Közel tíz év után forgatott ismét együtt Gus Van Sant rendező és Matt Damon, aki most színész és forgatókönyvíró is (színésztársával, John Krasinskivel egyetemben). Ugyan mindenki a Good Will Huntingot említi közös munka címszó alatt, de azért ne feledkezzünk meg a Gerry-ről sem, bár tény, jóval kevesebb rajongót tudhat magáénak. Ahogy ezen alkotás is, több okból kifolyólag. Egyrészt a multi ellenes téma nagyjátékfilmben valahogy most nem közkedvelt, másrészt a csendes tanulság sem hatja meg azokat, akik szeretik az arcukba kapni a véleményt (igen, az amerikai elsődleges piacra értem). Ugyan érezni, milyen erőteljes lenne az üzenet, de az igazán kiemelkedő színészi játék hiánya valamint a katarzis-kerülő, tisztán életszagú film túlságosan lecsupaszítja a művészi üzenetet.

A palagáz kitermeléséből, pontosabban az azt engedélyező bérleti szerződések megkötésével foglalkozó Steve (Matt Damon) kálváriáját követhetjük figyelemmel, ahogy az egyik legjobb alkalmazottból előbb előléptetik, majd három hét alatt a pokolba leszálló férfiember morális és egzisztenciális hányattatásainak lehetünk szemtanúi. A nagy amerikai cég alkalmazásában járja a vidéket, hogy minél több településen átálljanak a gázkitermelésre, brutálisan áron aluli bérleti szerződéseket kötve a földtulajdonosokkal. Az éppen aktuális kisvárosban azonban él egy házsártos nyugalmazott mérnök, aki felpiszkálja a helyiek igazságérzetét, felhívva figyelmüket a kitermelés okozta természeti károkra. Ennek tetejében nemcsak szavazásra bocsátják a tervezetet, de még egy környezetvédő, Dustin (John Krasinksi) is a nyakába szakad, aki tökéletesen ki tudja használni a helyiek bizonytalanságát. A film lényegében kettejük harca, melynek során az egyiküknek nyernie kell, legyen szó szerződésről, szavazásról, nőről. A szavazás idejére azonban Steve kénytelen szembesülni azzal, mennyire nem ura saját sorsának, munkájának, milyen mértékben ki van szolgáltatva a cég érdekeinek.

El kell ismerni, a forgatókönyv nem sikerült rosszul. A tartalmi mondanivaló, a stílus nagyon is megfelelő egy ilyen típusú filmhez, azonban valahogy a szkript és a filmváltozat közt elcsúsztak a hangsúlyok. Ugyan érezni, milyen mértékű társadalomkritikával állunk szemben, mind a multi-ellenes üzenet, mind a vidéki Amerika nosztalgikus lenézésével kapcsolatban, de akkor sem érezni, hogy több lenne egy egyszerű tévéfilmnél. A vezérhímek ütközetei mellőzik a csatazajt, a hevület sem épp a tetőfokon, mintha elfogyott volna a szufla a megírás során. Arról nem beszélve, Gus Van Sant sem az a botrányos zseni, mint volt régen. Ugyan még nem mondanám, hogy kommercializálódott, de nagyon jó úton van afelé, hogy teljesen elveszítse azt, ami őt naggyá tette rendezőként. Színészeit nem tudta oly mértékben motiválni, hogy abból emlékezetes alkotás születhessen, az általa elmesélt módon pedig érdektelenségbe fullad az egész. Hiába az egyébként kiemelkedően jó és erős szereposztás (Frances McDormand, Titus Welliver, Hal Holbrook), ha mindenki csak tétlen nézi, hogyan veszti el az élét a történet.

Nagyon egyszer nézős filmmel van dolgunk, de mint említettem, a csendes tanulság valamint a leheletnyi kritika révén épp emiatt kicsit motoszkál még az emberben a gondolat, mielőtt teljesen elfelejti. Értékelés: 6/10