Spielberget és háborús filmjeit nem kell bemutatni senkinek: a 2. világháború direktor-megszállottja már egész estés drámában, akcióban, de két sorozatban is feldolgozta már a borzalmakat, realista képeket festve a jelen kor gyermekeinek. Most úgy gondolta, megmerítkezik az első világháború gyötrelmeiben is, mindezt egy Lassie hazatér-stílusú alkotásban.
A sztori egyszerű, mint a fakocka: pacit felneveli egy kamaszsrác, majd annak iszákos ex-katona apja eladja a lovat farm-megmentő célzattal a brit lovasságnak. Igazából a paci lenne a főhős, mindenki más csak epizodista. Jó lovunk megjárja ugye a brit lovasság tisztihátasi pozícióját, majd fránya friccek hadifogságba ejtik és igáslónak használják eme szépséges telivért, hogy a végén a brit és a fricc együtt vágja ki a hátast a szögesdrótból...
Igen, jól érződik, hogy nem kis ellenszenv alakult ki a filmmel kapcsolatban. Nem vártam nagyívű partraszállást, nem vártam a játékidő felét kitöltő frontábrázolást, nem vártam patikamérlegen porciózott realitást, de azért ennél komolyabb törekvést igen... Drága direktorunknak egyébként sem ez volt a legjobb éve, ugyanis a Tintin se sikeredett annyira, mint ahogy azt várni lehetett, de ez a mostani még ezt is alulmúlta, nem is kevéssel. Nem elég, hogy csámborgó jószágot se golyó, se gránát nem fogja a senki földjén, hogy a többtonnás ágyú csoportos húzásába sem pusztul el, ahogy azt sorstársai tömegével tették (nem csak a filmben), de hogy még gazdáját is megtalálja ebben a földi pokolban - na itt már kiverte nálam a giccsbiztosítékot.
Komolyan vártam, mikor kezdenek el beszélgetni egymással a lovak, netán a kisköcsög liba is becsatlakozik az eszmecserébe a film egy pontján, vagy büszke állatnevelőnk lesz a frontvonal megbecsült Dr. Doolittle-je, de nem, ennyire nem fordult Hallmark-szintű matinéba az egész. Csak annyira lett gyermekbiztos, hogy még 30 méterről sem mutatnak meg kivégzést, a gáztámadás nagyjából egy koncerten besülő füstgép katonai bevetésének tűnt. Megkapjuk cserébe a brit színjátszás javát, meg némi francia és német ajkú gárdát, de akkor is szégyen, ha ez a fele csak a nemzetére jellemző módon tört angollal kommunikál egymás közt, ezzel egy kabarészám szintjére emelve a hitelességet...
Annyira Oscar-díjas ez az alkotás, amennyire szégyenteljes, hogy elfeledkeztek a Drive-ról idén. Ugyan a BAFTA nem kihagyható ennyi brittel a vásznon, a Golden Globe meg már tavaly beégett Az utazó jelöléseivel, idén meg az Akadémia bizonyult érzelgősebbnek a megszokottnál... vagy csak a stáblistára nézve jelöltek, mint azt A leleményes Hugo 11 jelölése is mutatja...
Behúzza a féket Drew Barrymore, mert úgy érzi, túlságosan sokat dolgozik, és közben elfelejt élni. – Halálra melóztam magam az utóbbi 35 évben – mondja a hamarosan 37 éves színésznő, aki már kisbabaként szerepelt egy reklámban. – Éppen ideje már leállni egy kicsit, és élvezni az élet olyan örömeit, mint a szerelem vagy akár egy nyugodt séta a tengerparton. Van még beírva néhány munka a naptáramba, de ha ezeket letudom, szabadságot veszek ki, és csak magamnak meg a szeretteimnek élek.
Továbbra is lobbizni kénytelen Martin Scorsese Blackie miatt. Arról a jóképű dobermannról van szó, amely a jeles rendező A leleményes Hugo című, 11 Oscarra jelölt filmjének egyik fontos szereplője. Scorsese korábban kibulizta, hogy Blackie-t is jelöljék a legjobb filmes kutyának járó Arany Nyakörvre, a négylábút ugyanis méltatlanul hanyagolta a nominálóbizottság. Miután a rendező felhívására mozgalom indult Blackie-ért a Facebookon, kénytelenek voltak őt is bevenni a kitüntetésre esélyes ebek közé. Most azért volt kénytelen harcba szállni Scorsese, hogy megcáfolja a pletykákat, melyek szerint Blackie mimikája a filmben nem eredeti, hanem a számítógépnek köszönhető. A rendező Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában megesküdött, hogy a dobermann arckifejezését nem javították fel CGI-vel, teljesen magától vág olyan képet a jeleneteiben, amilyet. DeGeneres annyira együtt érzett Scorsese-vel és Blackie-vel, hogy a műsorban átnyújtott egy arany nyakörvet a rendezőnek, arra az esetre, ha a tehetséges állat mégsem nyeri el a díjat. Scorsese egyébként utalt arra, hogy a számítógépes trükkökről szóló rémhíreket valószínűleg a konkurencia terjeszti, akik nem akarják, hogy Blackie legyen a győztes.
Annyira jól sikerült Oliver Stone legújabb filmje, hogy ősz helyett nyáron mutatják be Amerikában. A nyár mindig erős szezon, ilyenkor kerülnek a mozikba a szuperprodukciók, a Universal stúdió merész lépése tehát azt jelzi, hogy sokat várnak a Savages-től. A Don Winslow regényéből készült filmben két amerikai marihuana termesztő kerül összetűzésbe egy mexikói drogkartellel, miután a bandafőnök elrabolja közös barátnőjüket. Aki már látta a Savages-t, azt mondja, bár a sztori a nagy sikerűTraffic cselekményére emlékeztet, a film stílusa inkább a Ponyvaregényt idézi, különösen, ami a brutalitást illeti. Emiatt a produkció szigorú R korhatáros besorolást kap, amiben nyilván szerepet játszik, hogy a mexikói banditavezér (Benicio Del Toro) kedvenc kommunikációs eszköze a láncfűrész. A film sztárparádéval kápráztatja el a mézőt, Del Toro mellett Salma Hayek, Uma Thurman és John Travolta is fontos szerepben látható.
Hatszázmillió dollár fölé ment a Mission: Impossible – Fantom Protokoll összbevétele, így ez a produkció lett Tom Cruise legsikeresebb filmje. Cruise a korábbi csúcsot a Steven Spielberg által rendezett Világok harcával tartotta, ez a produkció 590 millióval zárt. A Fantom Protokoll azonban még mindig a mozikban van, tehát a 600 millió messze nem a végösszeg.
Politikai játszmákból sosem elég, lássuk, hogyan mocskolódhat be a legmakulátlanabb elnökjelölt, de a szende és naiv stábtag is! George Clooney eddig se bánt kesztyűs kézzel a politikai osztállyal, időn és téren át bírálta őket, ahol csak tudta. Na nem a vészhelyzetes-batmanes-bőrlabdás filmjeire gondolok, hanem amikkel rendre Oscar bátya küszöbére löttyenti demokrata párti életérzését és hitvallását. Bírálta a közel-keleti helyzetet (Sziriána - Oscar, legjobb férfi főszereplő), nekiszaladt már a nagyvállalati struktúrának is, ráadásul kétszer is (Michael Clayton, Egek ura - ugyan eltérő stílusok, de mindkettő Oscar-jelölést hozott), most pedig hazája, az Egy(b)esült Állam(/t)ok egyik legjelentősebb belpolitikai eseménye, az elnökjelölő caucus körüli időket járja körbe, egy feddhetetlen demokrata elnökjelölt kampánycsapatának egyik vezető tagjának szemén keresztül. Már mindenki tudja, sokáig az Obama keltette hurráoptimizmus miatt ne landolhatott a film a mozikban, elvégre a jó elnöknek köszönhetően változások lesznek. Valami azonban megtört, hiába a lehetőség, az imádat és a globális rajongótábor, nem lett a legvidámabb Barack... Politikai kiábrándultságból és cinizmusból jelesre vizsgázott Clooney, mint színész-rendező, emellett háttérbeli árnyjátékok és gondolatok egész sorát indítja meg a proaktív fejecskékben.
Generációk nőttek már fel a Bond-filmek ábrázolta kémvilág bűvöletében: gyors ügyek, gyors nők, még gyorsabb autók, melyekkel az egész világot megismerhettük a másfél-kétórás etapokban. A kisfiúk csak álmodoztak arról, hogy egyszer majd ők is ott ülnek egy Martinival a kezükben, hogy megváltsák a világot az éppen aktuálisan fenyegető ellenségtől!
Kezdem úgy érezni, az Amerikai Filmakadémia szimpla népszerűségi versennyé degradálódik. Vannak olykor felkapott filmek, amelyek társadalompolitikai mondanialójuk miatt válnak releváns alkotássá (idén A segítség), máskor meg a filmművészeti zsánerkedés miatt emelkednek ki bizonyos filmek (ld. A némafilmes). Végül említsük meg a személyes vonzerőt, mely egy-egy alkotó neve láttán lép életbe (Martin Scorsese megint nem olyan filmmel hódít, ami a legjobbjai közé tartozna). Emellé elfelejtik a Drive-ot (1 jelölés - hangvágás)...
Még úgy igazán ki sem hűlt a Golden Globe-átadó után a parkett, máris nyilvánosságra hozták a Brit Filmakadémia jelöltlistáját. Érdekesség, hogy ugyan van átfedés bőséggel, de itt már a vígjáték- és a drámai kategória jelöltjei megmérkőznek egymással - jogos a felvetés, vajon A némafilmes állni fogja-e a sarat a drámai szinten taroló Utódokkal, netán a hazai pálya előnyét élvező Suszter, szabó, baka, kémmel szemben.
Hajnali kettőtől élőben követhető a filmes-sorozatos díjátadó-szezon első, világszerte követett nagyágyúja, a Hollywoodi külföldi újságírók szervezetének ünnepsége, a Golden Globe. Jó szokásukon még a tavalyi, elnöküket pelenkás hülyének minősítő Ricky Gervais-hostolás után sem változtatnak: a legszókimondóbb fazonként nyilvántartott Gervais újfent MC in da house, nem kevesek örömére (és bánatára). Ideje lenne Oscar bátyának is találni egy emblematikus mókamestert (mondjuk az idei Billy Crystal üde színfolt lehet), mert a Globe egyik legvonzóbb ajánlata éppenséggel a szószátyár és tapintatlan britember!
Tegye fel a kezét az, aki nem nyugtázta kitörő örömmel Guy Ritchie házasságának végét? Igen, azt, amiben Madonna "gay" Ritchie-t faragott az utóbbi évek legjobb angol rendezőjéből! Guy tökeinek szabadsága filmjein is érződik: 2005-ben már kézzelfogható válságban volt a nász, elvégre elkészült a régi stílust idéző Revolver, de a válásra egészen 2008-ig várni kellett. Egyből jött is a Spíler, majd rá egy évre a Sherlock Holmes első része. Nem csak önmagát rehabilitálta, de új vágányra helyezte a britek egyik emblematikus nyomozó karakterét. Holmes figuráját felruházták mindazzal, ami addig hiányzott a megfilmesített karakterekből: kétkezi harcost faragtak belőle, miközben megőrizték kora egyik művelt és tudákélos mivoltát. Igazi siker volt a film, nem csak anyagilag, szakmailag is, miközben a főszereplő Robert Downey Jr. újabb franchise zászlóvivőjévé avanzsált a Vasember után. Menetrend szerint két évre rá meg is kaptuk a folytatást, mely ugyan még mindig szabadon lengedező tökkel készült, valami azonban mégis hiányzik belőle.
Utolsó kommentek