Prolihisztor

Amerikai történet amerikai szemszögből, amerikai mocsokról gyermekszereplővel, rengeteg szívvel és odaadással. Mi ez, ha nem Oscar-kedvenc? Igaz, hogy előtte már úton-útfélen jutalmazták is az alkotást, ráadásul ma jön a Golden Globe-átadó, ami ritkán okoz meglepetést. Ha ezek után nem lesz legalább egy jelentős díja akár ma éjjel, akár bő egy hónap múlva az Oscar-díjátadón, akkor a világ kisiklott szokványos folyásának medréből. Pedig van, akinek nem tartozik az év filmje közé.

Igen, televíziós sorozat lett Norman Bates (Freddie Highmore) kamaszkorából, ahogy a későbbiekben látható, karszékre mumifikálódott mama, Norma (Vera Farmiga) megveszi a motelt és elkezdi üzemeltetni. Lentebb pár (szó szerint) lélegzetvételnyi tv-spot látható, mintegy kedvcsinálónak. A sorozat élesben március 18-ával debütál az A&E Network-ön.

Nagyon nehéz szülés volt, mire kis hazánkban is bemutatták a masszív képregényes alapokon nyugvó új Dredd-filmet. Az amerikai bukás el is rettentette az első körben próbálkozó Pro Video-t, hogy a helyét hónapokkal később a Parlux vegye át. Eme üdvözítő tény eredményezte a tegnapi országos premiert, ráadásul a 3D-változattal tovább emelték a tétet. Hogy miért nagy szó ez? Mert a film ott van az év nagy bukásai közt: hiába az 50 millió dolláros gyártási költség, a marketinggel együtt nagyjából 80-100 milliós kiadási oldal mellé sikerült hazai földön egy igencsak nevetségesnek tekinthető 13 millió dolláros bevételt termelni. Nem csoda, hogy dobta a magyar forgalmazó! Azonban mégis elért hozzánk (addigra, mikor kint már Blu-rayen érkezik házhoz), így a 2012-es év B-filmes képregényadaptját mi 2013-ban köszönhetjük.

Az Oscar háza táján több, lassan már szokványosnak mondható, érthetetlen döntés született. Így például Ben Affleck be sem került a legjobb rendezők közé, ellenben itt nem csak rendezőként diadalmaskodhatott, de a legjobb filmért is átvehette a díjat. Hiába így a rekordszámú jelölés a Lincoln mellett, a 13 jelölésből hármat sikerült csak elhódítani. Az este másik nagy nyertese a Napos oldal, valamint Jennifer Lawrence: a film a vígjáték kategóriában vitt mindent, a hölgyemény pedig akciófilm és vígjáték terén sem talált legyőzőre.

Legjobb film:

Hármas befutó esélyes: Argo, Lincoln vagy Zero Dark Thirty

Amour (Szerelem)
Argo (Az Argo-akció)
Beasts of the Southern Wild (A messzi dél vadjai)
Django Unchained (Django elszabadul)
Les Miserables (A nyomorultak)
Life of Pi (Pi élete)
Lincoln
Silver Linings Playbook (Napos oldal)
Zero Dark Thirty

Legjobb rendező:
Life of Pi (Pi élete) - Ang Lee (miután kiesett mellőle Bigelow és Affleck)

Amour (Szerelem) - Michael Haneke
Beasts of the Southern Wild (A messzi dél vadjai) - Benh Zeitlin
Lincoln - Steven Spielberg
Silver Linings Playbook (Napos oldal) - David O. Russell

Ugyan csak két hónap telt el önkéntes száműzetésemből, de egyrészt a fellépő hiányérzet, másrészt egy kis ideig tartó próbaidős szereplés az ország egyik legjobb blogjának stábjában (Aeonflux) felélesztette bennem a tüzet, így nem hagyom tovább parlagon a blogfelületet. Elsőre most ennyi futja, de az éjjel folyamán jön egy kis Oscar-latolgatás a jelöltek (és az eddigi díjak) ismeretében.

Majd öt éve, hogy valamilyen formában bejegyzésekkel bombázom a világot. Először még kedves jó barátom invitálására a Kitekintő külpolitikai hírportál Kultúra rovatába való invitálásra döntöttem úgy, ideje nem csak élőszóban traktálni ismerőseimet filmes véleményeimmel.  Ezzel párhuzamosan indítottam el a nagyon találó Myopinion blogoldalt még a blog.hu-n. Mindez 2008 februárjára tehető.

Szép lassan felmértem, se a saját blog, se a Kultúra rovat nem működik egyszemélyes „szerkesztőségként”, ezért mind a két helyen bővült a szerkesztői felhozatal. A munkamegosztás jól is ment, azonban kis idő után más feladatokra vágytam. Hiába volt munkakapcsolat a szegedi mozikkal (igen, mind a három mozival sikerült együttműködni), nem éreztem motiváltnak magam. Hosszas tanakodás után ismételten a magányos farkas útját vállaltam, ezúttal már a jelenlegi platformon, ahol ezt a bejegyzést is olvashatjátok – 2011 januárja óta.

Nagyon jól indult minden. Éreztem, a magam ura vagyok, nem kell más miatt aggódnom, mással törődnöm, és ez látszik is az első év felhozatalán. Könnyen jöttek a cikkek, igaz, messze nem volt olyan intenzitás vagy gyakoriság, mint szerettem volna, elvégre a munka dandárja sokszor megnehezítette még a filmnézést is. 2012 év elejére sikerült még filmfogalmazókkal is egyezkedni, sajtóvetítésekre hívtak eme kicsiny blog szerzőjeként.

A gondok valahogy a nyár folyamán jelentkeztek. Először nem jutottam el 1-2 sajtóvetítésre, amit kompenzáltam saját költséges megtekintéssel. Majd már a friss premierek közt is szelektálnom kellett, egyszerűen munka mellett nincs idő mindenre, de lassan rá is jön a lelkes blogger, hogy semmire. Nem vagyok népszerűséghajhász, a blog követőinek száma ugyan lehetett volna nagyobb, de hátszél nélkül így is büszke vagyok az elért eredményekre.

Utolsó csepp a pohárban nincs, nem volt „eddig és nem tovább”-pillanat. Csak felmértem, életem jelen szakaszába nem fér bele olyan intenzitású online megnyilvánulás, mint amit szeretnék. A versenyt nem szándékoztam felvenni a 4-10 fős szerkesztőséggel operáló blogokkal, a józan eszem azért nem hagyott el! Jól esett a sok visszajelzés, a kommentek és az enyémtől eltérő vélemények egyaránt. A filmőrült nem hagy alább bennem, csak nem vagyok képes azon a szinten folytatni, mint amit magammal szemben elvártam.

Ti továbbra is habzsoljátok a celluloid vagy digitális formátumot, legyetek kritikusak bármivel és bárkivel szemben, a cinizmus egészséges jellemformálás.

Ötödik éve dübörög az Alkonyat-franchise, s ezzel el is értünk a végére: Stephenie Meyer világsikerű könyvsorozatának záró epizódját a "minőségi feldolgozás" elvei mentén két részletben mutatták be, ennek jött el éjfélkor a második, a záró rész lezárása - ha ez logikusan meg nem is fogalmazható. Semmiképp sem lehet elmenni szó nélkül a jelenség mellett, ami kis kamaszlányoktól egészen a középkorú nőkig lázba hozza a társadalom feminim tagjait (ha nem is teljes körben). Tény, hogy az éjféli vetítésen alulreprezentált volt a hímnem, ennek ellenére érezhető, hogy próbálnának nyitni a még nagyobb rajongótábor jegyében a közönség férfi tagjai felé, azonban ez a kísérlet hamarabb elvérzik, mint a vámpírok áldozatai.

Ne is szaladjunk előre, vegyünk sorba a záró etap pozitívumait: első körben örvendezzünk, mert lezárták az Alkonyat-szériát. És, csapó! Nincs más, ami pozitívumként említhető. A történet szerint Bella tökéletesen átalakult vámpírrá, Edward ujjong, hogy él a felesége és közös gyermekük is. Aki a legkomolyabb vérszívó, elvégre még a méhben majdnem kiszipolyozta a saját anyját (ennyit az áldott állapot szimbolikus ábrázolásáról). A kislány, Renesmee úgy nő, mint máshol a vírustenyészet, pár hét alatt átlagos nyolcéves kislánynak simán eladható. Közben a gaz Volturi tudomást szerez a halhatatlan gyermek létezéséről, ami önmagában is törvényszegés a szabályozhatatlan gyermekek ámokfutásai miatt. Jön is a nagy szembenézés, az előzetesből ismert "epikus" méretű csatajelenettel - aminek végén az egész mozi felröhögött! Úgy hinné az ember, éjféli premierre a mániákus blogger mellett csak a tényleg hardcore-fanok járnak (na meg a trendkövetők), épp ezért volt mellbevágó, hogy ilyen reakció megszülethet.

Anne Hathaway-ben a férje tartotta a lelket

Hetekig szinte kizárólag zabkásakrémet evett Anne Hathaway, hogy gyorsan le tudjon adni 12 kilót A nyomorultak főszerepe miatt. Az egyébként is vékony színésznőtől ugyanis azt várták el, hogy halál közeli látványt nyújtson Fantine, az éhező prostituált szerepében. A színésznőnek a haját is egészen rövidre vágták. Hathaway a decemberi Vogue-nak adott interjújában elárulta, hogy vőlegénye, Adam Shulman - aki azóta már a férje - tartotta benne a lelket a forgatás alatt, mivel a súlyos táplálékmegvonástól és a szerep okozta feszültségtől teljesen maga alatt volt.

"Hetekbe telt, mire újra össze tudtam magam szedni - mondja a színésznő. - Először akkor adtam át magam ennyire egy szerepnek, amikor a Rachel esküvőjét forgattuk, csakhogy akkor nem volt senki, aki segített volna visszatérni a normális kerékvágásba. Most itt volt Adam. Pontosan érti, mit jelent színésznek lenni, és mindenben támogat, ami teljesen elképesztő."

(Les Miserables - hazai bemutató: 2012. december 27.)

Akárhogy is nézzük, a dokumentarista stílus napjainkra nem csekély mértékű szimbiózisban él a voyeur-mentalitással, elég csak a valóságshow-k emberkísérleteire gondolni. Már nem elégszik meg az ember annyival, hogy lássa a valóságot, látnunk kell motivációt, mögöttes tartalmat, akár még a vizsgálat tárgyától elütő eseményeket is. Erre az egyre égetőbb szükségre erősít rá a filmszakma, mikor "belsős" filmek készítésével arcunkba tolja a valóságot, természetesen kontraszelektív elvek mentén. David Ayer író-rendező pályafutásának szinte teljes egésze az amerikai városi rendőrök életének bemutatása körül forog, akár pozitív, akár negatív történetről is legyen szó. Kaptunk már tőle hideget (Kiképzés, Az utca királyai) és meleget (S.W.A.T.) egyaránt, melyek során mind mélyebbre ástunk a hétköznapi rendőrélet mocskában. Mindehhez most a legtökéletesebb insider formulát is bevetette, a kézikamerás megoldások (legyen szó a film operatőréről, vagy csak a jelenet során kamerázó szereplőkről) egyenesen beszippantják a nézőt, aki eggyé válhat a vászon eseményeivel.