Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Négyes kritika: Az emlékek őre, Kamuzsaruk, Sráckor, Az útvesztő

Ritka az, mikor összecsúszik pár iromány, de most a háztáji technikai eszköz (nevesítve laptop, az ominózus rész pedig alaplapi töltőcsatlakozó, bár ez senkit nem érdekel) hibája okán egybeolvasztok néhány kritikát - amik így inkább velős ajánlók lesznek, de igyekszem így is tartalmi mondanivalóval megtölteni pársoros sommás véleményeimet. Hazai bemutatók időrendjében sorakoztatom fel a vesézendő alanyokat, így (majdnem) olyan lesz, mintha kronológiailag minden rendben lett volna.

Elsőnek Az emlékek őre című young adult-adaptáció a soros, mely a szokványos sikerkönyvből film(franchise)-receptet követte volna, ha a gonosz é s jegyvásárlásával kritikát fogalmazó nemzetközi közönség nem dönt az ellenkezője mellett. Hiába volt alacsony költségvetés és kevés CGI, az is főleg a háttérre ment el, egész egyszerűen hidegen hagyta az embereket egy ráncfelvarrott és megfiatalított Equilibrium vs Logan's run-klón, vajmi kevés érdemi színészi alakítással. A főszereplő srác, Brenton Thwaites nem hozta azt a karizmát, amivel a The Signal esetében köröket vert itteni teljesítményére, Jeff Bridges pedig csak egy újabb bőrt rángatott le a jobb sorsra érdemes Tron-beli Flynn karakteréről. A rendező Philip Noyce négy évet pihent rá erre a rendezésre a Salt után, bár meg nem mondtam volna a stáblista hiányában, hogy köze van a projekthez. Egy relatíve érdekes koncepciót sikerült totálisan érdektelenné tenni a végére, elvéve ezzel valószínűleg minden hardcore rajongó kedvét a folytatástól. Értékelés 3/10, de csak a prekoncepció miatt.

Másodjára a vele párhuzamosan debütáló Kamuzsaruk az, amire vesztegetnék pár sort. Buddy-movie terén rogyadozik a padlás, összetartásból és hősiességből már a kibontatlan trikók is megizzadnak a boltok polcain, így ideje volt egy minimálisan eredeti csavart vinni a műfajba: mi lesz, ha két hétköznapi srác előbb poénból öltözik be zsarunak, majd a körülmények úgy hozzák, hogy nekik kell az életben is eljátszani a kékeket? Eleinte csak a szokványos füvezős-dugós lehetőségek jönnek szóba, amint átlagos emberként a jelvény előnyös oldalát élvezve kapják meg mindazt, amiről csak álmodoztak. Aztán jönnek a riasztások, az árnyoldal, nem csak a nőszövetségi tagok verik őket laposra, de a helyi rosszarcú maffiózók is rövidítenének az életvonalukon. A két végén égetett gyertya azonban előnyükre válik, megtalálják hőseink a tökeiket, tanulság levonva. Néhány ponton frenetikus, máshol pedig ellaposodó karakterektől bűzlő a komédia, de még mindig a működőképesebb fajtából - és végre egy film, amelyben nem az afro-amerikai a tökös, hanem ő a nyúlbéla. Értékelés: 6/10, mert a karakterek bénázásai ölik az addigi dramaturgiát.

Harmadik nekifutásra egy helyből kedvenccé váló alkotás, a Sráckor kerül terítékre. Richard Linklater filmtörténeti alkotása, mely 12 éven át követte nyomon ugyanazon szereplőkkel egy család és annak fiúgyermekének életútját. A változó társadalmi, politikai, magénéletbeli vonulatok tűéles korrajzot adtak az elmúlt 12 év Amerikájának hangulatáról, megspékelve mindezt családi drámával és humorral egyaránt. Mindenhol repkedtek a szuperlatívuszok a filmmel kapcsolatban, így én csak annyit mondanék, a két és fél órára készülj fel lelkileg, mert rég volt ilyen hullámvasútban részed. Együtt nősz fel Masonnel, te leszel a láthatatlan barátja, aki csak kíséri a felnövését, csendes társasága lehetsz az útkeresésben. Mindezt érzelmi ingadozásokkal tele, mellé nyomaszt a tehetetlenség érzete, majd a végén fellélegzel, hogy mindenki révbe ér. Nem spoiler, aki látott már Linklater-filmet, fel van készülve a happy endingre, még ha sajátosan tágan értelmezve is. Értékelés: 9/10, hiába a hosszú játékidő, 1-2 héten belül újranézné az ember.

Zárásképp pedig Az útvesztő, ami szintén adaptáció és szintén young adult, bár más fajsúlyokkal építkezik. A legyek urából és egy kicsit Az éhezők viadalából összeollózott alapsztori kellő feszültséggel kezeli a bezártság és kiszolgáltatottság érzését, mindezt megspékelve a felnőtté válás keserű élményeivel egy erdőszéli fiúkolesz érzetével. Az összeesküvés-elméletek kedvelői tobzódhatnak, néhol a Lost legjobb dzsungeljeleneteit megidéző történet során bőven tudunk izgulni a fiatalokért, akikhez betársul egyszem lány is. Egyedüli pontként a siratók fizikai megjelenése volt érthetetlen, a lárvatestű és fémvázas póklábú lények szenzorai hordozzák magukban a menekülést, de tervezési logikát nem nagyon láttam bennük. Ezt leszámítva a megfogyakozó csoportért bőven lehet szorítani, a sikernek köszönhetően pedig izgulnunk sem kell sokat, jövő szeptemberben jön is a folytatás. Értékelés 7/10, 

Ennyi lett a négyfelvonásos mondandó, legközelebb már hosszabb egyfelvonásossal jelentkezem.

0 Tovább

Poszter, trailer: The Giver

Újabb utópia, mely a társadalmat uralja, ezúttal is kamaszok lázadoznak a rendszer ellen, persze szakértő segítségre támaszkodva. Mintha az Equilibrium találkozott volna A beavatottal, csak most monokróm minden - legalábbis egy darabig. A hatalom langymeleg békében ringatja a társadalmat, cserébe naponta szurizni kell a népet. Ennek eredménye az a szürke világ, melybe belecsöppenünk. Jön azonban a semmiből egy szakadék széli házikó, melynek lakója felébreszti a kíváncsiságot hősünkben, s a világ és saját érzései megismerése érdekében almába nyomatja a szürkülésért felelős anyagot. Ezen a ponton nem tudtam eldönteni, brandkritika-e vagy sem ez a momentum, de engedjük el, még bibliai metafórát is keresnék a végén. Legyen elég annyi, a hős tini szembemegy a modern társadalom nyújtotta életvitellel, csak hogy felszabadítsa saját és mások elfojtott érzéseit. A rendező Phillip Noyce (The Bone Collector, Salt), főbb szerepekben Jeff Birdges, Meryl Streep, Alexander Skarsgård, Katie Holmes, Cameron Monaghan, Taylor Swift. Hazai bemutató augusztus 14. szeptember 11., Az emlékek őre címen keressétek.

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Utolsó kommentek