Prolihisztor

Amerikai történet amerikai szemszögből, amerikai mocsokról gyermekszereplővel, rengeteg szívvel és odaadással. Mi ez, ha nem Oscar-kedvenc? Igaz, hogy előtte már úton-útfélen jutalmazták is az alkotást, ráadásul ma jön a Golden Globe-átadó, ami ritkán okoz meglepetést. Ha ezek után nem lesz legalább egy jelentős díja akár ma éjjel, akár bő egy hónap múlva az Oscar-díjátadón, akkor a világ kisiklott szokványos folyásának medréből. Pedig van, akinek nem tartozik az év filmje közé.

Nagyon nehéz szülés volt, mire kis hazánkban is bemutatták a masszív képregényes alapokon nyugvó új Dredd-filmet. Az amerikai bukás el is rettentette az első körben próbálkozó Pro Video-t, hogy a helyét hónapokkal később a Parlux vegye át. Eme üdvözítő tény eredményezte a tegnapi országos premiert, ráadásul a 3D-változattal tovább emelték a tétet. Hogy miért nagy szó ez? Mert a film ott van az év nagy bukásai közt: hiába az 50 millió dolláros gyártási költség, a marketinggel együtt nagyjából 80-100 milliós kiadási oldal mellé sikerült hazai földön egy igencsak nevetségesnek tekinthető 13 millió dolláros bevételt termelni. Nem csoda, hogy dobta a magyar forgalmazó! Azonban mégis elért hozzánk (addigra, mikor kint már Blu-rayen érkezik házhoz), így a 2012-es év B-filmes képregényadaptját mi 2013-ban köszönhetjük.

Ötödik éve dübörög az Alkonyat-franchise, s ezzel el is értünk a végére: Stephenie Meyer világsikerű könyvsorozatának záró epizódját a "minőségi feldolgozás" elvei mentén két részletben mutatták be, ennek jött el éjfélkor a második, a záró rész lezárása - ha ez logikusan meg nem is fogalmazható. Semmiképp sem lehet elmenni szó nélkül a jelenség mellett, ami kis kamaszlányoktól egészen a középkorú nőkig lázba hozza a társadalom feminim tagjait (ha nem is teljes körben). Tény, hogy az éjféli vetítésen alulreprezentált volt a hímnem, ennek ellenére érezhető, hogy próbálnának nyitni a még nagyobb rajongótábor jegyében a közönség férfi tagjai felé, azonban ez a kísérlet hamarabb elvérzik, mint a vámpírok áldozatai.

Ne is szaladjunk előre, vegyünk sorba a záró etap pozitívumait: első körben örvendezzünk, mert lezárták az Alkonyat-szériát. És, csapó! Nincs más, ami pozitívumként említhető. A történet szerint Bella tökéletesen átalakult vámpírrá, Edward ujjong, hogy él a felesége és közös gyermekük is. Aki a legkomolyabb vérszívó, elvégre még a méhben majdnem kiszipolyozta a saját anyját (ennyit az áldott állapot szimbolikus ábrázolásáról). A kislány, Renesmee úgy nő, mint máshol a vírustenyészet, pár hét alatt átlagos nyolcéves kislánynak simán eladható. Közben a gaz Volturi tudomást szerez a halhatatlan gyermek létezéséről, ami önmagában is törvényszegés a szabályozhatatlan gyermekek ámokfutásai miatt. Jön is a nagy szembenézés, az előzetesből ismert "epikus" méretű csatajelenettel - aminek végén az egész mozi felröhögött! Úgy hinné az ember, éjféli premierre a mániákus blogger mellett csak a tényleg hardcore-fanok járnak (na meg a trendkövetők), épp ezért volt mellbevágó, hogy ilyen reakció megszülethet.

Anne Hathaway-ben a férje tartotta a lelket

Hetekig szinte kizárólag zabkásakrémet evett Anne Hathaway, hogy gyorsan le tudjon adni 12 kilót A nyomorultak főszerepe miatt. Az egyébként is vékony színésznőtől ugyanis azt várták el, hogy halál közeli látványt nyújtson Fantine, az éhező prostituált szerepében. A színésznőnek a haját is egészen rövidre vágták. Hathaway a decemberi Vogue-nak adott interjújában elárulta, hogy vőlegénye, Adam Shulman - aki azóta már a férje - tartotta benne a lelket a forgatás alatt, mivel a súlyos táplálékmegvonástól és a szerep okozta feszültségtől teljesen maga alatt volt.

"Hetekbe telt, mire újra össze tudtam magam szedni - mondja a színésznő. - Először akkor adtam át magam ennyire egy szerepnek, amikor a Rachel esküvőjét forgattuk, csakhogy akkor nem volt senki, aki segített volna visszatérni a normális kerékvágásba. Most itt volt Adam. Pontosan érti, mit jelent színésznek lenni, és mindenben támogat, ami teljesen elképesztő."

(Les Miserables - hazai bemutató: 2012. december 27.)

Akárhogy is nézzük, a dokumentarista stílus napjainkra nem csekély mértékű szimbiózisban él a voyeur-mentalitással, elég csak a valóságshow-k emberkísérleteire gondolni. Már nem elégszik meg az ember annyival, hogy lássa a valóságot, látnunk kell motivációt, mögöttes tartalmat, akár még a vizsgálat tárgyától elütő eseményeket is. Erre az egyre égetőbb szükségre erősít rá a filmszakma, mikor "belsős" filmek készítésével arcunkba tolja a valóságot, természetesen kontraszelektív elvek mentén. David Ayer író-rendező pályafutásának szinte teljes egésze az amerikai városi rendőrök életének bemutatása körül forog, akár pozitív, akár negatív történetről is legyen szó. Kaptunk már tőle hideget (Kiképzés, Az utca királyai) és meleget (S.W.A.T.) egyaránt, melyek során mind mélyebbre ástunk a hétköznapi rendőrélet mocskában. Mindehhez most a legtökéletesebb insider formulát is bevetette, a kézikamerás megoldások (legyen szó a film operatőréről, vagy csak a jelenet során kamerázó szereplőkről) egyenesen beszippantják a nézőt, aki eggyé válhat a vászon eseményeivel.

Köszöntük szépen, Rob Cohen nem igazán érezte ennek az alkotásnak a súlyát. Valahogy se a színészi játékra való direktori kihatás, sem a kohéziós egység, sem a következetes történetvezetés nem lett a rendező erőssége. Pedig annyira jól indult minden. Első körben az amerikai feketék modern kori emblematikus színész-rendezőjét, Tyler Perry-t találta meg egy férfi főszereppel (aki nem tudná, ő a Médea-széria egyszemélyes háttérembere, aki női karaktereken keresztül osztja az afro-amerikai észt a 21. században), ráadásul a Lost egyik világhírű aktorát, Matthew Fox-ot is rábírta némi szálkásításra és pszichopata közreműködésre. Akkor mégis hol szálltak el a hangsúlyok? Sorolnám:

Első körben a legnagyobb dilemma a korhatár-besorolás volt, hiszen a nagy vízen túl akár milliós nézőszámot lehet veszíteni egy piros karikával. Így beáldozták a véres és sokkoló jelenetek vizuális ábrázolását, helyette kaptuk annak verbális tényét. A film felütését adó gyilkosság, melyhez úgy hívják ki a derék Cross doktort, hogy készüljön, elvégre itt halálra kínoztak egy nőt. Na, aki Helyszínelőkön, netán keményvonalas thrilleren edződött, az került igazán sokkos állapotba, hiszen vértócsát sem mutattak a a halálra gyötört nő holtteste körül. Igen, PG-13-as a karika, vagyis tényleg majdnem mindenki beülhet kint a filmre, de ennél még az esti híradó is több vizuális kegyetlenség-ábrázolással bír - s a java, vagy inkább legalja csak azután jön, mert biza tényleges kínzásból szemernyit sem engednek a vászon közelébe.

IMAX-ban is jön Az öt legenda

Olyan jól sikerült Az öt legenda című 3D-s animációs film, hogy érdemes még költeni rá: digitálisan továbbturbózzák, hogy IMAX formátumban is mozikba kerülhessen. Így döntött a gyártó DreamWorks Animation, miután a film a szakmai és a tesztvetítéseken még a vártnál is kedvezőbb fogadtatásra talált.

Az öt legenda az utóbbi évek egyik legeredetibb ötletére épül. A történet arról szól, hogy a klasszikus mesevilág öt legendája, a Mikulás, a Húsvéti Nyuszi, a Fogtündér és az álmokat hozó Homokember, no meg az örök kívülálló Dér Jankó kénytelen összefogni a mumus, azaz Szurok ellen, aki meg akarja szerezni a hatalmat a gyerekek felett.

(Rise of the Guardians 3D - hazai bemutató: 2012. november 29.)

A Sandy hurrikán elsodorhatja Noé bárkáját

Nem viccel Darren Aronofsky rendező: Noé című filmje számára 1:1 méretben megépítették a biblia hős tengeri járművét. A gigantikus díszlet Hollywood klasszikus korszakát idézi, amikor még nem támaszkodhattak számítógépes trükkökre, így kénytelenek voltak mindent a valóságban létrehozni, ami kellett a produkció számára. A sors fintora, hogy a hatalmas tákolmány a New Yorkhoz tartozó Oyster Bayben áll, amit már elért a Sandy hurrikán, így megismétlődhet a bibliai történet, legalábbis részben: az árvíz a hátára kaphatja a bárkát. A produkció napokig állni kényszerül az évszázad vihara miatt, a film sztárjai, Russell Crowe, Emma Watson, RayWinstone és Jennifer Connelly addig New York környéki szállodákban húzzák meg magukat.

(Noah - hazai bemutató: 2014. április)

Az az ember érzése az idei ügynökfilmes felhozatalt bevizsgálva, hogy a tipikusnak nevezhető Bourne-hagyományokat végérvényesen sikerült Bond-környezetbe ültetni, ezzel is sikerrel integrálva egy olyan szériát, ami több hullámvölgyet élhetett meg mostani címszereplője révén. Daniel Craig már a bejelentés óta borzolta a hardcore Bond-fanok idegeit, a hagyományos 007-es karaktertől jelentős mértékben eltérő színész azonban rácáfolt a kétkedőkre, Előbb 2006-ban, a Casino Royale révén bizonyította rátermettségét, majd a kissé kesze-kusza és hézagos (emellett érthetetlen magyar címmel bíró) A Quantum csendjében színészi alakításával már tényleg a hátán vitte az írósztájk miatt is megbicsakló történetszálat. Ezzel pedig el is érkeztünk a jelenhez, a Skyfall címen futó "epizód" azonban teljesen új távlatot mutat a világ egyik leghíresebb nőcsábász pisztolyhőse történetében.

Több mint fél évet várt a hazai, törvénytisztelő nagyérdemű eme animációs csodára, mely ismételten egy Dr. Seuss-könyvecske megfilmesítése A Grincs és a Horton című filmeket követően. A várakozás sajnos egyáltalán nem tett jót az alkotás hazai forgalmának, már csak azért sem, mert a nem várt sikert arató Hotel Transylvania még mindig preferáltabb a jegypénztárnál. Ilyen előjelek után persze, hogy félve ül be az ember a terem sötétjébe, azonban csalódnia kell.

Pozitívan csalódik amiatt, mert egy igencsak komplex, ugyan a Wall-E környezet-tudatos megközelítéséhez képest sokkal gyermekbarátabb módon kapjuk meg a fogyasztói társadalom kritikáját (friss levegő a palacból). Pozitívan csalódik avégett is, mert a gyermekközönségnek szánt filmekhez képest sokkal ötletesebb és kreatívabb zenei háttét, amelyet John Powellnek köszönhetünk. Emellett sajnos csalatkozik abban, mennyire kis mértékben építkeztek a felnőtteket is lekötni képes anyagokból: itt bizony türelmes szülő legyen a talpán, aki képes átadni magát a tömény vattacukor-szerű cukiságnak.

A történet mint a balta nyele, olyan egyszerű: a jövőben nincs természetes alapanyag vagy termék, a friss levegőt is palackozva veszik. Egy szerelmes kiskamasz úgy dönt, lenyűgözné szíve választottját ezért elindul, hogy megtudja a fák titkát. A tanmese során szembesülnie kell az emberi gyarlóság és mohóság minden mocskával, hogy a végén elnyerhesse szíve választottját.

Szórakoztató a film, több örömöt lel benne a felnőtt lélek, mint a Sammy nagy kalandja 2 kiábrándítóan felszínes minőségének köszönhetően, mégis azt kell mondjam, kérges felnőtt szívvel nehéz alkalmazkodni ehhez a világhoz. A tanulság természetesen a helyén, ahogy lennie is kell, ahogy elvárjuk egy gyermekeknek szánt környezetvédő alkotástól, a mondanivaló mikéntjével 12 éves kor alatt csak a korán serdülő kiskamaszok és az akciórajongó gyermekek nem tudnak maradéktalanul azonosulni.

Ahogy már korábban is mondtam, animációs filmet 3D-ben nagyon sokáig nem vagyok hajlandó megnézni, amihez most is tartottam magam. A színek és a képminőség még mindig veri a plusz dimenzió élményét, arról nem beszélve, talán öt percnyi anyag lenne, ahol érdemi látványkülönbség figyelhető meg.