Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mad Max vs Pitch Perfect

Hektikus időjárással megvert hosszú hétvégén vagyunk túl, amikor a hazai forgalmazók mind a hölgyek, mind az urak jegyvásárló kegyeit keresték, na persze erősen szeparálva. Míg a hölgyek számára A tökéletes hang 2 megtekintése adott enyhet a futószalagon érkező blockbusterek tesztoszteronszagának elviselésében, addig az urak a szuperhősös felhozatalt enyhítve kaptak egy 30 éve várt benzingőzös adrenalinlöketet. Azt el kell ismerni, bőven volt átjárás a nemi szerepek kőbe vésett etalonjaira fittyet hányva, azonban mégis erős a választóvonal a két alkotás műfaji sajátosságai révén elszeparált nemek között.

Elizabeth Banks első rendezői nagyjátékfilmjének a 3 évvel ezelőtti meglepetésszerű sikert arató Tökéletes hang folytatását választotta, ami azért előzetesen huszáros vállalás. A szedett-vedett, messze nem bikinis plakátokról szalajtott lány a capella kórus a diverzitás jegyében megtalálta azt a mélyen rejlő erőt magukban, a csapatukban, hogy országos bajnokságon le tudják győzni az egyazon egyetemről érkező fiúkórust. Eltelt 3 év, a csapat fő tartóoszlopai végzősök, a tehetséges újabb generációs lányokat sikeresen beépítették a csapatba, azonban világméretű botrányt sikerült fazonírozatlan női altestet villantani az Egyesült Államok elnökének születésnapi partiján. A csapatot felfüggesztik, egyetlen esélyük pedig a világbajnokság megnyerése, különben megszűnik a kórus.

A növekvő tétek mellé nem felejtették el a humorfaktort is feljebb tekerni, a nyitó jelenet csak megalapozta, hogy a film cselekménye Koszorúslányok stílusában fog zajlani. Ettől az áthallástól függetlenül sikerült egy nagyszerű ellenfelet találni a Das Sound Machine (továbbiakban DSM) csapata személyében, így az amerikai piac számára is elfogadott ellenségkép most a világháborús időket emelte be a német kórus szerepeltetésével. A dalok terén sajnos nem sikerült megismételni sem az első rész ütős soundtrack-jét, bár a DSM dalai terén csak az angol kiejtés okán lehetett hányérzet, mert a választott zenék és az ipari lézer pontosságával bíró koreográfiák, valamint a német felsőbbrendűség kiemelésével bőséggel szórakoztató pillanatokat szereztek – ergo megtették mindazt, amit igazából a Bardeni Belláktól reméltek a rajongók. A Bellák azonban elmentek a lelkizős cukiskodásba, hiába a fanszőrzetes kezdés és a sátorponyvás székletürítés. Dalok terén visszalépés érezhető, a Treblemakers szinte teljes kihagyása és a Bella-dalok színvonalának jelentős visszaesése pont azt az egyedi hang hiányát jelzi, amit a zenei producer is kifogásol Bella mash-upjainál.

A visszatérő szereplők egytől egyig hozták az elvártakat, sikerült némely karakternek fejlődnie is – Háj Amy érzelmi hullámvasútozása talán a leginkább számottevő ezek közül. Humor terén voltak megbicsklások, a guatemalai lány bevándorlós poénjai a második nekifutás után önismétlésbe csap át, ezzel fedve a forgatókönyv üresjáratait. Ezek alól a zenei összecsapások sem kivételek, a többcsapatos dalváltó csak egy felcicomázott és túlhúzott megismétlése az első rész üres medencés megmérkőzésnek, míg a világbajnoki döntő egyenesen gyengébbre sikeredett az európai színhely ellenére, mint az első rész Lincoln Centerben lezajlott Treblemakers – Barden Bellas csörtéjének. Az új felvonás inkább a nosztalgikus érzésekre igyekezett hatni a dalválasztással, saját mítosza előtt tisztelegve. Minden gyengeség ellenére is simán biztos szórakozás, a DSM profizmusa és a minél erőteljesebben bevetett altesti humor sikerre vitte a projektet, értékelését nézve pedig nincs könnyű dolog, hiszen a poénok jobbak lettek, a dalok kicsit halványabbak, a Treblemakers hiányzott, azonban így is megérdemel egy 7/10-et.

30 évet vártunk arra, hogy egy biztatóan induló, de borzalmasan összeomló trilógia-zárást követően George Miller ismét elkalauzoljon minket Mad Max posztapokaliptikus, benzingőztől bűzölgő koszos világába. Az már tudvalevő volt, Mel Gibson nem tér vissza a volán mögé, de Tom Hardy szerepeltetésével mindenki jó irányba érezte terelődni a projektet. Ezt követően jöttek a brutálisan nyers forgatási képek és a zseniálisan a zsigereinkig hatoló előzetesek őrülete, úgyhogy a nép abszolút mértékben beszippantva. Kellett is a népnek valami masszív gázfröccs, mert ugyan a Halálos iram 7 is ledózerolta a jegypénztárakat, de az már messze nem az autós műélvezetekről szólnak, sokkal inkább a heist mint zsáner lett domináns.

A sivatagban elindul egy páncélozott kamion, hogy üzemanyagot és lőszert szerezzen, a sofőr azonban máson ügyködik. A diktátorként végnapjait élő emberi roncs, Halhatlan Joe csodás háremét és egy tartálynyi anyatejet meglovasítva próbál eljutni Imperior Furiosa (Charlize Theron) eljutni a zöld vidékre, ahonnan származik. Üldözéskre indulnak a hadfiak, hogy a szépséges tenyészeket visszajuttassák a várba. A hajtóvadászathoz csatlakozik két másik település vezére is, hogy példát statuáljanak a renitens hadvezérrel. A menekülő hölgykoszorúhoz csatlakozik Max (Hardy) és egy hadfi, Nux (Nicholas Hoult) is, hogy más-más indíttatásból, de megváltást találjanak a küldetés sikerében.

Miller sikeresen túltette magát a messiástudatú globális üzenet megfogalmazáson, ami a 3. részt dogmatikusan nézhetetlenné tette. Sikerült mondandóját egy kétórás üldözésbe csomagolnia, ahol a küldetéstudat tökéletes pihenést nyújt az extrahosszú autós kaszkadőr show közepette. Az pedig kifejezetten jó ötlet volt, hogy itt nem Max a mozgatórugó, itt minden Furiosa körül forog. Ő a katalizátor, a csapatvezér matriarcha, aki az undorig lecsupaszított társadalomkritika egyetlen igaz embere, aki megőrizte józan eszét és tartását a borzalmak közepette is. Nem véletlen, hogy a patriarcha által uralt, kizsákmányolásra építő diktatúrát egy posztszovjet életérzést a zöldmozgalmakkal ötvöző női karakter készül megdönteni, még ha csak közvetve is. Hiszen nem Furiosa, hanem Max terve a Vár bevétele, Furiosa csak vissza a természetbe-vezérelv mentén vág át a végtelennek tűnő sivatagon.

Az üzenet azonban csak másodlagos, itt bizony az autós üldözésen van a hangsúly, abból pedig nincs hiány. Az egész film egyetlen hatalmas hajtóvadászat, ami csak percekre pihen meg, hogy új, kényelmesebb pózt vehessünk fel az újabb és újabb akcióorgiát bámulva. A szinte gusztustalanságig tuningolt többszintes autókasztnik és a homok- és kősivatag véget nem érő ütközetét a homokvihar sem tudja megakasztani. A száguldás és a gyilkolás vallási áhítattól övezve zajlik a szemünk előtt, Halhatlan szektája pedig ijesztően komoly kritikája napjaink médiafelhajtást elérő csoportosulásainak: Iszlám Állam, Boko Haram és a többiek. Nincs mit tenni, Miller összehozta az idei év legütősebb autós akcióját, példát statuálva a Halálos iram-alkotótársainak. Értékelés 9/10, amit mindenképp nagyvásznon kell először látni.

0 Tovább

Kritika: A hangok

Ez a hét világszerte a Bosszúállók: Ultron koráról, itthon pedig egy inkább számunkra kedves folytatásról, az Argó 2-ről szólnak a hírek, ezekre vált mozijegyet boldog-boldogtalan. Azonban a farvízen érkezett egy kis film, mely mindkettőnél kreatívabb, betegesebb humorral bír és talán emlékezetesebb szórakoztatást is nyújt. Ez a Persepolis rendezőnőjének, Marjane Satrapinak az első amerikai nagyjátékfilmje, A hangok, Ryan Reynolds-szal a főszerepben. 

A történet szerint Jerry (Reynolds) egy jólelkű, kissé bugyuta gyári munkás, aki nemrég került szabadlábra a javítóintézetből. Ennek okán még pszichiáterhez jár, akinél állandó visszatérő kérdés, hall-e bármiféle hangot ill. hogy szedi-e rendesen a gyógyszereit. Munkahelyén mindenki meg van vele elégedve, a felettesei a munkája révén, hölgykollégái testi adottságai miatt. A lassan saját szexuális igényeivel szembesülő fiatalember először a cég dögös brit alkalmazottját, Fionát (Gemma Arterton) szemeli ki. Kettejük közt csak Jerry fejében létezett kémia, így a félresikerült elutasítás végén kegyetlenül béna módon szúrkálja halálra a nőt. Ehhez hozzájön az is, hogy a kegyetlen macskája és a szolgalelkű kutyája tanácsai közt lavírozva gyengelelkű főhősünk rááll a sorozatgyilkos útra, mind több könyvelésen dolgozó nőt téve el láb alól, fejükkel gazdagítva hűtője tartalmát. Alternatív valóságban élve fel sem fogja se cselekedeti súlyát, se azt a tényt, hogy elkövetőként milyen metódusokat követve kellene menekülnie a hatóságok elől. Innen nézve sorsa eleve elrendeltetett, így nincs más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni ezt a nem szokványos ámokfutást. 

Sajnálatos vagy sem, Satrapi nyomába sem tud érni a Persepolis kortárs klasszikus színvonalának, arról nem beszélve, Jerry karakterének vívódásai sokszor el is homályosítják a szituáció aberrált szarkazmusát. Nyilván ebben inkább a forgatókönyv és az azt jegyző Michael R. Perry felelős, aki főleg sorozatos munkái révén sokkal bőségesebb játékidővel dolgozhatott a korábbiakban. Így hiába Reynolds debilitást súroló alakításának előnyei, nem képes megszerettetni és nézőhöz közel hozni beteg figuráját. Ami zseniálisan sikerült, az a háziállatokkal folytatott párbeszédek gyilkos humora: a 9gag-generáció igazolást láthat a macskák világuralmi terveiben. Sajnos a poszter és a trailer is elsüti azt a kiszámítható fordulatot, miszerint minden hang csak Jerry beteg elméjének szüleménye. Ez a szemléletváltás degradálja is a beteg elme viselkedésének fontosságát, elejét véve egy kicsit komolyabb önvizsgálatnak. 

Az áldozati bárányok sorrendje monoton csökkenő, Gemma Arterton szándékoltan dögös és mutatott tulajdonságai ellenére nehezen kapható angol hölgyeménye még értelmesen megmagyarázott halált nyert, ellenben a soron következők már csak a tudatra ébredő sérült elme áldozataivá válnak. Anna Kendrick jelenetei egy nem kevésbé sérült személyiséggel büszkélkedve hozza be a szexuális megváltás lehetőségét a viszonyrendszerbe, de tolakodó természete és kíváncsisága még indokoltabbá teszi halálát. Zárásképp pedig a duci Allison szerepében Ella Smith egyértelműen a menekülés áldozata lesz, még ha ennél esetlenebb gyilkost keresve sem találni.

Nem lesz kortárs klasszikus az alkotás, de üde színfolt a hazai kínálatban a film mozikba kerülése. Ryan Reynolds humoros oldala szinte kivétel nélkül szórakoztató, itteni elesettsége és gyilkos attitűdje pedig remek felvezetés lehet a jövőre érkező Deadpool-filmhez, ahol címszereplőként egyrészt le kell számolnia a 2009-es X-Men kezdetek-beli félresikerült karakterrel, másrészt pedig új lendületet adnia a kint R-, itthon 18-as karikás besorolású szuperhősfilmeknek. Értékelés: 7/10, de csak a macskás dialógok miatt.

0 Tovább

Poszter, trailer: Pitch Perfect 2

Mi másért jönne össze a folytatás egy győztes amerikai kórusnak, ha nem a világbajnoki cím elhódítása miatt?! A kedvencek visszatérnek, hogy még több hangszálszakasztó dallammal örvendeztessék meg a rajongókat. Visszatér mindenki, így nincs is miért tovább szaporítani a szót, angol és magyar nyelven az előzetesek! Cup song 4eva! Na meg "fartnoise" RLZ! Hazai bemutató 2015. május 14., világpremierben.

0 Tovább

Trailer: Into the Woods

Szép, hosszú, éneklős előzetes érkezett a tegnapi animált poszterek mellé a Disney egészestés mesés vállalkozásához. A gonosz boszorkány révén csak úgy fél tucat mese kapcsolódik majd össze, mindezt musical körítéssel. Hogy az élőszereplős és bővített Jégvarázs lesz-e akkora siker, mint nevén nevezett elődje, az számomra még mindig kérdéses, de tény, látványos próbálkozás mindez Rob Marshall (Chicago, A karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken) rendezésében, mely a karácsonyi szezon legtökéletesebb időzítése lesz a maga december 25-ei premierjével. Főbb szerepekben Meryl Streep, Johnny Depp, Emily Blunt, Chris Pine, Anna Kendrick.

0 Tovább

Karakterposzterek: Into the Woods

A Disney mesés Bosszúállókja, az Into the Woods animált karakterposzterekkel csábítaná a nézőket, ha a mese mash-up eddigi anyagai nem váltanák be a hozzá fűzött reményeket. Igazi karácsonyi ajánlat, elvégre Amerikában december 25-ével debütál.

0 Tovább

Poszter, trailer: Life After Beth

Van az úgy, hogy fiatalon veszíted el a csajodat. Van az úgy, hogy belerokkansz a veszteségbe. Van az úgy, hogy árnyéka leszel önmagadnak. Aztán valamiféle természeti csoda révén visszatér a csajod, ereje teljében van és agyvelőt egyik, csak hogy létfenntartson! Mert egy kiszabott zombi lesz belőle, te meg a kezdeti lelkesedés alábbhagyása után csak száguldasz az őrült hullámvasúton, próbálod menteni a menthetőt. Csakhogy az újabb hányattatások miatt inkább egy kevésbé pusztító csaj felé kezdesz kacsintgatni... Elvégre a zombinyuszi sem szexi agydarabokkal a fogai közt. A Multik haza írója, Jeff Baena rendezői bemutatkozása saját alapanyagból, igencsak emberes stáblistával: Aubrey Plaza, Dane DeHaan, Anna Kendrick, John C. Reilly. Brit bemutató október 3.

0 Tovább

Poszter: Drinking Buddies

Olivia Wilde, Anna Kendrick, Ron Livingston és Jake Johnson főszereplésével még júliusban érkezik VOD-terjesztésben egy jóféle indie-film, melyben két sörgyári munkás egy közös hétvégén ráébred, több van köztük barátságnál. A szépséghiba, hogy mindketten párkapcsolatban élnek mással, ráadásul már esküvői tervek is szóba kerülnek. A filmet Joe Swanberg írta és rendezte, a VOD-os bemutató június 25., a mozis augusztus 30., mindkettő amerikai premier. Tegye fel a kezét, akinek nem a The Office (angol és amerikai egyaránt) jutott eszébe a szerelmi szál hallatán?!?!

0 Tovább

Tökéletes hang

A húsvéti hosszú hétvégén nem csak a locsolkodó férfiemberek, hanem a filmforgalmazók is a hölgyközönségnek kedveztek. A több szempontból is jobb alkotás a Tökéletes hang, mely címével ellentétben egyáltalán nem erről szól (lévén az eredeti Pitch Perfect zeneileg sem pont erről szól), de mindegy is. A lényeg, hogy a Glee kezdeti sikereinek ügyes ötvözeteként már egyetemi kórusversenyekbe kapunk bepillantást, vegyes és egynemű csoportok vetélkedésével. A sztereotip lehetőségeket szépen ki is fordítják, ez a "görl páwá" pedig annyi energiát és pozitív attitűdöt szabadít fel, hogy egy pasinak is elég.

0 Tovább

Poszter, trailer: Tökéletes hang

Mióta tudni, hogy az UIP hozza a Pitch Perfectet március 28-án, azóta kíváncsian várom, milyen lesz majd a szinkronmunka - elvégre egy acapella-kórusok versenyéről szóló filmben nem kis részben a magyar szinkronon múlik a film minőségi megítélése. Mivel a tavalyi év egyik legjobb (és igen, csajos, de pasiknak is szórakoztató) filmjéről van szó, nem véletlen, hogy az érdeklődők már ették a kefét, jön-e kis hazánkba. Ennél aggasztóbb, hogy a film egyrészt már bő fél éve bemutatásra került (na meg online a hozzáértők már rég bevizsgálták), másrészt epdig világpremierként A burok érkezik egyazon héten... A film folytatásáról tárgyalnak, ami egyrészt örömteli, másrészt aggasztó is, elvégre e Glee is erősen belefáradt a negyedik évadra. A főbb szerepekben Anna Kendrick, Skylar Astin, Brittany Snow, Rebel Wilson.

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Utolsó kommentek