Elérkeztünk a klasszikus történetek újraértelmezéseihez is, elvégre az eredettörténetek korát éljük, bár ott eddig jobbára csak szuperhősök tanyáztak. Ez a mai világban nem probléma, lehet az 1440-es évekbe is szuperhőst fialni, csak jól legyen felépítve az az Origin. Az sem baj, ha nincs egy masszív nemzetközi húzónév, elvégre felépíteni akarunk valamit, aminek az első mérfölkövéhez bizonyítani vágyakozó színészt keresünk. Ha ez megvan, akkor jöhet is a forgatás, elvégre a bombabiztos forgatókönyvünk és a megfilmesítésre szánt 70 millió dollárunk jó kezekben van egy elsőfilmes rendező (Gary Shore) tehetséges markában. Hogy mi miatt lett mégis megkérdőjelezhető a végeredmény, kicsit később.
Vlad herceg sanyarú sorsa veretes kerettörténetben kerül fia által elmesélésre: a fiatal herceget 1000 sorstársával egyetemben édesapja adta a török szultán seregébe annak kérésére. Apja büszkesége után kajtatva Nyársas Vlad néven rettegett katona válik belőle, aki lépten-nyomon karóba húzatta falvak teljes lakosságát. Tetteitől megcsömörlötten hazatér, hogy Erdélyt újra gatyába rázza a török rabiga ellenére. Hiába minne jószándék, ha az ifjú szultán újabb 1000 fiút kér a seregébe. A kor szellemével ellentétben a modern gondolkodású Vlad inkább egymaga száll szembe a törökkel, csak hogy védje fiát. Ennek ára van, amit a Törött Fog-hegy mélyén élő vámpírral kötött sötét szövetsége révén fizet meg. Emberfeletti ereje révén képes lesz megtörni a török megszállókat, azonban nagyobb árat fizet tetteiért, mint valaha is gondolná.
Mielőtt kis hazánk elmélyülhetett volna a Toldi filmtervének elutasításának fátyolos sivárságában, jött ez a jó kis október 23-ai film, hogy emlékeztessen, az egykori megszállók milyen nyomorba is döntöttek minket akkortájt. Figyelmeztető jelzés, hogy a tervezett 2 és fél millárd forintos költségvetés hétszereséből készült erdélyi vámpírlegenda legújabb feldolgozása is igencsak gyatra számítógépes effektekkel van teli. A messzi vágóképek homályosak, gyengék és túlszaturáltak, szinte nincs realisztikusan hihető köztük egy sem. Mind egy átlagos, legalább kétéves PC-játék képi világát hozzák, az akciójelenetek pedig csak utánuk jönnek a sorban. Drakula első ütközete vámpírként annyira izgalmasra sikeredett, hogy azt inkább egyleszúrt és a földre rogyó török katona melléből kiálló kard élén követhetjük végig szuperközeliben. Mondanom sem kell, mit jelent mindez: majd egyperces megspórolt színész- és díszletmunka, bár hozzáadott érétk hiányában csak betagozódik a parasztvakítások sorába.
A szereplőgárda alapjáraton nem rossz, bár vannak negatívumok itt is. Luke Evans végre megkapta az első nagy költségvetésű főszerepét, amiben inkább a a felsőteste domborít meg a CGI-maszk, amit egy-két vámpíros megmozdulására rendereltek. A nagy szerelmet szimbolizáló feleség szerepében Sarah Gadon csak esztétikai jelenség, bár tény, igyekeztek az összkép messze legjobb nőjét odabiggyeszteni motiváció címén. A főgonosz, mármint az ellenséges Mehmed szultán szerepében Dominic Cooper, aki a Marveles megjelenéseket leszámítva kezdi bedolgozni magát korosztályának főg€cijei közé, hiszen mindenhol ő lesz a rosszarc. Ettől függetlenül akármelyiküket is veszem alapul, bárki eljátszhatta volna a szerepüket, nincs igazán emlékezetes momentumuk. A gyermek Ingeras szerepében Art Parkinson látható, aki egyben a narrátor is a film elején és végén, bár közte meg ütnivalóan bárgyú és alig várjuk, hogy a törökök verni kezdjék kiképzés címén. Sajnos ez a megváltás is elmarad, így csak Charles Dance fikarcnyi szerepe marad, amiben legalább csekély örömünket lelhetjük. Az eredettörténet szerint ő lenne Drakula demóváltozata, akinek a tervezett mítoszépítésben még fontos szerepe lesz. Bizony ám, ez az etap csak felvezetett pár szörnyfilmet, amikről egyelőre pontos információink nincsenek, de a bevételi oldalt elnézve félhetünk, bár csak a filmek minőségétől.
Ha már nemzeti ünnepen megyünk moziba, látatlanban is a Harag az, ami ajánlanék, már csak a közelmúlt aktuálpolitikai eseményei miatt is közelebb áll szívűnkhöz a tankba szorult legénység akciódús története, mint ez a kihipózott keménységű és logikátlanságban tobzódó, tv-filmek szintjét éppen hogy csak meglépő effektekkel bíró alkotás, mely nagyjából az Én, Frankenstein mellé szúrható. Értékelés: 3/10
Utolsó kommentek