Nem csak a filmek terén figyelhető meg fejlődés, változás, ugyanez igaz egy alkotói életpályára is. Nem kell bemutatni azt a személyt, akire ez a mondat vonatkozott: Zac Efronról van szó. A Disney-istálló egyik szupersztárja már kilépett az anyavállalat keretei közül, egy hihetetlenül sikeres tini musical-trilógia főszereplőjeként nem csak televízióból, mozivászonról vagy az üzletek polcain roskadozó termékekről köszön vissza. A popkultúra részévé váló fiatalember azonban szemmel láthatóan ki akar lépni a szépfiú léc-egyszerű karakteréből, a High School Musical óta készült három filmje legalábbis erre enged következtetni.

 

A táncos-énekes szerepek hátrahagyása után a kosarazás kopott ki nehezebben színészi repertoárjából, a Matthew Perry-vel közös társ-főszerepe a Megint 17-ben még a tinisztárság  rémével fenyegetett (legsikeresebb filmje HSM óta); egy kis kamaradráma, a Me and Orson Welles ugyan egyik legnagyobb színészi sikerét, de a legnagyobb anyagi bukását hozta magával, míg mostani filmje olyan átlagos, mind színészileg, mind a film minőségét tekintve, a siker is csak dvd-bevételekkel lesz meg, de bizton állítható, emberünk (lévén már a 23-at is betöltötte) egyre magabiztosabban lépked színészi képességeit fejlesztve, bár az izmokat még mindig nem lehet elhanyagolni.

 

A Ben Sherwood sikerregényéből készült filmben egy gimnazista fiút, Charlie-t (Zac Efron) és öccsét, Sam-et (Charlie Tahan) követhetjük végig, amint megnyerik a helyi vitorlásversenyt. Charlie megkapta a Stanford egyetem vitorlás ösztöndíját, az utolsó nyarát tölti otthon, az öccse azonban nehezen viseli még a gondolatát is annak, hogy elszakadnak egymástól. A báty ezért megígéri öccsének, hogy minden nap gyakorolnak, hogy a kisebbik testvér bekerüljön a baseball-csapatba. Charlie és barátai búcsúbulijára tart a testvérpár, mikor egy részeg autós beléjük hajt, a kereszteződésbe kisodródva pedig egy kamionnal ütköznek. Sam azonnal meghal, Charlie-t azonban sikerül újraéleszteni. Sam temetésén Charlie nem képes beledobni öccse fogókesztyűjét a sírgödörbe, innentől érvénybe lép ígérete, minden alkonyatkor gyakorolni kezd halott öccsével. Ilyenkor beszélik ki az élet dolgait, mi történt Charlie-val, aki ilyenkor elmeséli az aktuális sporteseményeket is.

 

Lassan eltelt öt év, Charlie a helyi temető gondnoka lett, így talán még könnyebb megtartani ígéretét. Az élet azonban nem állt meg, nagyon közhelyes ugyan, de azok, akik elhagyták a várost és egyetemre mentek, lassan visszatérnek, ha csak alkalmi látogatóként is. Az egyik ilyen fiatal Tess (Amanda Crew), aki a gimiben még Charlie-ék vetélytársa volt, most pedig egy világkörüli vitorlás útra készül, teljesen egyedül, egy nagy nemzetközi verseny keretében. Charlie sosem adta fel szenvedélyét, a gondnoki lakás egyik sarkában felállított íróasztalánál minden este a tökéletes vitorláshajó tervein dolgozik, Tess visszatértével és a hírveréssel új tűz látszik ébredni Charlie szívében, nem csak a vitorlázás iránt. Azonban választania kell, hogy a lányt és az életet, vagy öccsét és a gyászt választja.

 

A film ugyan romantikus dráma, de igazán sosem fordul át drámába. Olyan ez, mintha előre tudták volna, sokan mennek majd Efron neve miatt a filmre, ezért az ő rajongóit kímélve tompították a drámai szálat. Az autóbaleset és Sam halála az a jelenet, ami az egyik legjobb a filmben, még ha ez a kijelentés morbidan is hat: Az éjszakai égbolt csillagainak és az aszfalton szétszóródó szélvédő-üveg szilánkjainak egybemosása egyszerűen gyönyörű, a testvérek "elválása" pedig szinte hátborzongató. Az újraélesztés során testvérét akaratlanul is magára hagyó Charlie talán pont a klinikai halálból való visszatérése miatt képes kapcsolatot fenntartani a halottakkal. Nem csak az öccsével beszélget, a temetőben megjelenik volt osztálytársa, a hadnagyként elhunyt Sully-val is vált pár szót.

 

Regényadaptációként nagyban kötött pályán mozog az alkotás, ami azonban a történet alakulásában cseppet sem gond. A gyász feldolgozásának lehetetlenségével küzdő fiatal férfi lelki megtörésének ábrázolására ugyan nem biztos, hogy Zac Efron a legjobb és elsődleges választás a castingosoknál, de azt kell mondjam, ha nem is tökéletesen, de fogyaszthatóan működik vele a karakter. Az öccsét játszó Charlie Tahan olyan gyermekszínész, aki könnyedén megbirkózik egy ilyen nehézségű feladattal, míg a női főszerepet hozó Amanda Crew eddig inkább horrorfilmek csini lánykájaként lehetett ismerős, most viszont ő is megkapta a lehetőséget, hogy ne csak sorszámozott áldozat legyen. A rendező Burr Steers a Megint 17 után újra Efronnal dolgozhat együtt, de nehéz eldönteni, melyik filmjüket szeressük és ajánljuk jobban. Míg a 17 inkább a kamaszoknak szól és nekik remek találat, addig a Charlie St. Cloud filmként mintha nem tudná eldönteni, kihez milyen mértékben szóljon. A drámai vonal ugyan nem erőltetett, de csak felszínes, a romantikus rész "A csavar" után több kérdést vet fel, mint ahány megoldást nyújtana.

 

Egy tökéletes, kicsit megkönnyeztetős randifilmmel van dolgunk, mely azonban sok nézőnél (nemtől függetlenül) nehezen találhat befogadásra a főszereplő korábbi alakításai miatt.

 

5/10