozó felhozatal, ez utóbbit leszámítva a többit csak a főszereplő köré épülő presztízs menti csak meg. Az is csak ideig-óráig, a hype hamar elül és már csak a keserű szájíz marad, amit csak erős igyekezet árán lehet elnyomni. A Besson-istálló harmadik tagja pedig Robert Mark Kamen forgatókönyvíró, aki együtt munkálkodott rendezővel és producerrel az említett alkotásokon. Az anyagi okok mellett szakmaiakat kár is keresni, teljesen esélytelen ebben filmművészeti célzatot látni.
Színészek terén sok panasz nem lehet, Famke Janssen betöltötte a dögös 50-es milf karakterét, Maggie Grace hozza a faltól falig kétségbeesést és a semmiből felnövő erős női karaktert, Neeson pedig az a kétkezes pusztító, akinek megszerettük az első részben. A drámai jeleneteknél kevés szőrös szívű ember marad gombóc nélkül a torkában - főleg, ha emlékszik, milyen személyes tragédiát élt meg a színész pár éve. Aki mélységesen alulteljesít, az Forest Whitaker, aki szinte funkcionális autistaként hozza a nyomozó karakterét, miközben eleddig számára ismeretlen személyes hőse után kajtat. A postásgumival és a sakkbábúval bűvészkedő aktor inkább nevetséges, semmint esőemberi szinten drámai és karakteres. A gonoszok tábora kellemesen ismerős karakterszínészekkel lett feltöltve, Sam Spruell és Andrew Howard az elvárható szinten hozta az ex-szovjet blokkban edződött fegyveres alakulat kiemelkedő tagjait.
Hiába lett meg a 100 ezres nézőszám itthon is a nyitó hétvégén, valamint az amerikai kezdés is nyertesnek bizonyult, hamar kikophat a mozikból a rosszabb viszhangok és az elkövetkezendő hetek díjszezonra esélyes filmjeinek árnyékában. Túlélhet a Jupiter felemelkedésének megérkezéséig a mozikban, de utána gyorsan el is temethetik. Azt pedig szokjuk meg, hogy a filmek hazudnak. A poszterek szerint itt a vég, erre Neeson már lenyilatkozta, hogy potenciálisan esélyes lehet egy 4. rész. Értékelés 4/10
Egyszerűen nem lehet nem szeretni egy olyan kibontakozó szériát, amelyben ipari gépek precizitásával felvértezett gyilkológép főszereplő szenved a családi problémáktól, majd hezitálás nélkül leszámol bárkivel, aki csak az útjába áll. Négy éve örvendeztünk annak, hogy Liam Neeson a kapuzárási pánik helyett a rosszarcú striciket lőtte halomra Párizs sikátoraiban, most pedig egy még inkább, főleg az eklektikusság terén emblematikus főváros, az Európa és Ázsia közti "határvonalat" jelző Isztambul kerül előtérbe, vérfrissített tanyasi albán maffiózókkal.
Utolsó kommentek