Prolihisztor

Nagyon kényes téma, mely csak kevés háttéranyaggal szolgál, az aktuálpolitikai megjelenés és a személyes tapasztalatok összességeként szokás meghatározni. Nem tudományos meghatározását próbálom adni a témának, sokkal inkább áttekintését nyújtanám az utóbbi időkben elhangzottaknak. A téma sajnos az utcán hever, a gond viszont az, senki sem vette fel, csak arrébb rugdosta.

Az országgyűlési választások a tavasszal megmutatták, a témának milyen mozgósító ereje van, a Jobbik kampánytémáinak egyik vezető eleméről beszélünk ugyanis. Az azóta eltelt időben mind több megoldási alternatívát igyekezne kínálni a már parlamenti párt, melyek azonban eddig elkerülték még az érdemi vita részét is. Hogy ez mennyiben jó vagy rossz, igyekszem kifejteni a későbbiekben. Először vegyük sorba a mellette szóló tényeket és feltételezéseket, majd pedig vagy ezeknek, vagy a puszta elméletnek a cáfolatát adnám.

A legújabbkori demokráciánk történelmében először van egypárti kétharmados kormány hatalmon, mely nem koalíciós alapon működik. A koalíciós alapon működő előd, a Horn-kormány önkéntes vállalása volt az, hogy csak előre egyeztetett esetekben fogja megváltoztatni az igen kényes kétharmados törvények sorát. Ez szép és jó, dicséretes törekvés. A nagyobb gond az, hogy ezen területek szabályzása se akkor, se azóta nem történt meg. A 2. Orbán-kormány már csak kommunikációjában is merészebben nyúl a kétharmados törvényekhez, hiszen saját tézisük szerint népakarat révén jutottak hatalomra a szavazófülkékben lezajlott forradalom után. Ez nem didaktikai fejtegetés és bizonyítás akarna lenni, csak letisztázott érvelési kezdőpont.

Ugyan nem a legégetőbb törvények kerültek először módosításra, de nemzetközi visszhangok alapján is érdekes eredmények születtek. A kettős állampolgárság megosztó bevezetése mellett már a Nemzeti Média- és Hírközlő Hatóság létrehozása és bebetonozása is komoly nemtetszést váltott ki, honi és külföldi reakciókat tekintve. Szalai Annamária 9 évre szóló kinevezése ugyan indokolható a stabilitás és pártatlanság látszatával, szakmai szempontból azonban az ilyen határozott idejű, hosszútávú bebiztosítás nem feltétlenül a demokrácia látszatát kelti. Ami visszás helyzet volt az előző kormányok által kinevezett köztársasági elnökök esetében is, a nem párhuzamos időintervallum politikai szempontból is vitás helyzeteket szülhet, arról nem beszélve, hogy egy olyan gyorsan változó és fejlődő szakágban, mint a média terepe, talán még indokolatlan is az ilyen hosszú időre szóló kinevezés. A szakmai megújulás, trend- és technikakövetés helyett a biztonsági játék kerül előtérbe, a szükséges szakmai kockáztatás relevanciáját veszti, nem kell folytonos bizonyításért és elismerését harcolni, a 9 év bőven elég idő arra, hogy kényelmes munkatempóban haladjon előre a médiaszabályozás terepe.