Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

UIP-hírek

Drew Barrymore még élni akar

Behúzza a féket Drew Barrymore, mert úgy érzi, túlságosan sokat dolgozik, és közben elfelejt élni. – Halálra melóztam magam az utóbbi 35 évben – mondja a hamarosan 37 éves színésznő, aki már kisbabaként szerepelt egy reklámban. – Éppen ideje már leállni egy kicsit, és élvezni az élet olyan örömeit, mint a szerelem vagy akár egy nyugodt séta a tengerparton. Van még beírva néhány munka a naptáramba, de ha ezeket letudom, szabadságot veszek ki, és csak magamnak meg a szeretteimnek élek.

A színésznő jelenleg nyári esküvőjét tervezi, a legapróbb részletekre is odafigyel, mert azt akarja, hogy igazán emlékezetes legyen. Van is rá oka: Will Kopelman a harmadik férje lesz, és Drew erősen bízik abban, hogy ezúttal jól választott. Első férje Jeremy Thomas bártulajdonos, a második Tom Green komikus volt, de egyik házasság sem tartott sokáig.

Drew-t legközelebb a Mindenki szereti a bálnákat című, megtörtént eseményeken alapuló filmben láthatjuk, amelyben jégbe szorult ceteket ment meg, és közben rendbe hozza szerelmi életét is.

(Big Miracle – hazai bemutató: 2012. február 23.)

 

Már megint balhé van Scorsese kutyája miatt

Továbbra is lobbizni kénytelen Martin Scorsese Blackie miatt. Arról a jóképű dobermannról van szó, amely a jeles rendező A leleményes Hugo című, 11 Oscarra jelölt filmjének egyik fontos szereplője. Scorsese korábban kibulizta, hogy Blackie-t is jelöljék a legjobb filmes kutyának járó Arany Nyakörvre, a négylábút ugyanis méltatlanul hanyagolta a nominálóbizottság. Miután a rendező felhívására mozgalom indult Blackie-ért a Facebookon, kénytelenek voltak őt is bevenni a kitüntetésre esélyes ebek közé. Most azért volt kénytelen harcba szállni Scorsese, hogy megcáfolja a pletykákat, melyek szerint Blackie mimikája a filmben nem eredeti, hanem a számítógépnek köszönhető. A rendező Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában megesküdött, hogy a dobermann arckifejezését nem javították fel CGI-vel, teljesen magától vág olyan képet a jeleneteiben, amilyet. DeGeneres annyira együtt érzett Scorsese-vel és Blackie-vel, hogy a műsorban átnyújtott egy arany nyakörvet a rendezőnek, arra az esetre, ha a tehetséges állat mégsem nyeri el a díjat. Scorsese egyébként utalt arra, hogy a számítógépes trükkökről szóló rémhíreket valószínűleg a konkurencia terjeszti, akik nem akarják, hogy Blackie legyen a győztes.

(Hugo – hazai bemutató: 2012. március 1.)

Sokat várnak Oliver Stone brutális új filmjétől

Annyira jól sikerült Oliver Stone legújabb filmje, hogy ősz helyett nyáron mutatják be Amerikában. A nyár mindig erős szezon, ilyenkor kerülnek a mozikba a szuperprodukciók, a Universal stúdió merész lépése tehát azt jelzi, hogy sokat várnak a Savages-től. A Don Winslow regényéből készült filmben két amerikai marihuana termesztő kerül összetűzésbe egy mexikói drogkartellel, miután a bandafőnök elrabolja közös barátnőjüket. Aki már látta a Savages-t, azt mondja, bár a sztori a nagy sikerűTraffic cselekményére emlékeztet, a film stílusa inkább a Ponyvaregényt idézi, különösen, ami a brutalitást illeti. Emiatt a produkció szigorú R korhatáros besorolást kap, amiben nyilván szerepet játszik, hogy a mexikói banditavezér (Benicio Del Toro) kedvenc kommunikációs eszköze a láncfűrész. A film sztárparádéval kápráztatja el a mézőt, Del Toro mellett Salma Hayek, Uma Thurman és John Travolta is fontos szerepben látható.

 (Savages – hazai bemutató: 2012. nyár)

  

Tom Cruise újabb rekordot állított fel

Hatszázmillió dollár fölé ment a Mission: Impossible – Fantom Protokoll összbevétele, így ez a produkció lett Tom Cruise legsikeresebb filmje. Cruise a korábbi csúcsot a Steven Spielberg által rendezett Világok harcával tartotta, ez a produkció 590 millióval zárt. A Fantom Protokoll azonban még mindig a mozikban van, tehát a 600 millió messze nem a végösszeg.

Cruise ezzel visszaverekedte magát a legnagyobb hollywoodi sztárok közé. Jövőre két produkcióban is láthatjuk. A One Shot című filmben rettenthetetlen szuperkatonát alakít, akinek meggyűlik a baja a törvénnyel, az Oblivion című sci-fiben pedig szintén katona, akit egy távoli bolygóra küldenek, hogy ölje meg az ottani idegen lényeket, ám ő kételkedni kezd a feladatban.

(One Shot – hazai bemutató: 2013. február)

(Oblivion – hazai bemutató: 2013. július)

0 Tovább

UIP hírek

Kislányának rendezett Scorsese, Arany Glóbuszt kapott érte

Senki nem lepődött meg azon, hogy Martin Scorsese nyerte idén a legjobb rendezőnek járó Arany Glóbuszt, hiszen A leleményes Hugo remekmű a javából. Annál szokatlanabb viszont, hogy legújabb munkája családi film, amelyben a mester azon kívül, hogy szórakoztat, a mozi varázsa előtt tiszteleg. Scorsese egy látványos kitérő erejéig letért tehát arról a négy évtizedes útról, amelyen számtalan díjat gyűjtött be magának. A leleményes Hugoban nem lőnek halomra pókerező maffiózókat a füstös alagsorban, nem találkozunk a kedvenc színészekkel, Robert de Niróval, Joe Pescivel, de még a legújabb favorittal, Leonardo DiCaprióval sem, a helyszín sem Little Italy vagy Las Vegas, hanem Párizs, a főhősök pedig egy kisfiú és egy kislány, no meg a filmművészet egyik atyja, George Méliés.

– Az a helyzet, hogy végre szerettem volna egy olyan filmet csinálni, amit a 12 éves kislányom, Francesca is megnézhet – mondja Martin Scorsese. – A legtöbb munkámat ugyanis még nem láthatta, annyira kegyetlenek: folyik a vér és mindenki csúnyán beszél. Francescával jó barátok vagyunk, rengeteg időt töltünk együtt, ezért munka közben egy kicsit az ő szemével is láthatom a világot.

Scorsese Brian Selznick nagy sikerű meseregényét adaptálta. Hugo Cabret egy árva kisfiú (Asa Butterfield), aki a harmincas évek Párizsában él egy pályaudvaron. Megismerkedik egy kislánnyal (Chloe Grace Moretz), ő Georges Méliés (Ben Kingsley), a filmművészet nagy úttörőjének keresztlánya. A nagy találkozás szédületes események láncolatához vezet, amelynek eredményeként a gyerekek nem csupán a mozi mágiáját fedezik fel, de kiderül, milyen üzenetet hagyott hátra Hugo elhunyt édesapja egy robotszerű szerkezet, az automaton segítségével.

(Hugo – hazai bemutató: 2012. február 23.)

 

Wahlberg vérszemet kapott      

Már első négy napi bevételével nyereséges Mark Wahlberg legújabb akció-thrillere. A Csempészek 25 millió dollárból készült, és eddig 28,8 milliót hozott. Nem csoda, hogy a film sztárja, aki egyben az egyik producer is, roppant elégedett, és már a továbblépésen töri a fejét. – Már egy ideje azon töröm a fejem, hogy meg kellene próbálkoznom a rendezéssel – mondja az egykori rapper és modell. – Nem kell megijedni, egyelőre csak egy könnyed vígjátékot vállalnék be, aztán jöhetnének a komolyabb dolgok.  

Wahlberg egyébként karrierje legjobb nyitását produkálta aCsempészekkel, ezzel még erősebbé vált pozíciója Hollywoodban.

(Contraband – hazai bemutató: március 22.)

 

Drew Barrymore nagy, fehér ruhás esküvőt akar      

Harmadszor készül férjhez menni Drew Barrymore, és szentül elhatározta, ezúttal nem fogja elszúrni. Korábbi két házasságkötését ugyanis elkapkodta, csúnya véget is értek. – Nem fog elvonulni valamilyen távoli helyre, és nem csak a szűk családi kör lesz jelen. Drew most igazi, eget rengető esküvőt akar, ahol klasszikus fehér ruhában mondhatja ki a boldogító igent – meséli a színésznő egyik barátja. – Teljesen odáig van, hogy a párjának milyen rendes, összetartó családja van, és boldog, hogy ő is közéjük tartozhat. Úgy érzi, most végre hazatalál.

Drew azt is fontolgatja, hogy vőlegénye, Will Kopelman kedvéért áttér a judaizmusra, ennek a fiatalember családja is nagyon örülne. Az esküvőt nyárra tervezik, Drew már javában írja a vendégek több száz fős listáját.

A színésznőt legközelebb a Mindenki szereti a bálnákat című filmben láthatjuk. A produkció egy 1988-ban megtörtént eset alapján készült. Alaszka partjainál egy bálnacsalád a jég fogságába esett, és példátlan összefogás jött létre a kiszabadításukra: nem csupán a helybeliek és a környezetvédők, de a szovjet és az amerikai hadsereg is mindent megtett, hogy a cetek hazatérhessenek. Drew Barrymore egy lelkes környezetvédőt alakít, aki bálnamentés közben felújítja romantikus kapcsolatát a helyi tévériporterrel (Jack Krasinski).

(Big Miracle – hazai bemutató: 2012. február 23.)

 

Kristen Stewart megvilágosodott         

Korábban azt mondta Kristen Stewart, nem sokat ért a divathoz, és a parfümök sem érdeklik, most viszont azt nyilatkozta, mindig is a Balenciaga friss illatai álltak hozzá a legközelebb. A hirtelen fordulatnak talán köze van ahhoz, hogy a fiatal színésznő a Balenciaga új parfümének arca lett. A jó nevű spanyol cég kreatív igazgatója, Nicolas Ghesquiere szerint azért esett választásuk Kristenre, mert progresszív karakter, így megfelelő példakép a megcélzott fiatal közönség számára. – Kivételes érzékenységével és intelligenciával kifejezi az új Balenciaga parfüm modernségét – foglalja össze a lényeget a kreatív igazgató.

Kristen egyébként nem vette el mások kenyerét, mert a Balanciaga Paris arca továbbra is Charlotte Gainsbourg marad.

Kristen Stewart legközelebb páncélos-kardos Hófehérkeként tér vissza a népszerű Grimm-mese akciófantasy változatában, a Hófehér és a vadászban.

(Snow White and the Huntsman – hazai bemutató: 2012. május)

0 Tovább

UIP hírek

Tiesto remixével támad a Fantom Protokoll az interneten

Mindenki ismeri a Mission: Impossible fülbemászó főcímzenéjét, amelyet még a hatvanas évekbeli klasszikus tévésorozat számára komponált Lalo Schifrin. E dallam remixével mutatkozik be napjaink egyik legkreatívabb DJ-je, Tiesto a Mission: Impossible – Fantom Protokoll Rio de Janeiro-i díszbemutatóján. Az eseményt élőben közvetítik az interneten, kezdete magyar idő szerint december 14-én este 22 óra. A koncert és a sztárok piros szőnyeges belépője öt weboldalon is ingyen figyelemmel kísérhető:

CokeZero.com/Mission

MissionImpossible.com

Livestream.com/MissionImpossible  

www.facebook.com/tiesto

www.facebook.com/cocacolazero

A film sztárjai – Tom Cruise, Paula Patton – és Brad Bird rendező, valamint más hírességek az esemény ideje alatt Livestream chaten közvetlenül válaszolnak a rajongók feltett kérdéseire.

(Mission: Impossible – Ghost Protocol – hazai bemutató: most csütörtökön!)

 

 

Túszul ejtették Scorsese filmjét Párizsban

Fogságba esett A leleményes Hugo Párizsban. Martin Scorsese legújabb művét sztrájkoló dolgozók helyezték zár alá: annak a filmlabornak a munkatársai, ahol a kópiákat sokszorosították. Az alkalmazottak a cég várható megszűnése ellen tiltakoztak. Mivel nagy számú, 140 kópiáról volt szó, attól lehetett tartani, hogy A leleményes Hugo nem tud eljutni elég nézőhöz, ezért a francia forgalmazó és a filmet gyártó egyik produkciós cég egy római labort riasztott, ahol gyorsan sokszorosították a hiányzó példányokat. „A leleményes Hugo egyik főhőse Georges Méliés, a filmművészet francia úttörője, ezért különösen szerencsétlen lett volna, ha pont Franciaországban nem tudunk a tervezett 700 kópiával elindulni” – mondta Victor Hadida, a filmet forgalmazó Metropolitan Filmexport elnöke, hozzátéve, ettől függetlenül együtt érez az állásukat féltő alkalmazottakkal.

(Hugo 3D – hazai bemutató: 2012. február 16.)

 

Mindjárt megint elkel Ryan Reynolds

Súlyosra fordult a helyzet! Blake Lively bemutatta a családjának barátját, Ryan Reynoldsot, ami azt jelenti, komolyan gondolják kapcsolatukat. A Pletykafészek című sorozat szőke sztárja nyár óta a jár legszexibnek kikiáltott színésszel, és nem titkolja, teljesen odavan érte. A Lively-szülők is elégedettek a lány választásával. Annyi még kiszivárgott, hogy Ryan azért nem akarja elkapkodni a házasságot, mert még csak tavaly vált el Scarlett Johanssontól, ezért úgy érzi, nem muszáj rögtön oltár elő rohanni.

Reynolds legközelebb Denzel Washingtonnal lövi szét fél Rio de Janeirót a Védhetetlen című akciófilmben. CIA-ügynököt alakít, akinek egy renegát kollégáját (Washington) kell őriznie egy rejtekhelyen. Hiába titkos az objektum, ismeretlen fegyveresek törnek rájuk, ezért menekülniük kell. Hősünk ekkor hasznát veszi kivételes képességeinek, no meg annak, hogy foglya a CIA egyik legfélelmetesebb tisztje volt.

(Safe House – hazai bemutató: 2012. február 16.)

 

 

Zúgolódnak a KStew-rajongók a Hófehér-előzetesek miatt

Kristen Stewart, vagy a rajongóknak csak KStew a címszereplője a Hófehér és a vadász című akció-fantasynek, ehhez képest a két előzetesben meg sem mukkan. A fiatal színésznő rajongói nem értik, miért a gonosz királynőt alakító Charlize Theron került előtérbe, s már van, aki gunyorosan azt a tanácsot adta a stúdiónak, hogy a film címét változtassák meg, legyen inkább The Charlize Theron Show. Pedig nem árt türelemmel lenni, mert a premierig még jó pár hónap hátra van, és az újabb előzetesekben Hófehér is biztosan meg fog szólalni: nyilván arról van szó, hogy lassan adagolják az információt, hogy ezzel is fokozzák a feszültséget.

A Grimm-testvérek klasszikus meséje alapján készült film alkotói kissé elrugaszkodtak az eredetitől, mert Hófehér vezetésre termett harcos, kiképzőtisztje a veszedelmesen jóképű vadász (Chris Hemsworth), a törpék láttán pedig Walt Disney sírva adná vissza mind a 22 Oscarját.

(Snow White and the Huntsman – hazai bemutató: 2012. május 31.)

0 Tovább

Hackelt Magyar Hírlap

Két héttel a Cinema City holnapjának meghackelése után most a Magyar Hírlap weboldalát érte támadás. Az akkori palesztin szöveget most a román nemzet védelmére buzdító vette át.

0 Tovább
1234
»

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek