Hófehérke, első felvonás. Tarsem Singh, az egyik legvizuálisabb történetmesélő fogta magát, hogy vászonra vigye a magára maradt hercegnő kalandjait. A cseppet sem futószalag-filmes indiai rendező előző alkotása, a Halhatatlanok már egy rakás vitát szított szakmai körökben, jelen filmje pedig csak tovább növeli azok számát. Egyszerűen felfoghatatlan, mi vitte rá erre a mostani alkotásra, amely a Shrek szintjén űzne gúnyt a klisékből (ezt a szándékot meg is vallja a herceg, aki szőke), azonban csak értelmetlen vagdalkozássá válik a stílusát kereső celluloid-massza.
A gonosz Királyné (Julia Roberts) zsarnokoskodik a népen, újabb gazdag férjet keresve magának, hogy finanszírozhassa végtleen fényűzését. Szegény Hófehérke (Lilly Collins) édesapja, a király halála óta a vár és a királynő foglya, várva a megváltást, a menekvést, miközben halvány lila gőze sincs, mi folyik a királyságban. Egyik hű szolgálója bátorítására nekivág az erdőnek, megismerkedve az épp a törpék által kirabolt Herceggel (Armie Hammer), kezdődik is a szerelmi szál. Míg a Királynő a Herceg vagyonára és testére feni a fogát, eltetetné láb alól Hófehérkét, akinek végül megkegyelmeznek, eljut egészen a törpék házáig, akik kitanítják a lopás mesterségére, ezzel pedig új lökést adva a zsarnokság ellen küzdő Hófehérkének.
Őszintén, rég fogtam ennyire a fejem, miért kellett ezt így és most? Nem ötlettelen az alkotás, hanem erőltetett és telve rossz hangsúllyal. Olyan az érzés, mintha nagyon kis gyerekeknek szánt produkció lenne, de a szöveges részt csak a felnőttek érthessék. Ez működött a már említett animációs alkotásnál, de itt és most nagyon nem bejövős a végeredmény. Idegesítő törpék, már az elnevezés is fáj: Hentes, Napóleon, Farkas, Flamó, Vigyori, Grimm, Félpint! Nincs azzal baj, ha alternatív univerzumot teremtenek egy klasszikus történet elmesélése közben, de olyan volt ez a mese, mint Uwe Boll akciófilmjei: - csak amiatt nézi meg az ember, hogy elmondhassa, a szarból nincs kiút.
Nagyon dühítő egyben, mert egy tényleg zseniális rendezőt láthatunk lejtmenetben (párhuzam M. Night Shyamalannal). A Halhatatlanok esetében legalább a látvány kárpótolt a néhol hiányos történetért, itt viszont egyedül Julia Roberts játéka az, ami emészthető, a többi csak élőszereplős story board. Lilly Collins még Hófehérkének is halvány, Armie Hammer olyan, mint a felsőteste - semmilyen. A látványvilág is sivár, az épített erdő, a gyenge CGI, a palota feleslegesen giccsbe hajtott pompája csak rombolja az illúziót. Kis vizuális ötlet, a törpék harmonika-gólyalábai, a tükör mögötti világ jó megvalósítás, de ez édeskevés ahhoz, hogy tízévesnél idősebb nézőket is lekössön.
A meseverzió elbukott, két és fél hónap múlva megnézhetjük, mire lesz képes az akciófilmmé tuningolt változat, a Hófehér és a vadász Kristen Stewarttal, Charlize Theronnal és Chris Hemsworth-szel. Nagyon nem kell lécet ugrani az elfogadható szinthez... legalábbis a film végi bollywoodi össztánc garantáltan ki fog maradni!
Nehéz szívvel kezdem meg soraimat, ugyanis nem tudok maradéktalanul hozsannázni Tarsem Singh legújabb filmje esetében. A mozgóképes festészet (esetében talán ez a legpontosabb megnevezés) talán legkiemelkedőbb alakja most eddigi filmjeihez képets hatalmas, 75 millió dolláros költségvetéssel indulhatott harcba a rajongók kegyeiért, melyhez egyből a 3D-t is társította, hogy vizuálisan új mélységeket nyithasson meg alkotásában. Az előzeteseket látva mindenki Zack Snyder 300-ához hasonlítgatta a filmet,ami több okból is helytelen húzás: a két filmes összművészeti értékei közt Singh javára hatalmas a különbség, filmjeiket tekintve nem különben. Annyi azonban tény, itt is lassítva láthatjuk hullani az ellent, igaz, a film történetéhez alakított görög mitológia jelen esetben működőképesnek bizonyult, szemben a tavalyi verzióval (A titánok harca 3D).
Utolsó kommentek