Prolihisztor

Az Alkonyat leáldozása után egy történetét tekintve radikálisabb és társadalomkritikusabb széria uralja a Young Adult-filmek táborát, Suzanne Collins Éhezők Viadala-szériája. A három kötet filmes adaptációi egyre nagyobb anyagi sikert könyvelhetnek el, aminek okán a 3. kötetet ketté is bontották, ahogy az élelmes produceri előrelátással ildomos. Ennek eredménye is megvan, az eddigi legvitatottabb epizód készülhetett el, a leggyengébb amerikai nyitó hétvégi bevétellel (123 millió $, szemben az első rész 152 és a második rész 158 milliójával). A teljes harmadik kötet kronológiai megfelezésével épp a gyengébb szegmens került a mozikba, bőséges negatív kritikát generálva és erősítve a kettébontások elleni felhangokat. Hiába vitte végig a projektet Francis Lawrence rendező, az eddigi két filmje okkal kapott negatív megjegyzéseket is.

Katniss túlélte a Nagy Mészárlást, kimenekítik a 13. körzetbe, ahol az ellenállás gyűjti erőit. Főhősünket megtöri a tény, hogy Peeta a Kapitólium foglya lett, őt személyesen pedig az ellenállás vezáralakjává, a Fecsegő Poszátává szeretnék változtatni. Jó kamaszlányhoz méltóan végig is vívódik minden egyes dilemmán, egyetlen biztos vonalat sem követve. Ez a fajta útkeresés nem csak a lázadásban vállalt nyilvános szerep ambivalenciáját, de magánéletének bizonytalanságát is hektikusan imbolygóvá teszi. Hol Gale, hol Peeta az, akit közel érez magához, miközben nap mint nap meg kell felelni a Poszáta szerepének. Ez utóbbi révén szembesül a 12. körzet porig bombázásával és a lakosság szinte teljes körű kiirtásával, mely annyira felkorbácsolja a benne dúló indulatokat, képessé teszi az ellenállás jelképévé válni – még ha csak a kamerák előtt is.

A kettéosztott regénynek kezdjük a hátulütőivel. Viszonylag kevés cselekménydús szituáció zajlik a könyv első felében, sokkal inkább a belső vívódás jellemábrázolásával szembesülhetünk. Ezt a film ügyesen igyekszik is kerülni, nem belefojtani a szériát a nyivákoló tinihangokba. A 13. körzet aprólékos bemutatása, az ellenállás erejének és múltjának érzékeltetése tágabb kontextusba emeli az eseményeket, így lehetőséget adva a történet nagyságának érzékeltetésére. Az eddigi társadalomkritikus, zömmel Kapitólium-ellenes, nagyhatalmi erőfitogtatást megkérdőjelező ábrázolásmód mellé a gerilla hadviselés, a földalatti mozgalmak és a kisember ellenállása az erőfölénnyel szemben mind szép dramaturgiai ízt adnak a demokratikus tanmesének. Mert ez szépen vázolt, idilltől mentes, poszt-apokaliptikus mese a demokrácia erejéről, az alulról szerveződő népuralomról, a magad uram-mentalitás erejéről. Mindezt egy kamaszlány megtört szellemének mind mélyebbre és mélyebbre taposásával, fizikai és lelki terrorizálásával kapjuk kézhez, hogy érezhessük, mennyit is képes elviselni az emberi szellem és test.

Az erények egyértelműen a színészi alakítások és a könyvhöz képest ügyesebb dramaturgia mellett szólnak. Alakítások terén Jennifer Lawrence már rég Katnissként aposztrofálható (bár tény, nem annyira éhező karaktere mind a mai napig bőséggel okoz felháborodást a fanatikus rajongók körében), árnyaltan és érzékenyen hozza a megtört lány figuráját, még ha néhol kicsit hirtelen váltásként robban ki belőle az érzelmesebb megnyilvánulás. A korábbiakban fontosabb karakterek még jobban perifériára szorulnak, Josh Hutcherson Peetája összesen 4 jelenetnyi lehetőséget kap a filmben, de aki ismeri a regényt, ismeri az okokat is. Ez a hosszabb altatás megfelelően felvezeti a karakter visszatérését és a személye körül ezek után felmerülő kérdések problematikáját. Gale-ként Liam Hemsworth még mindig csak biodíszlet a női nézőknek, kevés motivációval és inkább szenvedő arcszerkezettel. Haymitch (Woody Harrelson) és Effie (Elizabeth Banks) hozza a szerves kapcsolatot az eddig látottakkal, miközben mindketten saját személyes pokluk mélységeit járják meg, mégis a legszórakoztatóbb figurák maradnak végig. Plutarch szerepében Philip Seymour Hoffman utolsó előtti megnyilvánulásainak lehetünk szemtanúi, így természetesen felértékelődik minden vásznon töltött másodperce, de enélkül is az egyik legjobb alakítás az övé. Az elnökök pedig megadják a politikai játszmák minden járulékos mocskát, Snow (Donald Sutherland) a kegyetlen diktátor, aki a kórházakat is bombázza, míg Coin (Julianne Moore) a megkérgesedett szívű özvegyasszony és elnök, aki végletekig pragmatikus és uniformizált körzet élén építgeti a civil és katonai ellenállás erős alapjait.

Egy-két szempontból érthető kettéválasztás eredményeképp a leginkább akciószegény epizódon lehetünk túl A kiválasztott 1. részével, de érdemes megjegyezni, ez főleg a karakterek árnyalásának és az ellenállás felfuttatásának az epizódja volt. Innen már csak fentebb van, elvégre két komoly ütközet van hátra az akcióbuzik örömére, kevesebb lelkizés mellé sokkal több drámaiság kerül majd a lázadók Kapitóliumig tartó menetelésében. Értékelés 7/10, ami főleg a színészgárdának és Jennifer Lawrence betétdalának érdeme. Egy év múlva pedig a nagy finálé! És egy kis utószó: megy feliratosan a mozikban, vidéken is (pl. Békéscsaba, Debrecen, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém), nem csak a Cinema City hálózat tagjai, úgyhogy aki teheti, nézheti eredeti nyelven.

A főszereplők helyébe most beemelik a mellékes gárdát, hogy megismerhessük sivár életüket a 13. körzetben. A szürke betonfal előtti pózolás kevésbé hoz hangulatba, de majd egy teljes előzetes - valamikor. Addig emésszük az Effie által megidézett ízlésficamos mexikói takarítónő-fílinget...

Vannak időszakok, mikor okkal vesznek elő egy már kifuttatott filmötletet: háborús filmek esetén egy újabb fegyveres konfrontáció, dráma vagy önéletrajz esetén a megismétlődő társadalmi konfliktus, ami meghatározta a címszereplő személyiségét, adja az aktualitási alapot. Horror esetében eddig csak a zombifilmek legjobbjainak (értsd Romero művei) sikerült legitimáltatni az újrahasznosított celluloidot, azonban úgy érezték néhányan, 2013 pont az az évjárat, amikor a Carrie sikerrel debütál a piacon, mint remake. Nagyon nem lett igazuk, számtalan okból, de azt majd lentebb. Stephen King (és a nézők milliói), mint az eredeti regény szerzője, joggal foghatja majd a fejét az eredmény láttán, mert itt a látvány egyes szegmensein kívül minden elvérzett, de ez már inkább a modern kor átka, semmint az alkotók hibája.

Megérkezett az első teljes előzetes a Carrie-remake-hez. Így elsőre azt mondom, csak a színészek miatt érdemes megnézni, mert hogy se a látvány, se a stílus nem hozott oly mértékben lázba, az is tuti. Ha az októberre csúsztatás oka esetleges újravágás volt, akkor ideje hozzálátni, emberek! Egyelőre egy paranormális tinifilm az egész, kíváncsi vagyok, a bemutató után ettől is elhatárolódik-e a szerző Stephen King. A rendezés Kimberly Peirce (A fiúk nem sírnak) felelőssége, főbb szerepelbe Chloe Grace Moretz, Julianne Moore.

Közel húsz éves tévés rendezői pályafutás után Craig Zisk úgy gondolta, ideje nagyjátékfilmbe vágni a fejszéjét. Megszerezte a filmhez Julianne Moore-t, Greg Kinneart és Nathan Lane-t az idősebb, Michael Angarano-t, Lilly Collinst és Nikki Blonsky-t a fiatalabb generációból, hogy egy tékozló fiú-történetet vigyen vászonra, némi szerelmi édeshármassal apa, fia és annak tanárnője közt. Egyelőre a szereplők miatt jobban érdekel, mint a konkrét sztori vászonra vitele. Amerikai bemutató május 17.