Ritka az, mikor összecsúszik pár iromány, de most a háztáji technikai eszköz (nevesítve laptop, az ominózus rész pedig alaplapi töltőcsatlakozó, bár ez senkit nem érdekel) hibája okán egybeolvasztok néhány kritikát - amik így inkább velős ajánlók lesznek, de igyekszem így is tartalmi mondanivalóval megtölteni pársoros sommás véleményeimet. Hazai bemutatók időrendjében sorakoztatom fel a vesézendő alanyokat, így (majdnem) olyan lesz, mintha kronológiailag minden rendben lett volna.

Elsőnek Az emlékek őre című young adult-adaptáció a soros, mely a szokványos sikerkönyvből film(franchise)-receptet követte volna, ha a gonosz é s jegyvásárlásával kritikát fogalmazó nemzetközi közönség nem dönt az ellenkezője mellett. Hiába volt alacsony költségvetés és kevés CGI, az is főleg a háttérre ment el, egész egyszerűen hidegen hagyta az embereket egy ráncfelvarrott és megfiatalított Equilibrium vs Logan's run-klón, vajmi kevés érdemi színészi alakítással. A főszereplő srác, Brenton Thwaites nem hozta azt a karizmát, amivel a The Signal esetében köröket vert itteni teljesítményére, Jeff Bridges pedig csak egy újabb bőrt rángatott le a jobb sorsra érdemes Tron-beli Flynn karakteréről. A rendező Philip Noyce négy évet pihent rá erre a rendezésre a Salt után, bár meg nem mondtam volna a stáblista hiányában, hogy köze van a projekthez. Egy relatíve érdekes koncepciót sikerült totálisan érdektelenné tenni a végére, elvéve ezzel valószínűleg minden hardcore rajongó kedvét a folytatástól. Értékelés 3/10, de csak a prekoncepció miatt.

Másodjára a vele párhuzamosan debütáló Kamuzsaruk az, amire vesztegetnék pár sort. Buddy-movie terén rogyadozik a padlás, összetartásból és hősiességből már a kibontatlan trikók is megizzadnak a boltok polcain, így ideje volt egy minimálisan eredeti csavart vinni a műfajba: mi lesz, ha két hétköznapi srác előbb poénból öltözik be zsarunak, majd a körülmények úgy hozzák, hogy nekik kell az életben is eljátszani a kékeket? Eleinte csak a szokványos füvezős-dugós lehetőségek jönnek szóba, amint átlagos emberként a jelvény előnyös oldalát élvezve kapják meg mindazt, amiről csak álmodoztak. Aztán jönnek a riasztások, az árnyoldal, nem csak a nőszövetségi tagok verik őket laposra, de a helyi rosszarcú maffiózók is rövidítenének az életvonalukon. A két végén égetett gyertya azonban előnyükre válik, megtalálják hőseink a tökeiket, tanulság levonva. Néhány ponton frenetikus, máshol pedig ellaposodó karakterektől bűzlő a komédia, de még mindig a működőképesebb fajtából - és végre egy film, amelyben nem az afro-amerikai a tökös, hanem ő a nyúlbéla. Értékelés: 6/10, mert a karakterek bénázásai ölik az addigi dramaturgiát.

Harmadik nekifutásra egy helyből kedvenccé váló alkotás, a Sráckor kerül terítékre. Richard Linklater filmtörténeti alkotása, mely 12 éven át követte nyomon ugyanazon szereplőkkel egy család és annak fiúgyermekének életútját. A változó társadalmi, politikai, magénéletbeli vonulatok tűéles korrajzot adtak az elmúlt 12 év Amerikájának hangulatáról, megspékelve mindezt családi drámával és humorral egyaránt. Mindenhol repkedtek a szuperlatívuszok a filmmel kapcsolatban, így én csak annyit mondanék, a két és fél órára készülj fel lelkileg, mert rég volt ilyen hullámvasútban részed. Együtt nősz fel Masonnel, te leszel a láthatatlan barátja, aki csak kíséri a felnövését, csendes társasága lehetsz az útkeresésben. Mindezt érzelmi ingadozásokkal tele, mellé nyomaszt a tehetetlenség érzete, majd a végén fellélegzel, hogy mindenki révbe ér. Nem spoiler, aki látott már Linklater-filmet, fel van készülve a happy endingre, még ha sajátosan tágan értelmezve is. Értékelés: 9/10, hiába a hosszú játékidő, 1-2 héten belül újranézné az ember.

Zárásképp pedig Az útvesztő, ami szintén adaptáció és szintén young adult, bár más fajsúlyokkal építkezik. A legyek urából és egy kicsit Az éhezők viadalából összeollózott alapsztori kellő feszültséggel kezeli a bezártság és kiszolgáltatottság érzését, mindezt megspékelve a felnőtté válás keserű élményeivel egy erdőszéli fiúkolesz érzetével. Az összeesküvés-elméletek kedvelői tobzódhatnak, néhol a Lost legjobb dzsungeljeleneteit megidéző történet során bőven tudunk izgulni a fiatalokért, akikhez betársul egyszem lány is. Egyedüli pontként a siratók fizikai megjelenése volt érthetetlen, a lárvatestű és fémvázas póklábú lények szenzorai hordozzák magukban a menekülést, de tervezési logikát nem nagyon láttam bennük. Ezt leszámítva a megfogyakozó csoportért bőven lehet szorítani, a sikernek köszönhetően pedig izgulnunk sem kell sokat, jövő szeptemberben jön is a folytatás. Értékelés 7/10, 

Ennyi lett a négyfelvonásos mondandó, legközelebb már hosszabb egyfelvonásossal jelentkezem.