Prolihisztor

Véres hulla repült a gyerekekre

Már a negyedik részénél tart a Parajelenségek-franchise, de még mindig képes a frászt hozni a közönségre. Talán túlságosan is: egy angliai moziban a Parajelenségek 4-et kezdték el vetíteni a Madagaszkár 3 helyett, és a nézők rögtön rájöttek a turpisságra, amikor felütésként egy véres hulla repült a kamera felé. A gyerekek nem díjazták a meglepetést, sírógörcsöt kaptak, a szülők meg dührohamot. A kijáratnál akkora lett a lökdösődés, hogy csoda, hogy senki nem sérült meg. A mozi vezetése természetesen elnézést kért, és aki akarta, visszakapta a jegy árát, a többiek pedig fél órával később megnézhették az animációs családi filmet.

Hasonló dolog történt öt éve, amikor egy családi film közönsége a Sziklák szeme 2. című horrort kapta az arcába, amelynek nyitójelenetében egy fiatal lány mutáns szörnyet szül. Hogy akkor hány gyerek állt meg a növésben, arról nem szól a fáma.

A Parajelenségek 4 egyébként a toplista élén végzett Észak-Amerikában, több mint 30 millió dollárt termelve, ami rögtön a gyártási költség hatszorosa. A Parajelenségek 5 egy év múlva várható, és már készül egy parás film a latin közönségnek is.

(Paranormal Activity 4 - már a mozikban!)

Ahogy azt a mai napra a filmes közönség is várta, megérkezett a Vasember 3 első előzetese. A szereplőgárdában maradt Robert Downey Jr. (Tony Stark), Gwyneth Paltrow (Ms. Potts), Don Cheadle (Rhodes), hozzájuk csatlakozott Ben Kingsley, mint főgonosz (Mandarin) és Guy Pearce (Aldrich Killian). A rendezés már Shane Black (Durr, durr és csók) feladata, míg Jon Favreau visszatér a testőr Happy szerepében.

Kinti céldátum 2013.05.03., nálunk remélhetőleg a szokásos egy héttel korábban érkezik.

Igazán elgondolkodtató, hogy Ben Stiller Trópusi vihar sikere óta nem tud önálló filmben a széles közönség előtt bizonyítani: a 2008-as alkotás anyagi és kritikai sikere óta csak az Éjszaka a múzeumban folytatása, az Utódomra ütök mint a széria záró (?) epizódja, valamint a Madagaszkár oroszlánja, Alex eredeti szinkronhangjaként örvendezhetett. A Greenberg című alkotás lényegében közönséget nem talált, csak a filmfesztiválok vitték hírét; a Megaagy szinkronszínészeként még úgy-ahogy elégedett lehetett; a Hogyan lopjunk felhőkarcolót című film már egyértelműen jelezte, a közönség már nem kíváncsi a Stiller-féle vígjátékokra - épphogy megtermelve a gyártási és marketing-költségeket. Mostani filmje, a Kertvárosi kommandó már egyértelmű bukás, már ami a hazai bevételeket illeti, a 68 milliós gyártási költség ellenében eddig 35 milliós amerikai forgalom a július 27-ei bemutató óta elég hervatag eredmény, mintegy producereket gondolkodóba ejtő módon. Mindezek ellenére a film messze nem olyan érdektelen és rossz, mint ahogy a külföldi sajtóvisszhangok alapján kikövetkeztetnénk.

Mintha már láttuk volna ezt a filmet, csak épp más hangsúlyokkal, ráadásul kettébontva: Hajdu Szabolcs két filmje is körbejárta már ezt a specifikusan kelet-európai hangulattal átitatott tornász-artista világot, mely a szakma krémjét kényszerítette milliónyi megalkuvásra és menekülésre. Míg a Fehér tenyér a férfi szempontjából mutatta meg nekünk mindazt, amit mindannyian átéltünk, átélhettünk, csak sokkal kisebb hatásfokkal égve benne, addig a Bibliothéque Pascal már a nő szemszögéből vette végig a nyugati boldogulás álságos ígéreteivel terhelt elidegenítő, mégis fájdalmasan idealista mindennapjait. Ezzel szemben Deák Krisztina jelen alkotása nem fukarkodik a nézőpontokkal, mert a gyermek- és kamaszlány szemszögéből csodálhatjuk meg mindazt, ami varázslatossá tette a cirkuszt, miközben nem felejti el annak mocskát és árnyoldalait sem.

Egyszerűen nem lehet nem szeretni egy olyan kibontakozó szériát, amelyben ipari gépek precizitásával felvértezett gyilkológép főszereplő szenved a családi problémáktól, majd hezitálás nélkül leszámol bárkivel, aki csak az útjába áll. Négy éve örvendeztünk annak, hogy Liam Neeson a kapuzárási pánik helyett a rosszarcú striciket lőtte halomra Párizs sikátoraiban, most pedig egy még inkább, főleg az eklektikusság terén emblematikus főváros, az Európa és Ázsia közti "határvonalat" jelző Isztambul kerül előtérbe, vérfrissített tanyasi albán maffiózókkal.

Főhősünk, a kivénhedt CIA-ügynök, mostanság szabadúszó Brian (Neeson) éli békés mindennapjait Los Angeles-ben, rendszeresen óramű pontossággal látogatva lányát, Kimet (Maggie Grace). Az amerikai kamaszok életében választóvonalat jelentő jogosítvány megszerzése körül toporgó kislány mellett azonban mind nagyobb szerepet kap a korábbiakban csak felületesen jelenlévő édesanya, Lenore (Famke Janssen) is. A szép aprólékosan összemelegedni látszó családi idillbe nemcsak anyuka egyre viharosabb válása, de a megözvegyült-elárvult-kihaló albán nemzetségfő és hűséges mackófelsős alakulata is belerondítani készül. Az épp isztambuli munkáját letudó Brian megvendégelné az ő szíve hölgyeit, ámde a rosszarcúak agyatlan dömperként közbelépnek, elkapva anyát és apát. Ezúttal a lány kénytelen segédkezet nyújtani, hogy a bátor ex-ügynök letarolhassa a török fővárosba merészkedő albánokat.

Vagy lőttek az Oscar-gálának, vagy új korszakba lép a show

Óriási meglepetést okozott, hogy Seth MacFarlane, a Family Guy című animációs sorozat és a Ted című nagy sikerű vígjáték atyja lesz a következő Oscar-gála házigazdája. A forgatókönyvíró-rendező ugyanis senkit és semmit nem tisztel, belerúg mindenkibe nemre, korra, fajra és betegsége stádiumára való tekintet nélkül, ezért biztosra lehet venni, hogy a poénok politikailag inkorrektek lesznek. Hogyan választhatták őt? - teszi fel mindenki a kérdést, aki valaha is odakapcsolt már a gálára. (És arról is van fogalma, kicsoda MacFarlane.)

Craig Zagan és Neil Meron, a következő gála producerei egyedülálló és friss ötletnek nevezik választásukat, mert tanult emberek így fogalmazzák meg, hogy kénytelenek voltak az utolsó szalmaszálba kapaszkodni. Az Oscar-gála régóta válságban van. A nyúlós, gyorsan unalmassá váló műsort sem az old school komikusok, sem a fiatal sztárok nem tudják már feldobni. Megbukott idén Billy Crystal a fáradt poénjaival, egy évvel korábban pedig a vérfrissítésnek szánt Anne Hathaway/James Franco páros túl könnyűnek találtatott. (Franco egyenesen pillekönnyű volt, amit nem kevesen az elszívott fűmennyiségnek tudnak be.)

Emlékezetes, hogy Crystal idén Eddie Murphy helyett ugrott be, aki azért szállt ki a show-ból, mert a gála producere, Brett Ratner, aki jó barátja, visszavonulni volt kénytelen egy homofób megjegyzése miatt. Ehhez képest az ellenkező végletet képviseli az új producerek ötlete. Le a korrektséggel, jöjjön MacFarlane, aki arról híres, hogy belép a buli színhelyére, inzultálja a hölgyeket, felrúgja a puncsostálat, meggyújtja a függönyt, aztán letolja a gatyáját. Médiaszakértők szerint a komikus-zenész-író-rendező szerepeltetése vagy hihetetlen sikert arat, vagy azt érik el vele, hogy utána alig marad valaki, akinek kedve lesz megint díjátadót nézni.

MacFarlane bevallja, még maga sem tudja, mivel fog előrukkolni, hová teszi a hangsúlyokat, illetve meddig engedi elmenni a két producer, aki vele sötét lóra tett. A megbeszélések mindenesetre már élénken folyhatnak, mert a rendező arra a kérdésre, hogy majdnem félmilliárd dollárt termelő hőse, Ted, a trágár, füvező plüssmackó szerepel-e majd a gálán, elgondolkozva így felelt: - Valószínűleg túl sokba kerülne.

Mindenki döntse el maga, hogy ez a válasz csak egy újabb poén volt-e.

(Ted - már a mozikban!)

Biztos csak amiatt, mert egyre közelebb kerülök a harminchoz, de mind kevésbé tudok lelkesedni az animációs filmek iránt. Az idei premierek közül a Merida, a bátor csak szimplán tetszett, míg a franchise-rendszerben érkező Jégkorszak 4 és Madagaszkár 3 már egyenesen elfogadhatatlanná vált a szememben. Ezek után érthető, ha kissé szkeptikusan ül be a magamfajta egy még ismeretlen minőségű filmre, mely az elmúlt évek kevésbé szimpatikus vérszívó hullámain felbukkanva értelmezne nekünk egy színesebbet a műfaj keretein belül. Ehhez képest nem csak pozitívan csalódtam, hanem szinte folyamatosan vigyorogtam, mint a tejbe tök, a felnőttesebb poénoknál egyenesen harsányabb voltam, mint a gyerekek…

Drakula gróf 19. század végnapjaiban felépítteti a tökéletes menedéket az emberek elől bujkálni kényszerülő szörnyeknek valamint egyetlen értelmének halhatatlan életében, a lányának, Mavisnek. A történet apropóját egyébként a jányka 118. születésnapja adja, amikor vámpírlépték szerint nagykorúvá lesz. Az apuci által rendezett össznépi rém-dzsembori a sablonos unalomba látszik fulladni, mikor a hotel életében először egy élő ember téved be a rengetegből. Jonatán (beza, a Jonathan szépen lemagyarosítva) megjelenése nem csak vendéglátó idegeit kezdi ki, de gyermeke érzelmeink húrjait is megpendíti. A bújócska során szörnykörökben egyre népszerűbb lesz a kisminkelt élő legény, míg a büszke, ámde eleinte hiperóvatos vámpír-apuka pedig szép lassan revideálja az emberekről alkotott nézeteit.

A recept tökéletesen ismert, egyetlen meglepő fordulatot sem kell várni, amit csak lehetett, eltanult a Sony animációs részlege a Dreamworks 2001-es emblematikus darabjából, a Shrekből. Jó diákként igyekszik túlszárnyalni mesterét, ami felesleges, de olykor üdvözítő. A rémmesék sablonjait és szereplőit cafatokra tépik, hogy a megfelelő módon illeszthessék a mondandó kereteihez fazonszabott Frankensteint, Múmiát, Láthatatlan embert vagy épp Rémfarkast. Genndy Tartakovsky rendező (Pindúr pandúrok, Szamuráj Jack), valamint a két forgatókönyvíró, Peter Baynham (Borat, Brüno) és Robert Smigel  (Saturday Night Live) közös munkája nagyszerűen szórakoztat nem csak a vígjátéki, de a romantikus és megható jelenetek pontos adagolásával.

Amennyire tartottam tőle az előzetes alapján, annyira meglepődtem, milyen jól sikerült ez. Eddig ez a film viszi a prímet az animációk idei felhozatalát nézve, azonban magyar premierek terén még hátravan a Lorax és a Rontó Ralph is, azonban az már most biztos, animációs filmet nem fogok 3D-ben nézni. Nincs a zavaró szemüveg, mert amíg a látvány nem olyan színvonalú CGI-animációt takar, addig felesleges konvertált verzióért pluszpénzt kiadni. A képsíkok és a pixelminőség terén nincs veszteség, teljesen át tudjuk magunkat adni a műélvezetnek.

Amíg a rajongók vágják a centit az alig több mint egy hónap múlva (november 15-én) érkező Alkonyat-széria záró epizódjáig, addig itt egy hivatalos plakát.

Oliver Stone már nem annyira érdeklődő az amerikai néplélek és az aktuális vagy legalább korszakosan számottevő problémák mélyelemzése iránt. Mindezt a tényt könnyen le lehet szűrni mostani, Vadállatok című filmjéből, mely nagyjából nélkülöz bárminemű ilyetén szándékot, nemes egyszerűséggel szórakoztatást nyújt egy kegyetlenül rideg témát körüljárva. Lehet, hogy mindenért az alapanyag tehető felelőssé: Don Winslow most már azonos című könyve (korábban Barbár állatok címen futott) és életműve is az amerikai drogellenes harcok köré épült, többek közt a latin-amerikai kartellek ijesztő és brutális térhódítását emelve középpontba. Mindezt figyelembe véve Stone számára ez a fajta modern kori hozzáállás kicsit túlhaladottnak tűnik, ami nem egy rossz film létrehozásában csúcsosodik ki, szimplán csak nem mondja meg róla az ember, hogy ez Oliver Stone rendezése.

- Guillermo del Toro tervezett Hulk-sorozata nem elégedne meg a Bosszúállók nyújtotta lehetőségekkel: olyan emblematikus szörnyekkel és szereplőkkel pakolná meg a tv-változatot, mint Swamp Thing, a démon Etrigan, az élő vámpír Morbius és a fénybenjáró Penge, valamint hogy a misztikus vonal is érintve legyen, Doktor Strange is. Nem csak ő, mi is az íróra várunk, mit hoznak ki ebből a felhozatalból.