Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kritika: Bosszúállók: Ultron kora

2012-ben a Bosszúállók első része letarolta a világot, anyagilag és szakmailag a csúcsra értek a szuperhős-filmek. A kevés fanyalgó hang mellett egyöntetűen zúgtak a fanfárok, tömegek árasztották el a mozikat világszerte, a franchise-termékek is eszméletlen mennyiségű pénzt hoztak a Disney-Marvel háza tájára. Bebizonyosodott, filmes tendenciák között a képregény-adaptációk a leginkább megtérülő befektetések, leszámítva néhány csúfos kudarcot – ami nem a Marvelhez köthető. Idén, három évnyi további univerzumépítés (Vasember 3, Thor 2, Amerika Kapitány 2 és A galaxis őrzői) után újra összeálltak a Bosszúállók, hogy ezúttal egy közvetve általuk létrehozott fenyegetést győzzenek le, egyszersmind a felvillanó ellentétekkel és új karakterek bevonásával előre vetítsék a mostani csapat kudarcát, megteremtve a kontinuitást ebben az igencsak népes galaxisban.

A Hydra a végnapjait éli, épp az egyik utolsó nagy bázisukra csapnak le sokak kedvenc hősei. A rajtaütés során szembe találják magukat a mutáns Maximoff-ikrekkel, akik Strucker báró hathatós segítségével igencsak impozáns képességekre tesznek szert. A rajtaütés sikere ellenére Stark és Banner ismét eljátszik az Ultron-program gondolatával, mely mintegy védőhálóként működhetne a Föld védelmében. Ezúttal a mesterséges intelligencia megalkotásában Loki jogara és annak eddig ismeretlen képességei lesznek segítségükre és megalkotják az első nyers verziót. Ez azonban érdemi felügyelet hiányában kiszabadul és kivételesen nem világuralmi, hanem világpusztítói törekvéseknek áll neki. Ebben lesznek segítségére az ikrek, akik évtizedes traumával küzdenek a Stark Industries-nak köszönhetően, így igencsak ütős trióként szedik szét a hősök csapatát.

Joss Whedon a logikus változtatások ellenére nagyon is impozáns alkotást hozott tető alá, ha hihetünk neki, akkor utoljára ebben a filmes Marvel-univerzumban. Ugyan sok a negatív vagy legalábbis kevésbé ajnározó értékelés, mint volt 3 éve, de sokan el is felejtik, mekkora feladatot vett a vállára ez a felvonás. Nem csak az eddigi filmekre kellett reflektálnia, de az eddigieknél is nagyobb léptékű folytatásokat is úgy kellett felvázolnia, hogy önmagában is helytálló alkotás maradjon. Ehhez az eddigi legjobb Marvel-főgonoszt sikerült vászonra vinni, természetesen Loki után – már ha ő tekinthető főgonosznak. Ultron alakja nem más, mint egy digitálisan megalkotott Übermensch, aki objektív éleslátással és emberfeletti tudással felvértezve a Föld egyetlen reményeként nem az emberiség megmentését, hanem annak kiirtását látja megoldásnak. Ehhez azonban nem csak az ikrek segítsége, saját tudatának hadseregnyi robotba klónozása, de testének teljes újratervezése is segít. Ez azonban önmagában hordozza saját későbbi vesztét is, mert az emberi tudatnál (Banner-Stark) is erősebb alapot, Loki pálcájának erejét használja fel.

Aki nem ismeri a Marvel-univerzum ezen szegletét, annak kicsi spoileresebb lesz a következő pár sor. A galaxis őrzői erőteljesen bedobta a filmes köztudatba a Végtelen kövek létét, amit ez a film ki is bont és egységes halmazzá formálja, hogy a következő, kétrészes Végtelen háború alcímet viselő Bosszúállók-kaland már teljes mértékben csak a történetre fókuszáljon, nem kell háttérmagyarázatokkal bajlódni. Az eddig megismert kövek szinte egytől egyig megfordultak a Föld környékén: Thesseract, Loki pálcája, az Aether és az ellopott kő A galaxis őrzőiben. Ezek majdnem egyidejű megjelenése végképp a Föld felé fordítja Thanos figyelmét, aki minden eddiginél elképesztőbb ellenféllé válik majd.

A csapatépítés most inkább rombolásba fordult át, a bizalmatlanság felütötte a fejét, a két markáns alfahím, Amerika Kapitány és Tony Stark között meghúzták azt a határvonalat, ami elindítja a Marvel-hősöket a Polgárháború eseményei felé, ami a képregényeket ismerők számára nem sok titkot rejt azzal kapcsolatban, miért is van szükség az Ultron kora végéig megismert új vagy eddig csak kiegészítő karakter csapattá kovácsolására. Ugyan eddig is voltak sötétebb fellegek az égen, amik beborították hőseink hangulatát, de az elkövetkezendő események már jóval komplexebb és leépítőbb jellegűek, mint a Vasember 3-ban pánikbetegséggé finomított alkoholizmus kérdésköre. Ezért is bízhatunk abban, hogy további eufemista szépelgésre nem kerül sor – bár mind a Polgárháború, mind a Végtelen háború ismerői előtt egy karakter létének kérdése villan csak fel, amelyre a Polgárháború végén kaphatunk leghamarabb választ.

Whedon emberfeletti írói-rendezői munkával minden vállalását tudta teljesíteni, aminek tudatában bajnokként vonulhat vissza a Marvel világából. Hihetetlen odaadása és háttérismerete fényében csak bizakodhatunk, hogy a Russo-testvérek nem csak A tél katonája kapcsán tudtak villantani egy embereset, de mind a Polgárháború, mind a Végtelen háború rendezése kapcsán elkél a tehetség és szorgalom. Ez két olyan fordulópont a Marvel világában, amely révén újabb 10 éves etap következhet új karakterekkel, akár beépítve a Netflix-en már sikerrel debütáló Daredevilt, akár a későbbiekben érkezőket is. Kevin Feige zsenije eddig sem kérdőjeleződött meg, a 2019-ben záródó Phase 3 után pedig teljes sorcsere következik, immár megalapozva a kozmikus történetek egész sorának.

Külön a szereplőgárdával nem foglalkoznék, egyrészt szinte senkinek sem kell bemutatni őket, másrészt pedig mindenki zsigerből hozza ezeket a figurákat, most annyival árnyaltabbak, hogy az esendő, emberi oldaluk is előtérbe kerül, ami mind a Polgárháború eseményeit villantja fel. Az újak közül Paul Bettany Víziója volt előzetesen aggodalommal övezve részemről, de teljes mértékben megnyugodtam, mind az írók, mind a színész ráérzett arra a gyermeki ártatlansággal övezett személyiségre, mely egy frissen ébredő tudat zsigeri velejárója, ha nem rögtön a negatívumok érik, hanem van ideje rácsodálkozni a világra.

Értékelés is kell, mert ez alapján helyezik el a mozinézők a lajtromban. Sima 8/10, ami az eltelt évek és A galaxis őrzőinek fantasztikus stílusa miatt nem lehet magasabb.

0 Tovább

Marvel: Phase 3-bejelentések

A korábban megszokottakhoz képest nem a San Diego-i Comic Con, hanem a hollywoodi El Capitan színházban tartották a Marvel sajtótájékoztatóját a Phase 3-mal kapcsolatban. Kevin Feige vezette az eseményt, de ott volt Joss Whedon Bosszúállók-rendező és A tél katonája alcímet viselő Amerika Kapitány-folytatást rendező testvérpár, Anthony és Joe Russo is. A körítés szokványosnak nem nevezhető, a megszállott rajongók bekiabálásának hiánya éppenséggel csorbította a bejelentésekkel kapcsolatos reakciókat, de ettől függetlenül ütős hírek és promóképek érkeztek, melyeket megjelenési időrend szerint vizsgálhatunk be.

 

2016.05.06. Captain America: Civil War

Ezzel el is érkezhetünk rögtön a talán legnagyobb dobáshoz a Marvel Cinematique Universe (továbbikban MCU) háza tájáról. A bejelentést követően színpadra is érkezett Rober Downey Jr. és Chris Evans, hogy ökölpacsival nyugtázzák a leendő szembenállást. A hazai kiadványok most jutnak el a sztori végéhez, úgyhogy már magyarul is olvasható a Polgárháború és Amerika Kapitány halála is. Chris Evans korábban bejelentette, ez lesz az utolsó önálló filmje a csillagos lobogós hős gúnyájában.

2016.11.04. Doctor Strange

Hónapok óta színészkeringő zajlik a produkció körül, alig van olyan 30 feletti markáns sztár, aki nem került szóba a mágus megformálójaként. Hogy csak párat említsek: Joaquin Phoenix, Jared Leto, Matthew Modine vagy Tom Hardy. Ugyan a hivatalos dátumhoz bejelentés nem érkezett, de Benedict Cumberbatch az álltólagos befutó. Addig, amíg Feige nem erősíti meg, addig nem mehetünk biztosra, de eddig ez a legerősebb gyanú.

2017.05.05. Guardians of the Galaxy 2

James Gunn Japánból köszönt be az egybegyűlteknek, aki egyből be is lengeti, hogy a tervezetteknél hamarabb, már májusban láthatjuk az idei év egyik, ha nem a legnagyobb filmes durranásának folytatását. Azt már korábbról tudtuk, hogy a csapatból mindenki visszatér, a Marvel szokásait ismerők meg sem lepődnek ezen, elvégre a stúdió több filmre szóló szerződésekkel operálva biztosítja a produkciók jövőjét. S az ok, amiért hónapokkal korábban kerül bemutatásra, az nem más, mint

2017.07.28. Thor: Ragnarok

Asgard a végítélet felé halad, a Ragnarok az északi viking mitológia szerint a világ végén vívott csata, ahol az egyik oldalon Odin és az istenek, a másikon pedig a Loki vezette óriások küzdenek életre-halálra. Ezzel akár véget is vethetnek Thor asgardi kiruccanásainak, elvégre a mitológia az óriások győzelmét és a káosz eljövetelét jósolja meg.

2017.11.03. Black Panther

Egy újabb MCU-újonc, a wakandai herceg, aki elődei munkásságának továbbvitelével ölti magára a Fekete Párduc jelmezét, hogy megvédje királyságát mindenféle betolakodótól. Ezzel a lépéssel multikulturális nyitás előtt áll a Marvel, afrikai színtér kerülhet be a fő csapásvonalba, amit nagyszerűen megalapoztak már az Ultimate Avengers 2. részében. Igaz, hogy eddig csak animációs megjelenései vannak a karakternek, de remek utánpótlás lehet Amerika Kapitány időszakos kiesése és A tél katonájával való pótlásáig. A főszerepet Chadwick Boseman kapja, aki kiváló fizikumáról A 42-es és az Újoncok napja filmekben már tanúbizonyságot tett előbb baseball-játékos, maj NFL-draftra esélyes sportolóként. A karakter már a 3. Amerika Kapitány-filmben is fel fog bukkanni, úgyhogy inenntől erős átjárás lesz a filmek közt, nem csak a Bosszúállókban lesz csapatosdi.

2018.07.06. Captain Marvel

Scarlett Johansson legnagyobb bánatára nem Fekete Özvegy kap első nőként önálló filmet az MCU háza táján, hanem Marvel Kapitány. Képregényeseknek többet mond a név, Carol Danvers katonából lesz szuperhős. A logikus döntés tényleg ez utóbbi bevezetése a kánonból, hiszen a későbbiekben kifejtem, milyen fontos karakterről beszélhetünk. Legalább annyi átjárása lesz, mint Fekete Párducnak. Főszereplőnk még nincs, de tippre legalább annyira nagy keringőre számíthatunk, mint Doctor Strange esetében.

2018.11.02 Inhumans

Újabb intergalaktikus csoport lép be az MCU ajtaján, akik még a A galaxis őrzőinél is merészebb választás lesznek. Náluk a humor már kevésbé dominál, ellenben a harcok és a civilizációk közötti konfliktusok sokkal inkább előtérbe kerülnek. Karaktereket felesleges lenne még keresni, hiszen a képregényes alap is jó néhány tagot számlál és legalább annyi vetésforgó volt csapaton belül, mint a Bosszú Angyalainál – azért a kifejezés, mert a nagy csapatmozgás inkább a képregényhez köthető, míg az MCU fix csapatra épített eddig és csak most fognak majd Amerika Kapitány karaktere mentén változtatásokat eszközölni.

2018.05.04. Avengers: Infinity War  Part 1, 2019.05.03. Avengers: Infinity War Part 2

A bejelentések közti legnagyobb húzónév továbbra is a Bosszúállók-folytatások. Már nyakunkon a 2. rész, melyben Ultron révén még újabb gonosz kerül a képbe James Spader megformálásában, de nem árt tudni, hogy a már korábban is látott Thanos lesz itt a legkeményebb ellenfél. Josh Brolin révén színész is van hozzá, a sztori a képregényben adott, ami idén került a hazai olvasók kezébe Végtelen hatalom címen, szóval abszolút képben lehetünk a ránk váró eseményekkel kapcsolatban.

Ennyi lett volna a hivatalos bejelentés. Volt több kérdés is, jelesül Pókember vajon csatlakozni fog-e a Bosszúállók csapatához.  A kérdésre Feige annyir válaszolt, hogy minden, ami most nem lett hivatalosan bejelentve, vagy nem igaz vagy csak pletyka. Ezzel kifogta a szelet a Sony vitorlájából, de az is lehet, hogy csak jobb alkupozíciót akarnak, hiszen a hálószövő maga is aktív részese a Polgárháború eseménysorozatának, ami pedig másfél éven belül bemutatásra is kerül.

Ehhez csak lazán kapcsolódva felmerült az önálló Hulk-film kérdése is, amire ennél pozitívabb válasz érkezett. Hulk szerepelni fog az összes Bosszúállók-filmben, ami mindenkinek, aki látta a címeket és ismeri a sztorikat, evidens is volt. Ettől függetlenül azonban nincs tervbe véve egy önálló film.

Záráképp pedig az Ultron kora szinkronos előzetese, az eredeti szinkron itt tekinthető meg. Az már biztos, Ultron szinkronjára lehet is újracastingolni.

0 Tovább

Poszter, trailer: The Avengers: Age of Ultron

A Marvel bejelentette még a hét elején, hogy az Ultron kora alcímet viselő Bosszúállók-folytatás első mozgóképes megjelenése a jövő heti Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D.S. epizódja után lesz látható, nem kis felvezetést csapva a sorozatnak. Ehhez képest mára virradóra szorgos Hydra-ügynökök kiszivárogtatták előbb egy gyatra minőségű videó formájában, majd a Marvel úgy döntött, az ilyenkor megszokott letiltásos hadjárat helyett élesbe állítják a HD-minőségű anyagot. Az előzetesből annyi kiderül, hogy Ultron eredete jobban illesztve lett az MCU világába, mivel a képregényes alkoó, Hank Pym még nincs felvezetve, így Tony Stark kapta meg az alkotó kényes terhét. Ehhez jön még egy Hulkbuster-páncél Vasembernek, James Spades Ultron szinkronjaként meglehetősen rideg, Amerika Kapitány pajzsa is kettétörik majd - száz szónak is egy a vége, megint epikus méretű pusztítás várható, amiben Hulk is az ellenség oldalára kerül. Pofás előzménye lesz ez a Civil War történetének, ahol Amerika Kapitány és Vasember vezetésével a szuperhősök egymás életére fognak törni a regisztrációs törvényből kifolyólag. Hazai bemutató 2015. április vége/május eleje

0 Tovább

Poszter: Avengers: Age of Ultron

Az Angyalok már poszterben is gyülekeztek, a sok kis karakterposztert összemosták és kaptunk egy szép nagy egészet. Thor és Hulk nem érdemelt külön megjelenést, de így sincs okunk a panaszra.

0 Tovább

Comic Con-poszter: Avengers: Age of Ultron

A tegnap bemutatott Ultron alcímű Bosszúállókhoz jött most újabb kettő, ezúttal Amerika Kapitány és Fekete Özvegy. Ez utóbbit ugyebár nem használják a filmekben, csak Romanoff ügynökként hivatkoznak rá, de mindegy is. A lényeg, hogy szalajt a marketing a Disney-nél, csiholják a tüzet jövőre. Előtte azért itt lesz még nekünk a Galaxis őrzői, amit most már mindenhol a "valaha volt legjobb Marvel-film"-ként tartanak számon.

0 Tovább

Galéria: Avengers: Age of Ultron

Hála az Entertainment Weeklynek, kaptunk egy szolidabb képmennyiséget a jövőre érkező Marvel-nagyágyúhoz, az Avengers: Age of Ultronhoz. Kezdésnek rögtön a címlapon egy valószínűsíthetően messze nem végleges Ultront a címlapon, hozzá pedig nem csak a főszereplőket láthatjuk viszont, hanem James Rhodey szerepében Don Cheadle-t, valamint Higanyszál és Skarlát Boszorkány megformálójaként Aaron Taylor-Johnsont és Elitabeth Olsent. Ami egyből lejön, Hawkeye"kosztümje" megállná a helyét a Game of Thrones-ban is, Romanoff biodíszlet ezerrel, az ikrek erősen kérdésesek (főleg a hidrogénszőke Taylor-Johnson), AmKap bőszen nyomja a Puffin szeletet az izmok szépségéért, Thor egy csapzott L'Oreal-reklám, Hulk épp az emberi oldalát használja, Whedon meg egy olcsó hipszter a forgatáson. Amerikai bemutató 2015. május 1., hozzánk nagyjából április 30-át tippelném.

0 Tovább

Poszter: Snowpiercer

Ázsiai menni Amerika, csinálni mondanivalós filmet posztapokaliptikus világról - Bong Joon-ho, a gazdatest rendezője készül megvetni lábát az Újvilágban. A sztori szerint 2031-ben egy hatalmas vonat közlekedik megállás nélkül a bolygó felszínén, utasai a Föld utolsó túlélői. A film alapjául Jaqcues Lob és Jean-Marc Rochette azonos című (Le Transperceneige) képregénye szolgálA kép alapján jobb, mint a hasonló hollywoodi próbálkozások. Külföldi bemutató 2013. augusztus.

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Utolsó kommentek