Az Underworld-széria mellett A kaptár-sorozat bír még nagyjából hasonló jelentőséggel a 2000-es évek horrorfilmjeinek rajongói körében: abszolút nem korszakalkotó vagy filmnyelv-újító alkotásokról van szó, csak úgy az egyszeri és könnyen fogyasztható kommersz horror rajongóit időről időre beszippanthatja a mozi sötétje. Míg a vámpírtörténet már a negyedik felvonásával büszkélkedhet, addig a játékból adaptált zombik elleni harc immáron ötödik alkalommal jelentkezik – mind a két alkotás tovább erősítve a házastársi viszonyokat, elvégre Len Wiseman Kate Beckinsale hites ura és rendezője, míg a Kaptár-rendező Paul W.S. Anderson pedig hasonló szerepet tölt be Milla Jovovich életében. Na de legyen elég ennyi a bulvár-részből, jöjjön az új kaland!

Alice-t legutóbb egy teherhajó fedélzetén hagytuk, amikor a több száz kiolvasztott rabbal egyetemben épp bevárni készült az Umbrella Társaság kommandósait. A nyílt vízen könnyedén elintézik a kommandósok a menekülteket, míg Alice ismét laborpatkánnyá silányul. A kihallgatások során mind jobban megőrülő nő azonban egy furcsa rendszerhiba révén kiszabadul, hogy Tokió utcáin találva magát meneküljön a zombik elől. Mint kiderül, Wesker, az Umbrella (volt) feje áll a kiszabadítási terv mögött, mivel Alice birtokában van a fegyver, amivel a Vörös Királynő fajirtási tevékenységének gátját állhassák. A telep, ahonnan Alice menekülni készül, az Umbrella kísérleti víz alatti telepe, ahol a víruskísérleteket tesztelték a klónokon. Eközben a felszínről is indul egy csapat, akik a felfelé vezető utat tisztítanák meg, csakhogy összetűzésbe keverednek a telep őreivel.

Most őszintén, annyira nem sz@r a film, mint gondolta volna az ember. Sokkal kevesebb mutáns zombi szörnyet láthatunk, mint az előző részben – ott azért könnyen feldühítették a rajongókat a torkig szétnyíló fejű kutyákkal. Helyette olyan gamer-gyöngyszemeket kapunk, mint a szupertitkos, de mára már elhagyatott szovjet tengeralattjáró-támasztpont az Északi-sarkkör jege alatt, vagy a Náci zombik című filmből ügyesen fazonra szabott komcsi zombikat, akik az épített moszkvai díszletben aprítanák fel a hősiesen harcoló amerikai felszabadító „sereget”. Az Umbrella történetének talán lassan a végére is érünk majd, ha már Wesker elnök úr is inkább a lázadók vezetőjeként tetszeleg. Ugyan sikerült jó pár régi kedvencet visszarángatni a díszletbe, de jelentőségük pusztán csak megjelenésükre degradálódott, semmint érdemi visszacsatolást nyújtva az előzményekhez.

Látvány terén szokásos minőséggel van dolgunk, teljesen elfogadható 3D-képek fogadnak minket, a műfajban megszokott módon az arcunkba is hajigálják a fegyvert meg a gonoszt. Alapjáraton nincs hiányérzete az embernek, mert ha az agyad kikapcsolod, majszolod a kukoricát, fel se tűnik, hogy eltelt a film játékideje. Annyira nincs vége a történetnek, hogy ordít az egészről, jönni fog a következő felvonás. Látni a gigászinak szánt végső összecsapás kereteit, ahogy igyekeznek még A gyűrűk urát is megidézni, hogy minél jobban maximalizálják a nézőszámot. Nem fáj annyira, mint elsőre hinné az ember, elég csak felidézni a második részt, ami sok szempontból a franchise mélypontja. Az egész sztori egyébként egy közepes átvezetés a várhatóan „epikus” ütközethez, a felvázolt keretek pedig jórészt a Terminátor-világból építkeznének.

Ahogy az elején említettem, van más, zsánerben domináns házaspár is, így a párhuzamosság több ponton is kimutatható. Elég csak felidézni a z állig felfegyverzett, erős és harcias amazon képét, aki legyen bármilyen ruhában is, ábrázolás szempontjából teljes értékű nőként kezelendő. Más kérdés, hogy ezen ábrázolásmód sok esetben inkább maradjon kettejük hálószobájának titka, mint a film bármelyik jelenetének szerves része. Az amerikai hétvégi bevételi adatok (21 millió dollár) alapján egyrészt ismét a nemzetközi piac fogja kitermelni a következő rész anyagi alapjait, másrészt pedig lehet készülni, 2014 magasságában várható az újabb Kaptár-kaland.