Vagyok olyan furcsa figura (vagyis mostanság a legtrendibb filmzsáner még oldszkúl rajongóinak egyike), hogy számomra a vámpírok ne érzelgősködjenek, ne csillogjanak a napfényben, ha rájuk tör a szomjúság, akkor biza cafatokra kapják az aznapi estebédet jelentő emberfiát (vagy lányát - fő az esélyegyenlőség, ugyebár). Na, A pap nem is ámítja a jónépet, mert itt jófajta és állatias CGI-vámpírok törnének hatalomra, ha a végső megmentő, az egyház ne szállna szembe velük. Isten igéjétől és földi helytartói kiképzésének köszönhetően egypár áldott figura, a papok leverték a vérszívók hadát, rezervátumba is zárták őket, hogy elhozzák a békét azon kevés embernek, akik a modern városállamok high-tech, de posztapok falai közé szorulva tengessék semmilyen életüket. Van azonban egy "félvér", egy pap, akit elragadtak a vámpírok, s akit a királynő az első embervámpírrá tett. Ezen jóember (?) vezényelné le a száműzöttek térhódítását, terveit azonban egy/a renegát pap húzná keresztül, már csak családi érintettség okán is.

Tudom, kicsit zavaros ez az egyveleg, de legyünk őszinték, vérbő fanokon kívül az Alkonyat sem indul jobb esélyekkel az átlagos mozinézőknél, arórl nem beszélve, hogy itt a szépek tehetségesek is... ja, a színészgárdára értettem ezt a félmondatot. A filmre visszatérve, vannak gyengéi, hogyne lennének. A kisebb költségvetés okán a látványvilág nem vetekszik egyik nagyívű műfajtárssal sem, de (remélhetőleg) ez nem is volt célja egyik alkotónak sem. A rendező Scott Charles Stewart és Paul Bettany rövid időn belül már másodjára nyúl a vallásos témához, A légió című angyalos filmjük után most a földi pokolba merülnek el, némi koreai mangás alapokra építve. Azért csak építve, mert az ő interpretációjuk inkább a sci-fi felé viszi a mondanivalót, semmint az egyház- és valláskritikus eredetit interpretálnák.

Őszintén: ha ezt a filmet ennél több vallási mondanivalóval tűzdelik tele, még ennyi sikert sem értek volna el. Ebben a műfajban vagy csinálj művészfilmet ragasztott műfogakkal, vagy azok a vámpírok álljanak neki rendesen vérengzeni (szép magyarság, hej). Bettany és Maggie Q színészi teljesítménye a film egyik ékköve, mellettük az őrült kalaposra hajazó Karl Urban említendő, mindenki mást csak a cast credit során érdemes listázni. A látvány 60 millióhoz képest nem rossz, bár tény, a 3D még mindig felesleges, főleg egy ilyen gyenge képi világ esetében. 

Sokan ostorozni fogják a filmet, de azoknak, akiknek finoman fogalmazva is genitálisan elege van az emocionális gyöngyszemből (igen, ez egy Tvájfájt-fika lett volna), akkor egyszeri megtekintésre tökéletes alkotás: rövid, trash-jellegével szórakoztató - mintha a film+ műsorára tévedtünk volna egy álmatlan éjszakán.

5/10