Zárul az egyik leggyengébb filmforgalmazási hónap az évben, ráadásul kifejezetten biztató számokkal. Első körben a Hotel Transylvania az, aminek bizalmat szavaztak a nagycsaládosok, tovább éltetve az animációs filmek reményeit. Ezen kívül a Looper rajtolt odakint, ami globális szinten hatalmas sikernek tekinthető szakmai téren, míg az anyagi megtérülés a nyitó hétvégi bevételek fényében több mint kecsegtető. Rajtuk kívül startolt még a Pitch Perfect, mely meglovagolja a Glee népszerűségének hullámait, persze felnőttesebbnek szánt humorforrásokkal. A hétvége igazi vesztese azonban a Won't Back Down című dráma, mely országos bemutatóhoz képest messze alulmaradt induló versenytársaival szemben.

Első körben az első helyezett Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak (itthon okt. 4.) érdemel néhány szót. Míg a sajtóvisszhangok alapján egy átlagos 30 millióra tippeltem, kalkulálva a nagycsaládos mobilitással, de ez a 43 millió dollár messze felülmúlhatta a gyártó Sony várakozásait is, mellyel a 125 millió dollár simán elérhető, a nemzetközi forgalommal kiegészítve pedig igen tisztes nyereség lesz - és most megsúgom, ebből bizony érik a folytatás. Második helyre a Looper - A jövő gyilkosa futott be, szintén nem kis meglepetéssel szolgálva. Jómagam már a sci-fi filmek Drive-jának kiáltottam ki, ezért is figyeltem kiemelten, mit fog teljesíteni az amerikai kasszáknál: Bruce papa és és a maszkírozott Gordon-Levitt együttese 21 millió dollár felett hozott a háznak, ezzel majdnem kétszer annyit teljesítve, mint anno a Drive. Ez azért is érdekes, mert nagyjából ugyanannyi vásznon indultak, a Drive ráadásul feleakkora büdzsével. A kult státusz már sokfelől borítékolva.

A múlt heti bemutatók közül az End of Watch átlagos 40% körül esett vissza, de így is bődületes megtérülési rátát tudhat magáénak, s ez még csak a második hete hazai pályán, nemzetközi vizekről pedig még nincsenek hírek. A múlt heti savanyú szőlő után már némi vigasz Clint Eastwoodnak, hogy az ismételten legutolsó filmjét színészként letudó élő legenda baseball-tehetségek után kajtató drámája, a Trouble with the Curve csak egy helyet csúszott le a listán, ráadásul beelőzte az ügyeletes tinikedvencként funkcionáló Jennifer Lawrence évekig bujtatott horrorját, a House at the End of The Street című horrort, ami az End of Watch-hoz hasonlóan rendesen visszahozza a belé fektetett anyagi bizalmat.

El is értünk a harmadik újdonsághoz a hétvégi kínálatban, a Glee-szerű Pitch Perfect nemes egyszerűséggel tarolt, főleg ha figyelembe vesszük, milyen limitált vászonszámmal állta a sarat a még most is országosan futó versenytársakkal szemben. A Némó nyomában 3D-változata esetében a hétvégi bevétel felét simán hozzácsaphatjuk a Hotel Transylvania sorához, annyi pénzt szinte biztos, hogy elszipkázott az újonc elől. A kaptár-széria legújabb tagja, még szépen tartja magát, ámde dinamikus csökkenése révén már elég valószínű, hogy negyedik hétvégéjét nem fogja a Top 10-ben tölteni. Az év egyik leginkább várt projektje, a The Master című alkotás igazi fesztiválfilmhez méltóan ki sem tudott bontakozni, a limitált vászonszám után egyhétvégi virágzása után kezd kihunyni, ami nem is annyira baj: ha netán megszórják aranyozott szobrokkal, lehet újravetíteni a filmet!

A Top 10-et záró szereplő pedig a Won't Back Down, mely sajnos nem tudta meghosszabbítani A segítség korábbi sikerreceptjét: az aktuális közoktatási helyzetet a Feketén a hófehér-szereplőgárdával egyszerűen nem sikerült kamatoztatni - úgy néz ki, a tavalyi tématárs történelmi igazságtételének több aktualitása volt, mint a mostani sztorinak.

Filmcím Hétvégi bevétel Összbevétel Büdzsé
1 Hotel Transylvania $43,000,000 $43,000,000 $85
2 Looper - A jövő gyilkosa $21,200,000 $21,200,000 $30
3 Az utolsó műszak $8,000,000 $26,169,000 $7
4 Trouble with the Curve $7,530,000 $23,726,000 -
5 House at the End of The Street $7,154,000 $22,225,000 $10
6 Pitch Perfect $5,200,000 $5,200,000 $17
7 Némó nyomában 3D $4,066,000 $36,475,000 -
8 A kaptár - Megtorlás $3,000,000 $38,700,000 $65
9 The Master $2,745,000 $9,633,000 -
10 Won't Back Down $2,700,000 $2,700,000 -