Mintha már láttuk volna ezt a filmet, csak épp más hangsúlyokkal, ráadásul kettébontva: Hajdu Szabolcs két filmje is körbejárta már ezt a specifikusan kelet-európai hangulattal átitatott tornász-artista világot, mely a szakma krémjét kényszerítette milliónyi megalkuvásra és menekülésre. Míg a Fehér tenyér a férfi szempontjából mutatta meg nekünk mindazt, amit mindannyian átéltünk, átélhettünk, csak sokkal kisebb hatásfokkal égve benne, addig a Bibliothéque Pascal már a nő szemszögéből vette végig a nyugati boldogulás álságos ígéreteivel terhelt elidegenítő, mégis fájdalmasan idealista mindennapjait. Ezzel szemben Deák Krisztina jelen alkotása nem fukarkodik a nézőpontokkal, mert a gyermek- és kamaszlány szemszögéből csodálhatjuk meg mindazt, ami varázslatossá tette a cirkuszt, miközben nem felejti el annak mocskát és árnyoldalait sem.

>> a poszt folytatódik