Jó dolog az igaz történet: nem kell a sztorival sokat bajlódni, szerencsés esetben sokan ismerik, nincs mit kibontani, mélyíteni, csak ábrázolás az egész. Sokkal több lehetőség jut a karakterek mélyítésére, lévén a játékidő is inkább köréjük szerveződik. Arról nem beszélve, a hétköznapi hősöknek köszönhetően a néző is jobban érzi magát, több esélyt látva saját életében egy hasonló esemény bekövetkeztére, semmint egy James Bond-film esetében.

 

Tony Scott és a síneken robogó nagy vasszörnyek (ld. vonatok) már szinte bizalmi viszonyba kerültek. Tavaly a Hajsza a föld alatt című filmmel már elkalauzolt minket a metrók világába, ahol a tökéletes rablást hajtaná végre az elítélt bróker (John Travolta), de a lefokozott metróvezető (Denzel Washington) keresztülhúzza számításait. Tavalyról megmaradt neki férfimúzsája, Washington, a helyszín és a műfaj megváltozott. A föld alatt futó sínekről a föld felett futó sínekre helyeződött a hangsúly, egy igaz történetet adaptálva. 2001-ben valóban elszabadult egy tehervonat Amerikában, amit csak két hősies átlagos vasutas tudott csak megállítani, kockáztatva életüket sok tízezer honfitársukért. Reggeli műszakkezdet egy átlagos amerikai város vasúti alkalmazottainál. A még kezdőnek számító Will Colson (Chris Pine) és a rutinos öreg róka, Frank Barnes (Denzel Washington) elindulnak felvenni a szerelvényt, mely rájuk vár. Eközben egy másik állomáson emberi mulasztásból és felelőtlenségből elszabadul egy tehervonat, mely közel 100 km/órás sebességgel száguld végig a fővonalon. Több lelassítási és kisiklatási kísérlet után Barnes és Colson ered a szerelvény nyomába, hogy megállítsák a "száguldó bombát", a szerelvény több kocsija ugyanis mérgező és gyúlékony vegyszerrel teli. A végeredmény könnyen kideríthető, amerikai hérosz-filmről van szó, ahol a nemes lélek és erény kerül előtérbe.

 

Igazat megvallva, kicist többre számítottam a filmmel kapcsolatban. Első körben a tanulság levonása marad el számomra. Az, hogy az Egyesült Államokban következményei vannak a hanyag munkavégzésnek és a veszélyeztetésnek, dicséretes, de hazai viszonyokban nem újdonság, hogy gondok vannak a vasúti társaság és forgalom körül. Egy hasonló esemény bekövetkezése esetén nálunk lenne-e hatékony válaszlépés? Lenne-e olyan vasutas, aki a saját életét áldozná a több ezer veszélyeztetett emberért?

 

A cinikus kérdések után a film önmaga is csalódást okozott. Már a Hajsza a föld alatt esetében is úgy éreztem, több és jobb lehetőség maradt kiaknáztatlanul. Mostanra ez a hiányérzet csak erősödött, a megismételt klisék, stílusok és kamerabeállítások csak tovább fokozták azt. Tony Scott bármilyen operatőrnél el tudja érni, hogy a sajátos, acélszürke és kékes szűrővel nyomasztott képeit alkalmazza. Egész egyszerűen kiábrándító, hogy ugyanazt látjuk, mint tavaly, csak most már a szabad ég alatt. Más színészek, más történet, más helyszín, mégis ugyanaz. Legalábbis számomra.

Ami a film hatalmas erénye, az a realitás érzete. A vonatok tömege, a sebesség, a táj. Sokan ugyanezt a filmet bődületes mennyiségű számítógépes effekttel oldottoák volna meg, itt és most Tony Scott a realitás talaján maradt. Ugyan a gyorsítások olykor fájdalmasan régimódinak tűntek, de összességében a látványvilággal nem volt gond. Ami tény, egyszeri jó kis adrenalinlöket az alkotás, de semmi több. Hasonló akciófilmek az azonosulást segítik elő, sőt, akár olyan mértéket is öltve, hogy a bemutatott munkakörök csábítóvá váljanak. Scott anno a Top Gunnal a legjobb toborzófilmet készítette el, mostanra annyit sikerült elérnie, megerősíti a magyar ember gondolatát, jobb lenne Amerikában élni és vonatozni... ott talán van, aki megment, ha nagy gáz van.

 

A karakterek motivációi pedig végképp olyanok, mellyel nagyon nehéz azonosulni. Míg a kétgyermekes Barnes lányai egyetemi tanulmányaikra spórolva dolgoznak a Hootersben (ámerikás didibár), felvillantva a fizetős oktatási rendszer terhét és kötelezettségeit, addig a fiatal Colson saját hülyesége és forrófejűsége miatt bíróságon harcol a távoltartási végzés felfüggesztéséért, melyet neje kért. Nálunk alig egy két egyetemi szak az, amely megköveteli azt, hogy a diák dolgozzon mellette, hogy fizetni tudja tanulmányait, sokkal inkább költőpénz beszerzésére irányul a diákmunka itthon. A fegyverrel fenyegetőző, heves férfifigura már sokkal könnyebben interpretálható, azonban a távoltartási végzés esetünkben csak bántalmazás után kerül a képbe.

 

Jó dolog, hogy Amerikának civil hősei vannak, míg nálunk csak cinikus nézők. Ami viszont egyértelműen szimpatikus, a vonattársaság vezetésének és a pragmatikus, pénzelvű vezetés kritikáját tökéletesen festi fel a küzdelmes másfél óra, melyben mindenki ember, csak míg az egyik típus anyagi vagy szellemi okokból fakadóan gyarló, a másik egyenes gerincét semmi sem tudja megtörni

 

6/10