A drog rossz, értem?

Szinte végig Mr Mackie tanácsa lebegett a szemem előtt, míg a filmet néztem - igaz, ezt a kikacsintást jó értelemben vett asszociációnak szántam. Olyan ez, mintha Renton a Trainspottingból nem abbahagyná a drogozást, hogy jobb és sikeresebb ember legyen, átverve barátait, hanem épp ellenkezőleg, azért folyamodik a kemikáliákhoz, hogy egy addig soha nem ismert tökéletes énhez közelítsen.

Nem lehetsz annyira lecsúszva, hogy az NZT segítségével egycsapásra ne válj a világ legokosabb embereinek egyikévé. Csak beveszed a napi adagodat, agyad működése pedig átkapcsol egy olyan túlpörgetett fokozatra, amelyen nincs megállás, nem is kell pihenő: amíg az anyag dolgozik benned, te is dolgozol. Csakhogy rideg és kegyetlen világot élünk, ahol mondani sem kell, annyira egyértelmű, hogy irigy és kapzsi emberek milliói állnak lesben csak azért, hogy lenyúlhassák más sikerreceptjét. A semmiből a csúcsra törő nagyvilági figurák modern társadalmunk egyik legérdekesebb legendáriumképző alakjai, akik most meg is kapták a filmes tisztelgést teljesítményük előtt. Igen, tisztelgést. Ez a film egy másodpercre sem igyekszik elítélni az NZT fogyasztóit/függőit, sokkal inkább a kisember szájából önrészre jogos érvelést alkalmazzák: ha ő, én miért ne?

Főhősünk, egy alkotói válságban tobzódó író, Eddie (Bradley Cooper) új regényén dolgozna, ha bírna koncentrálni. Barátnője is elhagyja, az utcán téblábolva pedig összefut ex-sógorával, Vernonnal (Johnny Withworth)). A volt díler fel is ajánlja neki az anyagot, mely nem a drog élvezeti részét emeli ki, hanem személyiségedet és teljesítőképességedet turbózza fel a maximumra. A hirtelen jött kraftnak köszönhetően Eddie előbb a könyvét fejezi be, majd belevág a tőzsdebizniszbe is. Először kis tételekkel indít, majd  a káeurópai maffiózó pénzét használva egyetlen hét alatt a Wall Street fenegyerekévé válik. A szupernova-jelenség azonban több irányból is kellemetlen érdeklődőket vonz: először a pénzügyi élet egyik nagy alakja környékezi meg, majd a már említett rosszarcú és rosszéletű figura kérne mind nagyobb szeletet Eddie "tehetségéből". A kérdés csak az, vajon Eddie továbblép-e saját függőségén, elérve azt, hogy ő irányítsa az anyagot, ne pedig az anyag legyen rá súlyosan befolyásoló tényező, vagy beszívja a fejlettebb énje utáni sóvárgás és hal meg rövid úton a mellékhatások miatt.

Furcsa manapság egy előítéletek nélküli, sugallt értékek hiányában csak ábrázoló drogos filmet látni. Még a nagy kedvenc Trainspotting és a Rekviem egy álomért is hemzseg az értékítéletektől, nem véletlenül ábrázolják benne a drogfüggők életének utolsó pillanatait is. Ezzel szemben kapunk egy kis tripet Neil Burger rendezőtől, aki a rá bízott adaptált forgatókönyvből és a színészgárdából a lehető legjobbat hozta ki. Ugyan Bradley Cooper nem a legnépszerűbb színész a nyugati féltekén, de talán a leghitelesebb figura a mostani felhoztatalból, már csak azért is, mert kevés alkotásra asszociálhatnak a nézők, ha róla van szó. Mellé érkezik be Abbie Cornish és Robert de Niro, némileg Az ördög ügyvédje stílusát megidézve, de se a misztikusság, se az ármánykodás és csábítás nem éri el azt a fokot, hogy konkrét párhuzamot vonhassunk. A zaftos másfél óra bőségesen tartogat látványos drogos élményeket, céges konspirációkat, utcai bandák szintjét idéző leszámolásokat és éppen elég izgalmat ahhoz, hogy egy jó kis esti mozizás filmes alapanyaga lehessen.

7/10