Prolihisztor

Hektikus időjárással megvert hosszú hétvégén vagyunk túl, amikor a hazai forgalmazók mind a hölgyek, mind az urak jegyvásárló kegyeit keresték, na persze erősen szeparálva. Míg a hölgyek számára A tökéletes hang 2 megtekintése adott enyhet a futószalagon érkező blockbusterek tesztoszteronszagának elviselésében, addig az urak a szuperhősös felhozatalt enyhítve kaptak egy 30 éve várt benzingőzös adrenalinlöketet. Azt el kell ismerni, bőven volt átjárás a nemi szerepek kőbe vésett etalonjaira fittyet hányva, azonban mégis erős a választóvonal a két alkotás műfaji sajátosságai révén elszeparált nemek között.

Elizabeth Banks első rendezői nagyjátékfilmjének a 3 évvel ezelőtti meglepetésszerű sikert arató Tökéletes hang folytatását választotta, ami azért előzetesen huszáros vállalás. A szedett-vedett, messze nem bikinis plakátokról szalajtott lány a capella kórus a diverzitás jegyében megtalálta azt a mélyen rejlő erőt magukban, a csapatukban, hogy országos bajnokságon le tudják győzni az egyazon egyetemről érkező fiúkórust. Eltelt 3 év, a csapat fő tartóoszlopai végzősök, a tehetséges újabb generációs lányokat sikeresen beépítették a csapatba, azonban világméretű botrányt sikerült fazonírozatlan női altestet villantani az Egyesült Államok elnökének születésnapi partiján. A csapatot felfüggesztik, egyetlen esélyük pedig a világbajnokság megnyerése, különben megszűnik a kórus.

A növekvő tétek mellé nem felejtették el a humorfaktort is feljebb tekerni, a nyitó jelenet csak megalapozta, hogy a film cselekménye Koszorúslányok stílusában fog zajlani. Ettől az áthallástól függetlenül sikerült egy nagyszerű ellenfelet találni a Das Sound Machine (továbbiakban DSM) csapata személyében, így az amerikai piac számára is elfogadott ellenségkép most a világháborús időket emelte be a német kórus szerepeltetésével. A dalok terén sajnos nem sikerült megismételni sem az első rész ütős soundtrack-jét, bár a DSM dalai terén csak az angol kiejtés okán lehetett hányérzet, mert a választott zenék és az ipari lézer pontosságával bíró koreográfiák, valamint a német felsőbbrendűség kiemelésével bőséggel szórakoztató pillanatokat szereztek – ergo megtették mindazt, amit igazából a Bardeni Belláktól reméltek a rajongók. A Bellák azonban elmentek a lelkizős cukiskodásba, hiába a fanszőrzetes kezdés és a sátorponyvás székletürítés. Dalok terén visszalépés érezhető, a Treblemakers szinte teljes kihagyása és a Bella-dalok színvonalának jelentős visszaesése pont azt az egyedi hang hiányát jelzi, amit a zenei producer is kifogásol Bella mash-upjainál.

A visszatérő szereplők egytől egyig hozták az elvártakat, sikerült némely karakternek fejlődnie is – Háj Amy érzelmi hullámvasútozása talán a leginkább számottevő ezek közül. Humor terén voltak megbicsklások, a guatemalai lány bevándorlós poénjai a második nekifutás után önismétlésbe csap át, ezzel fedve a forgatókönyv üresjáratait. Ezek alól a zenei összecsapások sem kivételek, a többcsapatos dalváltó csak egy felcicomázott és túlhúzott megismétlése az első rész üres medencés megmérkőzésnek, míg a világbajnoki döntő egyenesen gyengébbre sikeredett az európai színhely ellenére, mint az első rész Lincoln Centerben lezajlott Treblemakers – Barden Bellas csörtéjének. Az új felvonás inkább a nosztalgikus érzésekre igyekezett hatni a dalválasztással, saját mítosza előtt tisztelegve. Minden gyengeség ellenére is simán biztos szórakozás, a DSM profizmusa és a minél erőteljesebben bevetett altesti humor sikerre vitte a projektet, értékelését nézve pedig nincs könnyű dolog, hiszen a poénok jobbak lettek, a dalok kicsit halványabbak, a Treblemakers hiányzott, azonban így is megérdemel egy 7/10-et.

30 évet vártunk arra, hogy egy biztatóan induló, de borzalmasan összeomló trilógia-zárást követően George Miller ismét elkalauzoljon minket Mad Max posztapokaliptikus, benzingőztől bűzölgő koszos világába. Az már tudvalevő volt, Mel Gibson nem tér vissza a volán mögé, de Tom Hardy szerepeltetésével mindenki jó irányba érezte terelődni a projektet. Ezt követően jöttek a brutálisan nyers forgatási képek és a zseniálisan a zsigereinkig hatoló előzetesek őrülete, úgyhogy a nép abszolút mértékben beszippantva. Kellett is a népnek valami masszív gázfröccs, mert ugyan a Halálos iram 7 is ledózerolta a jegypénztárakat, de az már messze nem az autós műélvezetekről szólnak, sokkal inkább a heist mint zsáner lett domináns.

A sivatagban elindul egy páncélozott kamion, hogy üzemanyagot és lőszert szerezzen, a sofőr azonban máson ügyködik. A diktátorként végnapjait élő emberi roncs, Halhatlan Joe csodás háremét és egy tartálynyi anyatejet meglovasítva próbál eljutni Imperior Furiosa (Charlize Theron) eljutni a zöld vidékre, ahonnan származik. Üldözéskre indulnak a hadfiak, hogy a szépséges tenyészeket visszajuttassák a várba. A hajtóvadászathoz csatlakozik két másik település vezére is, hogy példát statuáljanak a renitens hadvezérrel. A menekülő hölgykoszorúhoz csatlakozik Max (Hardy) és egy hadfi, Nux (Nicholas Hoult) is, hogy más-más indíttatásból, de megváltást találjanak a küldetés sikerében.

Miller sikeresen túltette magát a messiástudatú globális üzenet megfogalmazáson, ami a 3. részt dogmatikusan nézhetetlenné tette. Sikerült mondandóját egy kétórás üldözésbe csomagolnia, ahol a küldetéstudat tökéletes pihenést nyújt az extrahosszú autós kaszkadőr show közepette. Az pedig kifejezetten jó ötlet volt, hogy itt nem Max a mozgatórugó, itt minden Furiosa körül forog. Ő a katalizátor, a csapatvezér matriarcha, aki az undorig lecsupaszított társadalomkritika egyetlen igaz embere, aki megőrizte józan eszét és tartását a borzalmak közepette is. Nem véletlen, hogy a patriarcha által uralt, kizsákmányolásra építő diktatúrát egy posztszovjet életérzést a zöldmozgalmakkal ötvöző női karakter készül megdönteni, még ha csak közvetve is. Hiszen nem Furiosa, hanem Max terve a Vár bevétele, Furiosa csak vissza a természetbe-vezérelv mentén vág át a végtelennek tűnő sivatagon.

Az üzenet azonban csak másodlagos, itt bizony az autós üldözésen van a hangsúly, abból pedig nincs hiány. Az egész film egyetlen hatalmas hajtóvadászat, ami csak percekre pihen meg, hogy új, kényelmesebb pózt vehessünk fel az újabb és újabb akcióorgiát bámulva. A szinte gusztustalanságig tuningolt többszintes autókasztnik és a homok- és kősivatag véget nem érő ütközetét a homokvihar sem tudja megakasztani. A száguldás és a gyilkolás vallási áhítattól övezve zajlik a szemünk előtt, Halhatlan szektája pedig ijesztően komoly kritikája napjaink médiafelhajtást elérő csoportosulásainak: Iszlám Állam, Boko Haram és a többiek. Nincs mit tenni, Miller összehozta az idei év legütősebb autós akcióját, példát statuálva a Halálos iram-alkotótársainak. Értékelés 9/10, amit mindenképp nagyvásznon kell először látni.

Az Alkonyat leáldozása után egy történetét tekintve radikálisabb és társadalomkritikusabb széria uralja a Young Adult-filmek táborát, Suzanne Collins Éhezők Viadala-szériája. A három kötet filmes adaptációi egyre nagyobb anyagi sikert könyvelhetnek el, aminek okán a 3. kötetet ketté is bontották, ahogy az élelmes produceri előrelátással ildomos. Ennek eredménye is megvan, az eddigi legvitatottabb epizód készülhetett el, a leggyengébb amerikai nyitó hétvégi bevétellel (123 millió $, szemben az első rész 152 és a második rész 158 milliójával). A teljes harmadik kötet kronológiai megfelezésével épp a gyengébb szegmens került a mozikba, bőséges negatív kritikát generálva és erősítve a kettébontások elleni felhangokat. Hiába vitte végig a projektet Francis Lawrence rendező, az eddigi két filmje okkal kapott negatív megjegyzéseket is.

Katniss túlélte a Nagy Mészárlást, kimenekítik a 13. körzetbe, ahol az ellenállás gyűjti erőit. Főhősünket megtöri a tény, hogy Peeta a Kapitólium foglya lett, őt személyesen pedig az ellenállás vezáralakjává, a Fecsegő Poszátává szeretnék változtatni. Jó kamaszlányhoz méltóan végig is vívódik minden egyes dilemmán, egyetlen biztos vonalat sem követve. Ez a fajta útkeresés nem csak a lázadásban vállalt nyilvános szerep ambivalenciáját, de magánéletének bizonytalanságát is hektikusan imbolygóvá teszi. Hol Gale, hol Peeta az, akit közel érez magához, miközben nap mint nap meg kell felelni a Poszáta szerepének. Ez utóbbi révén szembesül a 12. körzet porig bombázásával és a lakosság szinte teljes körű kiirtásával, mely annyira felkorbácsolja a benne dúló indulatokat, képessé teszi az ellenállás jelképévé válni – még ha csak a kamerák előtt is.

A kettéosztott regénynek kezdjük a hátulütőivel. Viszonylag kevés cselekménydús szituáció zajlik a könyv első felében, sokkal inkább a belső vívódás jellemábrázolásával szembesülhetünk. Ezt a film ügyesen igyekszik is kerülni, nem belefojtani a szériát a nyivákoló tinihangokba. A 13. körzet aprólékos bemutatása, az ellenállás erejének és múltjának érzékeltetése tágabb kontextusba emeli az eseményeket, így lehetőséget adva a történet nagyságának érzékeltetésére. Az eddigi társadalomkritikus, zömmel Kapitólium-ellenes, nagyhatalmi erőfitogtatást megkérdőjelező ábrázolásmód mellé a gerilla hadviselés, a földalatti mozgalmak és a kisember ellenállása az erőfölénnyel szemben mind szép dramaturgiai ízt adnak a demokratikus tanmesének. Mert ez szépen vázolt, idilltől mentes, poszt-apokaliptikus mese a demokrácia erejéről, az alulról szerveződő népuralomról, a magad uram-mentalitás erejéről. Mindezt egy kamaszlány megtört szellemének mind mélyebbre és mélyebbre taposásával, fizikai és lelki terrorizálásával kapjuk kézhez, hogy érezhessük, mennyit is képes elviselni az emberi szellem és test.

Az erények egyértelműen a színészi alakítások és a könyvhöz képest ügyesebb dramaturgia mellett szólnak. Alakítások terén Jennifer Lawrence már rég Katnissként aposztrofálható (bár tény, nem annyira éhező karaktere mind a mai napig bőséggel okoz felháborodást a fanatikus rajongók körében), árnyaltan és érzékenyen hozza a megtört lány figuráját, még ha néhol kicsit hirtelen váltásként robban ki belőle az érzelmesebb megnyilvánulás. A korábbiakban fontosabb karakterek még jobban perifériára szorulnak, Josh Hutcherson Peetája összesen 4 jelenetnyi lehetőséget kap a filmben, de aki ismeri a regényt, ismeri az okokat is. Ez a hosszabb altatás megfelelően felvezeti a karakter visszatérését és a személye körül ezek után felmerülő kérdések problematikáját. Gale-ként Liam Hemsworth még mindig csak biodíszlet a női nézőknek, kevés motivációval és inkább szenvedő arcszerkezettel. Haymitch (Woody Harrelson) és Effie (Elizabeth Banks) hozza a szerves kapcsolatot az eddig látottakkal, miközben mindketten saját személyes pokluk mélységeit járják meg, mégis a legszórakoztatóbb figurák maradnak végig. Plutarch szerepében Philip Seymour Hoffman utolsó előtti megnyilvánulásainak lehetünk szemtanúi, így természetesen felértékelődik minden vásznon töltött másodperce, de enélkül is az egyik legjobb alakítás az övé. Az elnökök pedig megadják a politikai játszmák minden járulékos mocskát, Snow (Donald Sutherland) a kegyetlen diktátor, aki a kórházakat is bombázza, míg Coin (Julianne Moore) a megkérgesedett szívű özvegyasszony és elnök, aki végletekig pragmatikus és uniformizált körzet élén építgeti a civil és katonai ellenállás erős alapjait.

Egy-két szempontból érthető kettéválasztás eredményeképp a leginkább akciószegény epizódon lehetünk túl A kiválasztott 1. részével, de érdemes megjegyezni, ez főleg a karakterek árnyalásának és az ellenállás felfuttatásának az epizódja volt. Innen már csak fentebb van, elvégre két komoly ütközet van hátra az akcióbuzik örömére, kevesebb lelkizés mellé sokkal több drámaiság kerül majd a lázadók Kapitóliumig tartó menetelésében. Értékelés 7/10, ami főleg a színészgárdának és Jennifer Lawrence betétdalának érdeme. Egy év múlva pedig a nagy finálé! És egy kis utószó: megy feliratosan a mozikban, vidéken is (pl. Békéscsaba, Debrecen, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém), nem csak a Cinema City hálózat tagjai, úgyhogy aki teheti, nézheti eredeti nyelven.

Mi másért jönne össze a folytatás egy győztes amerikai kórusnak, ha nem a világbajnoki cím elhódítása miatt?! A kedvencek visszatérnek, hogy még több hangszálszakasztó dallammal örvendeztessék meg a rajongókat. Visszatér mindenki, így nincs is miért tovább szaporítani a szót, angol és magyar nyelven az előzetesek! Cup song 4eva! Na meg "fartnoise" RLZ! Hazai bemutató 2015. május 14., világpremierben.

A főszereplők helyébe most beemelik a mellékes gárdát, hogy megismerhessük sivár életüket a 13. körzetben. A szürke betonfal előtti pózolás kevésbé hoz hangulatba, de majd egy teljes előzetes - valamikor. Addig emésszük az Effie által megidézett ízlésficamos mexikói takarítónő-fílinget...