1. A Sony kitett egy posztert a saját twitter-oldalára, ami már a Last of Us filmváltozatával kecsegtet. Ehhez még nem hivatalos infó is érkezett, Bruce Campbell és Maisie Williams a kiszemelt a két főszerepre. Ezek után megnyugodhat minden gamer-lelkű gyermek és felnőtt egyaránt, eddig nagyon jónak tűnik a csillagzat a jó adaptációhoz.

2. Még be sem mutatott filmek tervezett folytatásai kapcsán is jönnek a hírek rendesen San Diego-ból. Elsőre a Tini Nindzsa Teknőcök 2. része, ahol már pedzegetik, ha lesz, akkor abba bele fog férni Rocksteady, BeBop és Casey Jones is. Az első kettő szintén emberszabású állat (egyik orrszarvú, a másik vaddisznó), míg Jones egy hokimaszkos igazságosztó. 

3. Még nem hivatalos a második rész bejelentése (hiszen láttunk mostanság megbukni egy pár sikerkönyves filmadaptot), de ha Az útvesztő eljut a folytatásig, amiben Wes Ball rendező igencsak biztos, akkor itt egy koncepciós tervezet a Shorch of Trials alcímű kötet filmváltozatához. Bár előbb jöhetne magyarul a könyv, csak úgy a miheztartás végett.

4. Marvel-hírek: Nem elég, hogy Robert Downey Jr. nagy csinnadrattával zárta (volna) le az önálló Vasember-filmes korszakot az életében, de most van egy ajánlat Kevin Feige Marvel-elnök kezében, ami elgondolkodtatta a színészt a folytatáson. Nem valószínű, hogy anyagi lenne, hiszen zsinórban viszi a legjobban kereső színészek listáját a 49 éves aktor... akkor viszont valami nagyon ütős sztorit  kell húzni, amit engedélyez is a Disney. Aztán ott van még Doktor Strange szereposztása is, ahol párhuzamosan hol Benedict Cumberbatch, hol Joaquin Phoenix a befutó. De hogy ne csak ez hergelje a rajongókat, Joss Whedon elkottyintotta, 4 vezető női karakter lesz az Avengers: Age of Ultronban. Egyszer ott van Romanoff ügynök (Fekete Özvegy), aztán Hill ügynök (Cobie Smulders), majd a Skarlát boszorkány (Elisabeth Olsen), de hogy ki lenne a negyedik? Egyes pletykák már Carol Danvers önálló filmjének alapozását terjesztik, aki Ms. Marvel néven ismerhető a képregényekből.

5. DC-hírek: Dwayne Johnson még hétfőn jelentette be, hogy csatlakozik a DC filmes világának stábjához, de nem nyilatkozott arról, kinek a megszemélyesítője lesz. Azóta égnek a vonalak, mennek a találgatások, mert a színész saját twitterén megosztotta a fenti fotót, ahonnan el lehet dönteni, melyik szerepre szerződött: Black Adam vagy Marvel Kapitány/Shazam. Egy 2007-es forgatási interjú során elmonta, hogy Black Adam-et fogja alakítani. Annyi biztos (már amennyire lehet), hogy 2016-ban jön a Shazam-film, melyet Peter Segal fog rendezni. Addig pedig, míg várunk az élőszereplős Igazság Ligája-filmre, a DC bőven el fog kényeztetni minket animációs téren. Augusztusban jelenik meg a Batman: Assault on Arkham című egészestés animációs filmjük, a Comic Conon pedig bejelentettek még két filmet. Az első a Batman Vs. Robin lesz, mely Scott Snyder író sztorija Talon and the Court of Owls címen. Ehhez jön még egy Justice League: Gods and Monsters, amit Bruce W. Timm fog írni és rendezni. Timm nem újonc a DC háza táján, korábban már dolgozott grafikusként, íróként és rendezőként is animációs filmeknél és sorozatoknál, mint a Batman: The Animated Series, a Batman: A rém álarca, Superman: Ítéletnap, Az igazság ligája. A sztori még nem ismert, de a cím alapján komoly csetepatéra lehet majd számítani.

6. A Disney még tovább jegeli a Karib-tenger-szériáját. Eddig volt egy kezdeti 2015-ös, majd 2016-os céldátum, azonban a Comic Conon bejelentették, hogy 2017.07.07-ére teszik a projektet. Ez azért is érdekes, mert láthatóan a Marvel-filmeket tolják teljes mellszélességgel, na meg az is érezhető, hogy hazai vizeken messze nem evickélt olyan jól az Ismeretlen vizeken alcímű fejezet. Kérdéses, mennyire fog jól teljesíteni, mert egy héttel előtte lesz a Gru 3., majd utána a Fantasztikus négyes 2. (igaz, ez utóbbi erősen függ majd a reboot első rész sikerétől). A Dead Man Tell No Tales alcímű 5. részt a Kon Tiki rendezőpáros, Joachim Ronning és Espen Sandberg rendezi majd