Luc Besson érthetetlen mint művész a számomra.. Olyasmi kapuzárási pánik lehetett úrrá rajta, mint alkotón, aki mindenféleképp nyomot akar hagyni maga után, ráadásul a lehető legtöbb zsánerben. Pályája elején olyan máig ható alkotásokat tett le az asztalra, mint a Nikita, a Leon a profi, a Taxi, Az ötödik elem és a Jeanne d’Arc, az Orleans-i szűz, A szállító, B13 – A bűnös negyed, Elrabolva. Aztán jött a fordulat, csupa olyan film, amely el nem homályosítja az addigiakat, de feltételezi a művész irányváltását: Taxi 2-3-4, Amerikai taxi, Artúr és a villangók-trilógia, A szállító 2-3, Adéle és a múmiák rejtélye, Elrabolva 2 és a Vérmesék. Nagyjából körülhatárolható, hogy minden zseniális zsánerfilmjére jön legalább kétszer annyi mellényúlás, és ezek még csak a folytatásai az eredeti ötletnek. Kicsit kétségbeesetten próbálja megvetni a lábát Hollywoodban, aminek az volt eddig az ára, hogy a régi európai rajongói lassan hátat fordítanak neki, nem jövünk lázba, ha azt nyomják az arcunka, hogy Luc Besson’s film… Ehhez képest most megint talált valamit a kalapban, amit előrántva nem csak a tengerentúliak figyelmét sikerült felkelteni, hanem kis reménysugarat adott az Óhazából őt követő rajongóinak. Ez pedig nem más, mint a Lucy Scarlett Johansson főszereplésével.

Lucy egy egyszerű amerikai lány, aki Tajvanon él és jár egyetemre, bulikban tölti az idejét és összeszed egy szakadt kalapos ürgét, Richardot. A csávó kényszeríti, hogy egy fém aktatáskát bevigyen egy hotel recepciójára, ott pedig leadja egy bizonyos Mr. Jangnak (Min-sik Choi), aki a helyi alvilág egyik, ha nem a legnagyobb alakja – azért ez a kitétel, mert mást nem ismerünk meg az ottani maffiából. A lány és három férfi hasába 1-1 kg-nyi drogot varrnak be, amely mesterségesen előállított CPH4-et tartalmaz (ez a film áltudományos részének kezdete, a szer természetes előfordulása alapján a terhes anyákban termelődik, a magzati fejlődés robbanásszerű beindításáért felel). A szer az előállítói szerint az új slágerdrog lenne Európában, ehhez kell a négy cseppet sem lelkes futár, akik eljuttatnák az itteni nagyvárosokba (Berlin, Róma, Párizs). Lucy-vel azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, az egyik fogvatartója rátámad, és a bántalmazás során kiszakad a drogos zacskó, így a hasüregen keresztül elkezd felszívódni a lány testében. Innentől kezdve versenyfutás indul nem csak az idővel, de a tajvani maffiával is, akik még Párizsban is a helyi erőket megszégyenítő fegyveres jelenlétre képesek, csak hogy megszerezzék a terméküket. A fő szálként pedig nyomon követhetjük, ahogy az átlagos emberi agykapacitás 10%-os kihasználtságáról Lucy milyen buktatókon keresztül jut el a 100%-ig, szintén megannyi áltudományos, de mindenképp elgondolkodtató felvetések során.

Mint minden filmet a maga valójában, ezt is vizsgáljuk úgy, mint ami a saját valóságalapját nézve teljes hitelesség bír. Ebből kifolyólag a Lucy elméjében (és testében) végbemenő változások tudományosan megalapozottak, hiszen az agykutatások is nagyjából ezeket a kérdéseket feszegetik a való életben is. A filmben megjelenő lehetőségek nem rugaszkodnak el az eddigi filmes ismereteinktől, elég csak a Csúcshatás hasonló, bár kisebb léptékű agyi fejlődését említeni, hogy a futárfilmek talán legemblematikusabbját, a Johnny Mnemonicot ne is említsem. Ahol már a film struktúrájában is repedések jelennek meg, az a kitáguló és korlátait vesztő elme tapasztalásainak és lehetőségeinek ábrázolása és élményei. A végtelenné váló emberi tudat egészen addig képes csak visszamenni, amíg az ismeretei tartanak, lásd az emberi történelem lépcsőfokai, az általunk ismert egyedfejlődés első alanya, a Föld fejlődésének alapvető pillanatai (ld. dinoszauruszok vagy a bolygó keletkezése). Ez a fajta sorminta azonban éppenséggel az emberi tudat korlátait hirdeti fennhangon, hiszen Besson forgatókönyve nem lép túl ezeken a jelenlegi tudományos ismeretekkel felvértezve mindenki által elfogadott és ismert tényeken. Ezzel pedig a határtalan teljesítőképességgel bíró, saját magát és környezetének minden elemét irányítani képes szellemi kapacitás nem lesz más, mint az általunk vallott legmagasabb entitás, amit csak elképzelni tudunk: Isten. Egy olyan egyén, akinek csak az idő van, aki egyszerre van jelen a lét, a tér és az idő minden síkján, aki emberi testét szerves szuperszámítógép formájára alakítja át, csak hogy az alapvető biológiai szükségszerűségének, a tudás továbbadásának megfeleljen. Ez pedig ismételten egy olyan korlát, amivel a felturbózott elme hipotetikusan nézve nem kellene, hogy szembesüljön. Az emberi képzelőerő határtalanságának  tétele megdőlt tehát, hiszen az alkotó képességei korlátoltságában nem képes messzebb tekinteni, mint saját korának tudományos elitjének összes dokumentált teljesítménye. Arról nem beszélve, hogy női főszereplőt választva csak szellemi tudás átadásáról lehet szó, egy férfi ezzel szemben szexuális úton a saját felturbózott génállományát és képességeit is tovább adhatta volna - amivel szintén adós maradt az idei másik hasonló tematikájú alkotás, a Transzcendens.

Ettől függetlenül egy szórakoztató filmről van szó, amely stílusát tekintve nagyjából lefedi a jobb Besson-filmeket: az egyszemélyes hadsereggé váló Lucy Nikita legjobb pillanatait idézi; a bosszúhadjárat egyértelműen az Elrabolva stílusát idézi meg; az áltudományos háttér Az ötödik elem fantasztikumából lehet ismerős Bessonnak; az önfeláldozó női hős a Jeanne d’Arc hozománya. Hogy lehetett volna jobbat is kihozni belőle, az vitathatatlan, de az, hogy 44 millió dollárból a francia rendező egy sikeres amerikai filmet hozott össze, amit a kritika és a nézői visszajelzések is dicsérnek, az mindenképp bizalomra ad okot. Mindaddig, amíg meg nem nézzük, mivel foglalatoskodik majd Besson: Elrabolva 3., A szállító 4-5. És már el is ment egy kicsit az ember kedve, ha megint szóba kerül a Luc Besson-név. Pedig ez alapján (valamint a régebbiekre alapozva) teljes joggal emelném be a mostani élvonalba, ha női főhőst kell életre kelteni a vásznon - legyen az bármelyik képregény-adaptáció is, Wonder Woman, She-Hulk. Értékelés 8/10