Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Párizsból szeretettel (From Paris with Love)

Jobb később, mint soha. Szinte napra pontosan egy éve mutatták be az Egyesült Államokban Pierre Morel új filmjét, melyben ismét Párizs a főszereplő, ismét az alvilág ábrázolása és annak lezúzása kerül a középpontba, ismét egy kipróbált öregfiú lesz az akciók sztárja. A klisék ismétlése ugyan kicsit elvesz a film értékéből, nem adja azt az élményt, mint tette az Elrabolva esetében, de ez a kicsit buddys áthallás másabb hangulatot is teremt.

A követségi alkalmazott és mellékállásban titkosszolgálati zöldfülű Reece (Jonathan Rhys Meyers) a szokványos rendszámtáblás melók után igazi nagypályás feladatot kap: az egyik titkosügynök, Wax (John Travolta) párizsi kísérőjévé kell szegődnie, hogy minél gyorsabban intézhesse el feladatát. Munka közben felszámolnak egy kínai drogforgalmazó egységet, egy robbantásos merényletre készülő pakisztáni csoportot, a fő feladat azonban, az érkező védelmi miniszter elleni merénylet megakadályozás már nem csak a terroristák elleni fellépést jelenti, hanem az érzelmekkel is harcolni kell.

A bevezetőben említett ismétlés-halmaz esetében muszály a különbözőségeket is megemlíteni: a kétszereplős osztag ütőképesebb (igaz, hangosabb is), a személyes érintettség éppenséggel ellentétes irányultságú (nem védelmezni, kiiktatni kell a szeretett nőt), az összeesküvés-elméletek rajongói embercsempészet és milliomosok játékai helyett a rideg és precíz terrorista sejtek világába nyer bepillantást. Morel ugyan nem érte utól az Elrabolva hangulatát, de jelen esetben a humor beemelése tényleg jó ötletnek bizonyult, még jobban ráerősítve a tényre, Luc Besson inkább már csak forgatókönyveket írjon, a rendezést hagyja meg másoknak. Travolta úgy igazán a Kardhal óta nem volt igazi akciófilmben, az itteni szerepvállalása először meglepő volt, de már az előzetesekben látható volt, jó kis pusztítást visz véghez. Karaktere az a fajta kemény ügynök, akit csak a halál nyugdíjaztathat, addig megy előre, emberen és falon át. Meyers ugyan kicsit gyengén és erőtlenül kezdte a filmet, de amint szabadjára engedhette az indulatokat, ő is jól teljesít.

Érthetetlen, miért vártak egy évet ennek a filmnek a bemutatásával. Ekkorra már a dvd-kiadással szoktak vesződni, nem a mozis premierrel. Főleg az internetes letöltések korában számít komoly hibának egy-egy akciófilm bemutatása, mert ha valami, akkor ez a műfaj a legéletképesebb a mozi berkein belül. Ez az a műfaj, ami a látványvilágával bevonzza az embereket, a poénokkal pedig csak újabb rétegeket talál meg. Aki akcióra vágyik a héten, mindenképpen nézze meg, ütős, csavaros és olykor gyilkos humorral átitatott alkotást láthat.

6/10

0 Tovább

Rohanás (Faster)

Ilyen lenne az Expendables, ha egyszereplős változatot írna Stallone? Nagy kérdés: Mi volt ennek az ízig-vérig bosszúfilmnek szánt alkotásnak a célja? Az átjön, hogy kegyetlen bosszút kell állni mindazokon, akik megölik a testvért. Azzal is tisztában van mindenki, hogy a moriális alapon ugyan megkérdőjelezhető, de egyenes és szavatartó főhősünknek a falon is át kell mennie ahhoz, hogy végezzen a gyilkosokkal. Azt nem értem igazából, ehhez miért nem választottak egy karakteresebb utat.

A sztori szerint a börtönből szabadult Sofőr (Dwayne "The Rock" Johnson) testvére gyilkosainak nyomába ered, hogy egytől-egyig levadássza őket a szemet szemért elv alapján. A lassan megismert múlt árnyai sötétebbek, mint első körben gondolnánk: a testvérek egy bankrablás részesei voltak, ahonnan meg is szöktek. Azonban a rejtekhelyükön rajtuk ütött pár fickó, akik a pénz mellett a testvérbáty életét is elvették. A fejbelőtt öccse azonban túléli az esetet, majd 10 év börtön után kiszabadulva ered a nyomukba. A gyilkossági hadjáratát megnehezíteni szándékozó rendőrpáros egyik tagja gyakorló heroinista (Billy Bob Thornton), akire a boldog nyugdíjas évek hetek távlatából néznek. Emellett egy egoista és kissé elmebajos bérgyilkos (Oliver Jackson-Cohen) is emberünk nyomába ered, hogy őrült táncuk nyomán gyarapítsák a hullák sorát.

Az utóbbi években a középszerű vígjátékokkal jelentkező rendező, George Tillman Jr. és a színész Dwayne Johnson is talán erőre kap ettől a tesztoszteron-szagú vendettától, mert mindkettejüknek jobban álltak a komolyabb, komorabb műfajok, az alkotói hitelességről nem is beszélve. A főleg az afro-amerikai témafelvetésekkel operáló író-rendező által írt vígjátékai helyett inkább a rendezett drámái a figyelemreméltóak, a Férfibecsület után Notorious B.I.G. életrajzi filmjével is szép sikereket tudhat magáénak. Johnson a családi filmek és a vígjátékok tengerében lubickolt pár évet, de úgy néz ki, visszatér az akciófilmes terepre: Ezt követően a Halálos Iram 5. részében lesz látható. Nagy visszatérő Billy Bob, aki szintúgy kicsit a gyorsan leforgatható és könnyen emészthető vígjátékok rabja volt az elmúlt pár évben, bár igaz, ebben a filmben sem hozza azt a színvonalat, amit tőle elvárunk.

A csavarosnak szánt történetet szállító Gayton-testvérek eddigi legnagyobb dobása a film, remélhetőleg nem ez lesz a zenit egyikük számára sem. Akik viszont dícséretben részesülhetnek, az egyrészrt a zeneszerző Clint Mansell, aki nagyon ráérzett ennek a filmnek a hangulatára, valamint az operatőr Michael Grady, akinek szintúgy sikerült a képi világgal hangulatba hoznia a nézőket.

Igazi, egyszer nézős akciófilm, remélhetőleg több tékozló fiú helyes irányba terelésével.

5/10

0 Tovább

Zöld darázs 3D (The Green Hornet)

Manapság már nem csak az emblematikus és nagy rajongótáborra építő, mainstream képregények jogosultak a nagyjátékfilmes megvalósításra, a kisebb, de stílusosabb karakterek is meghódítják a vásznat. A Batman-, Pókember- és Superman-kalandok után egyre több kultikus figura vagy történet landol a vásznon, elég csak megemlíteni a Sin Cityt, a Vasember-filmeket. A technikai fejlődés mellé az is kellett, hogy a Marvel-kiadó önálló studiót alapítson, így házon belül keltheti életre hőseinek filmverzióit (idén Thor és Amerika Kapitány). Ez hatalmas lökés a műfajnak: ami az animációs filmek terén a Pixar versenyelőnyét jelenti, az most a Marvel piaci előnyében ismerhető fel. Most már a DC is rohamléptekben kelti életre szereplőit (Zöld Lámpás), de a kisebb kiadók is joggal házalhatnak termékeik adaptálásáért.

A kezdetben rádiójátékként funkcionáló, az 1940-es évektől kezdve képregény formában is kapható (1989-től újra forgalmazzák), majd ugyanekkor filmsorozatként is megjelenő páros egyre nagyobb rajongótáborra tett szert. 1966-67 televíziós idényében pedig egy 26 részes sorozat formájában jutott el a nézőkhöz. Ilyen előtörténettel nem csoda, hogy a 3D-hullám tagjaként eljutott a mai mozinézőkhöz, igaz, ez még konvertált változata a 3D-nek, mégis a szebbik - szemben A titánok harca című film japán kabuki-színházat idéző látványával. A rendezést a művészfilmes körökben sztárolt rendezőre, a francia Michel Gondryra bízták, a forgatókönyvet Hollywood testes párosa, Seth Rogen és Evan Goldberg írta, előbbi még a főszerepre is bejelentkezett.

0 Tovább

Az utazó (The Tourist)

2005-ben készült egy sokak által kedvelt, összességében azonban se nem világmegváltó, se nem túl eredeti, hamar kiismerhető francia film, az Athony Zimmer. Tény, hogy Sophie Marceau szereplése mellett a közepesen izgalmas krimiszál akár élvezhetessé is tehette az alkotást, azonban az átlagosnál nem erősebb háttéranyag, a kissé esetlenül alakuló szerelmi szál, valamint a film bűnügyi vonatkozásainak elnagyolt gyengeségei csak egy filmmé tették a sok közül. 2010-re az Álomgyár úgy gondolta, illik egy amerikai szájízre finomított verzióval előállni, melybe a szereplőket és a rendezőt is nagyon nehéz volt leszerződtetni.

A két főszereplő Johnny Depp és Angelina Jolie. Férfi és női nézőknek egyaránt eye-candy a párosítás, Florian Henckel von Donnersmarck személyében pedig A mások életével már Oscar-díjas rendezőként léphetett be Hollywoodba, ergo bizonyítania már nem nagyon kellett, hogy ért a feszültség fokozásához. A francia eredetihez képest annyi a változtatás, hogy most a Riviéra helyett Velence városa lett az események központja, a francia nyomozati szálat pedig egy Interpol-akció vette át. Arról nem beszélve, hogy az első rész orosz ex KGB-tisztjeit egy brit bankmilliárdos és orosz testőrei társaságára cserélték.

0 Tovább
12
»

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Utolsó kommentek