Kezdetét vette a Marvel Phase 2 munkacímen futó kapitalista ötéves terve, melyet ki más is vezethetne fel, mint az eddigi aranyifjú, a Vasember. Tony Stark és páncélépítéssel karöltött világjobbító tervei ezúttal nem egy hasonszőrű építőmester ármánykodásaival kerülnek szembe, hanem egy igazi nagyágyú, sőt, rögtön kettő is célkeresztbe veszi hősünket. Azt pedig csak úgy félgőzzel jegyzem meg, ezzel trilógiává bővült a Marvel legjobb szólókarakterének kalandjai, evégett pedig a „több jobb”-elvével nyakon öntve, új rendezővel a fedélzeten merülünk alá Tony legsötétebb kalandjába – már ami az eddigi szélesvásznú megjelenéseket illeti. Sajnos azonban több sebből vérzik a végeredmény, mint Tony arca egy kiadósabb ütközet során, de még így is ott van a szeretés a lelkünkben.
A történet szerint Tony pánikbetegséggel küzd, mint egyébként minden normális halandó, ha szuperszérumos, fagyból kiolvadó 2. világháborús hőssel, dühkitörési problémákkal küzdő hatalmas zöld szörnnyé váló tudós kollégával, az égből érkező, villámokat szóró kalapácsot lengető, az északi mondavilágból megelevenedő istennel valamint egy rakás, más dimenzióból érkező gyilkos földönkívülivel találkozik. Ebből kifolyólag a nagydumás hősből szimpla ezermesterré degradálódik hősünk, akit ráadásul rémálmok is gyötörnek. Ebbe a lelki katyvaszba rondít bele Mandarin, aki egy terrorszervezet fejeként megmagyarázhatatlan robbantásokkal tartja rettegésben a lakosságot. Így azonban Stark legújabb ellensége sokkal kevésbé a gonosz hadúr, mint inkább saját félelmei és a realitás, miszerint csak egy ember, még ha technológiai szinten mestere is szakmájának.
El kell ismerni, az átvezető részek, ahol csak a szöveg és a kúlság számít, messze a film legjobb pontjai – ami egy ilyen látványfilm esetében azért keserű szájízt eredményez. Amit tisztázni kell, az Shane Black szerepvállalásának eredménye. Aki ismeri a Durr, durr és csók című filmet, az tisztában van vele, mennyire beteg a humor, amivel Black dolgozik. Emellé megkapjuk Hollywood egyik legjobb karakterszínészét, aki kisujjából hozza a milliárdos laza csávót, ki a kocka gének mellé a jó külsővel is megáldatott. Ez a párosítás működik is addig, amíg nem a komoly lelki válságot és ütős akciójeleneteket kell eladni, mert ott bizony bicsaklik egy kicsit a kohézió. Nem a látvánnyal vagy a kivitelezéssel van gond, egyszerűen nem érzem azt, hogy a legjobbat hozták volna ki a lehetőségek közül. Vegyük például az előzetesben látható nagyjeleneteket! Elsőként Tony malibui házának lerombolása az, ami elgondolkodtatja a realista embert, miszerint 3 helikopterről lövik rakétákkal az épületet, de hosszú percekbe telik, mire sikerül azt az óceánba süllyeszteni. Ez még úgy-ahogy lemegy a torkunkon, de az, hogy az első rakéta becsapódását mindenki túléli, ráadásul csak üvegkarcolásokkal, az már sok. Ami azonban ennél is érthetetlenebb, az a hatalmas ziccer kihagyása, mikor Tony borospincéjének tartalma, a komplett páncélarmada feltűnik a kikötőben. Megjelenik egy tucat harci páncél, jobbnál jobb extrákkal és egy rakat Olvasztárral veszik fel a harcot, akik több száz fokos testhőmérsékletükkel és emberfeletti erejükkel is alulmaradnak ugyan, de a távirányított páncélok közül párat leszednek. Egész egyszerűen olyan ez, mint mikor gyerekként megfogjuk az összes akciófigurát és egy rakásba ömlesztve harcoljuk végig a fél délutánt – na jó, ezt inkább csak a hímneműek fogják érteni…
Akárhogy is, nekem billent a mérleg, nem csak a dramaturgia terén, hanem a színészi alakításokban is. Míg Robert Downey Jr. tudja, mit kell hozni, még ha túl is játssza (ld. pánikrohamok – hiteltelen, de legalább próbálkozik), addig Don Cheadle egyre kevésbé tudja hozni Rhodes alezredes figuráját. Hozzájuk képest Gwyneth Paltrow és karakterének „fejlődése” már meg se lepi az embert, de az legalább megsüvegelendő, hogy Guy Pearce és Ben Kingsley élt a helyzet adta lehetőségekkel, a film legjobb jelenetei hozzájuk köthetőek. Ebből is látszik, hogy a főbb szereplőknek már nem kell megfeszülni a film során, ami viszont a minőség rovására megy. Ezért is rossz leírni, hogy a film talán legütősebb jelenete a stáblista végén jön, humor terén viszi a prímet. A keretes szerkezet ötletes, szórakoztató is, na meg fel is vezeti az idei nyári kínálatot, de...
Amennyire vártam, annyira érzem most felhúzva magam. Az előzetes ugyan nem árult zsákbamacskát, de a puszta látványnál és némi iróniánál többre vágytam ettől a komorkodónak szánt harmadik résztől. Ami tény, se az IMAX, se a 3D nem ad igazi többletet, jó párszor el is gondolkodtam azon, vajon levegyem-e a szemüveget, annyira felesleges a konvertálás. Ugyan szépek a képek, a fizikai megvalósítás még mindig döbbenetesen élethű, de annyi az életszag a filmben, hogy tényleg feleslegessé teszi a harmadik dimenziót – a minőségbeli romlásról nem is beszélve. Egyébként mostanra, a gépelés során rájöttem, hogy egy klasszikus Bond-film átiratát láttam, nemzetközi összeesküvéssel, szuper kütyükkel, sötét múlttal, de sajnos alkohol nélkül. Mert bizony a Disney-nek nem fér bele az igazán komor Tony Stark, az alkoholgőzös, nihilista és önpusztító Tony, helyette csak egy kommersz és felvizezett pánikrohamot produkáltak. Persze megnyugtatnak minket a végén, lesz ami lesz Downey Jr. szerződésével kapcsolatban, Vasember visszatér, de akkor jó lenne, ha a forgatókönyv is visszatérne a gyökerekhez, mert ez már nem az az elrugaszkodó, modern és realista ábrázolás, ami megmarad az emberben. Ez csak egy popcornmozi, amibe éppenséggel sikerült egyedi hangvételt csempészni, de sajnos nem marad meg az ember zsigereiben az élmény. Hiába a kedvenc, az, aki a csajokat is bevonzza egy képregényfilmre, talán utoljára leszek ennyire elnéző vele. Értékelés: 7/10
Utolsó kommentek