A mostani mozis premierhét két háborús tematikájú filmet nyújt számunkra. Míg a Testvérek című alkotás a háború borzalmaival megbékélni nem képes katona problémáit feszegeti a hazatérés után, addig a Kecskebűvölők a pszichikus hadviselés fortélyaiba enged bepillantást, coeni stílust szándékozva követni. Ehhez a filmhez meg is szerezték George Clooney-t és Ewan McGregort, azonban nem elég csak a coeni stílusjegyeket lekoppintani, hasonló látásmód sem árt az alkotók számára.

 

Adva van egy kisstílű vidéki újságíró, Bob Wilton (Ewan McGregor) aki a válása után nem érzi magát eléggé férfinak, aki bizonyítani akar a hűtlen asszonykának, van olyan tökös, mint azt elvárnák tőle. Fogja magát és haditudósítónak megy Irakba. A hosszas várakozás során megismerkedik Lyn Cassidy-vel (George Clooney), aki szállítmányozóként mutatkozik be. Bob eléri azt, hogy elkísérhesse Lynt, akiről már hallott egy korábbi interjúja során. Lyn tagja az "Első Föld Zászlóalj" elnevezésű katonai egységnek, akiket a szokványos hadviselést maguk mögött hagyva a paranormális képességek elsajátítására és bevetés közbeni használatára akarnak kiképezni. A kiképzőjük nem más, mint Bill Django (Jeff Bridges), volt vietnámi veterán, aki a kemikális '60-as, '70-es években fejlesztette ki kiképzési módszereit. Az egység tagjai közt található még Larry Hooper (Kevin Spacey) is, aki a paranormális egységről teljesen más nézeteket vall. Az egység életképességét hivatott bizonyítani egy teszt is, a kecskék hosszas tekintet útján való kivégzése... Lyn azonban azért érkezett Irakba, hogy megmentse az eltűnt egykori kiképzőjét, Django-t.

A történet elég alapot ad arra, hogy a két főszereplő megfelelő mértékben kibontakoztathassa komikus tehetségét, nem beszélve arról a szolid elmebajról, ami Clooney szemeiből árad jobb napjain. Grant Heslov elsőfilmes rendező problémamentes filmet alkotott, amelynek egyetlen hibájaként a marketingesek spoilerezései róhatóak csak fel. A legjobb jelenetek közé tartoznak a kiképzési képsorok (pl. a táncjelenet), valamint Lyn történetei, melyek során igyekszik Bobot mindinkább bevezetni a zászlóalj feladataiba, elmesélni, mire is képesek valójában.

Ami miatt kisebb hiányérzet keletkezik a nézőben, az a Coen-testvérek-Clooney együttműködés eredménye miatt van. Az Égető bizonyíték című filmben sokkal karizmatikusabban van jelen az abszurdum a filmben, míg jelen esetben ingatag lábakon áll a modern kori amerikai hadviselés kifigurázása. Lényegében egy Hair-korszakbeli filmet kapunk mindazon kispolgári cinizmussal, ami a mai filmek kétkedő jellemzője. Azonban meg kell jegyezni, Jon Ronson azonos című bestsellere alapján, mely állítólag valós történeten alapszik, erőteljesebb társadalom- és intézménykritikát is el lehetett volna készíteni, de az is tény, egy olyan kisebb stúdió berkein belül, mint az Overture Films (filmlistájuk), nem lehet orraládörgölős keménységet elvárni, hiszen arra tartják Michael Moore-t és filmjeit, rajta kívül azonban a szórakoztatás mellett tették le a voksot. Jelen esetben adtak 25 millió dollárt egy kis háborús agymenésre, mely 60 milliós bevételt generált (még arrafelé is sikernek hívják ezt).

A színészek kiválasztása külön dícséret, Ewan McGregor mint a Jedi-trükköket elképzelni képtelen újságíró van akkora kiszólás, mint Taylor Lautner megjegyzése a Valentin-nap című filmben ("Unom, hogy mindig félmeztelen vagyok a képen"), míg Clooney alakítása önmagáért beszél, elég csak ránézni... Kevin Spacey és Jeff Bridges számára megerőltetést nem igénylő, mégis zseniális háttérszerepek jutottak, minden kétséget kizáróan az ő kettősük adja meg a hitelét a történetnek. Semmi komoly egetrengető témafelvetés, se világmegváltás nincs a filmben, egyszerűen a kisemberek mindenütt ott vannak köztünk, a maguk egészséges igazságérzetükkel és útkeresésükkel. Ez alól se a katonaság, se a háború nem kivétel.