Ez a hét világszerte a Bosszúállók: Ultron koráról, itthon pedig egy inkább számunkra kedves folytatásról, az Argó 2-ről szólnak a hírek, ezekre vált mozijegyet boldog-boldogtalan. Azonban a farvízen érkezett egy kis film, mely mindkettőnél kreatívabb, betegesebb humorral bír és talán emlékezetesebb szórakoztatást is nyújt. Ez a Persepolis rendezőnőjének, Marjane Satrapinak az első amerikai nagyjátékfilmje, A hangok, Ryan Reynolds-szal a főszerepben. 

A történet szerint Jerry (Reynolds) egy jólelkű, kissé bugyuta gyári munkás, aki nemrég került szabadlábra a javítóintézetből. Ennek okán még pszichiáterhez jár, akinél állandó visszatérő kérdés, hall-e bármiféle hangot ill. hogy szedi-e rendesen a gyógyszereit. Munkahelyén mindenki meg van vele elégedve, a felettesei a munkája révén, hölgykollégái testi adottságai miatt. A lassan saját szexuális igényeivel szembesülő fiatalember először a cég dögös brit alkalmazottját, Fionát (Gemma Arterton) szemeli ki. Kettejük közt csak Jerry fejében létezett kémia, így a félresikerült elutasítás végén kegyetlenül béna módon szúrkálja halálra a nőt. Ehhez hozzájön az is, hogy a kegyetlen macskája és a szolgalelkű kutyája tanácsai közt lavírozva gyengelelkű főhősünk rááll a sorozatgyilkos útra, mind több könyvelésen dolgozó nőt téve el láb alól, fejükkel gazdagítva hűtője tartalmát. Alternatív valóságban élve fel sem fogja se cselekedeti súlyát, se azt a tényt, hogy elkövetőként milyen metódusokat követve kellene menekülnie a hatóságok elől. Innen nézve sorsa eleve elrendeltetett, így nincs más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni ezt a nem szokványos ámokfutást. 

Sajnálatos vagy sem, Satrapi nyomába sem tud érni a Persepolis kortárs klasszikus színvonalának, arról nem beszélve, Jerry karakterének vívódásai sokszor el is homályosítják a szituáció aberrált szarkazmusát. Nyilván ebben inkább a forgatókönyv és az azt jegyző Michael R. Perry felelős, aki főleg sorozatos munkái révén sokkal bőségesebb játékidővel dolgozhatott a korábbiakban. Így hiába Reynolds debilitást súroló alakításának előnyei, nem képes megszerettetni és nézőhöz közel hozni beteg figuráját. Ami zseniálisan sikerült, az a háziállatokkal folytatott párbeszédek gyilkos humora: a 9gag-generáció igazolást láthat a macskák világuralmi terveiben. Sajnos a poszter és a trailer is elsüti azt a kiszámítható fordulatot, miszerint minden hang csak Jerry beteg elméjének szüleménye. Ez a szemléletváltás degradálja is a beteg elme viselkedésének fontosságát, elejét véve egy kicsit komolyabb önvizsgálatnak. 

Az áldozati bárányok sorrendje monoton csökkenő, Gemma Arterton szándékoltan dögös és mutatott tulajdonságai ellenére nehezen kapható angol hölgyeménye még értelmesen megmagyarázott halált nyert, ellenben a soron következők már csak a tudatra ébredő sérült elme áldozataivá válnak. Anna Kendrick jelenetei egy nem kevésbé sérült személyiséggel büszkélkedve hozza be a szexuális megváltás lehetőségét a viszonyrendszerbe, de tolakodó természete és kíváncsisága még indokoltabbá teszi halálát. Zárásképp pedig a duci Allison szerepében Ella Smith egyértelműen a menekülés áldozata lesz, még ha ennél esetlenebb gyilkost keresve sem találni.

Nem lesz kortárs klasszikus az alkotás, de üde színfolt a hazai kínálatban a film mozikba kerülése. Ryan Reynolds humoros oldala szinte kivétel nélkül szórakoztató, itteni elesettsége és gyilkos attitűdje pedig remek felvezetés lehet a jövőre érkező Deadpool-filmhez, ahol címszereplőként egyrészt le kell számolnia a 2009-es X-Men kezdetek-beli félresikerült karakterrel, másrészt pedig új lendületet adnia a kint R-, itthon 18-as karikás besorolású szuperhősfilmeknek. Értékelés: 7/10, de csak a macskás dialógok miatt.