Prolihisztor

Lassan már minden irányból kritika éri a Terminátor 5. felvonásának marketingjét, kezdve az előzetesben ellőtt idővonal-változtatások, majd a T-3000-es Terminátor felvett külalakjának elspoilerezése miatt, a sokak szemét bántó gyengébb képanyagokról nem beszélve. Most kaptunk egy szokványos főbb szereplőket önállóan felvonultató posztercsokrot, ami sajnos tovább szítja a negatív felhangokat.

Világokat rengető módon dübörög a Marvel Phase 2 alcímre keresztelt második felvonása, melybe Vasember kicsit erőtlenül, szinte már bádogemberi esetlenséggel mentette meg a nőjét és a saját becsületét, na meg termelt laza 1,2 milliárd dollárt világszerte. Persze, a pénz szentesítette az eszközt, melynek egyik részeként a stúdió könnyedebbre veszi a figurákat, bebetonozva a szembenállást Christopher Nolannel és Batman figurájával, a DC sikerkovács párosával (ami már trió a sikeres Superman-reboot után) szemben. A már említett Vasember lazasága belopta magát a mozirajongók szívébe, Amerika Kapitány jégmezőkön túli lojalitása lenyűgözheti a patriótákat, a csapatfilm szimplán csak egyesítette az összes karakter erényét. Thor pedig a maga isteni mivoltának pátoszától terhesen érkezett el a legújabb kalandok mezejére, ahonnan már nincs visszaút.

A világok harca (höhö, nem Welles) lassan a végére ér, a Loki gerjesztette hullámok elcsitulni látszanak, az asgardi erők (élükön Thorral) megfékezték a harcokat mindenhol. Közeledik azonban egy 5000 évente előforduló együttállás, aminek révén a világok átjárhatóvá és ezáltal egyszerre leigázhatóvá válnak. Ezt használná ki a sötétség utolsó (?!?!!?) nagy alakja, Malekith, hogy az általa kreált végtelen energiával, az Aetherrel elpusztíthassa a világokat, újra elhozva a sötétség idejét. Mindez azonban a semmiből felkészületlenül éri az asgardiakat, mert az ő tudomásuk szerint az összes sötét erő elpusztult akkor, mikor Odin apja, Bur elpusztította a sereget és velük együtt az Aethert is. A még mindig lehegerlően izmos Thor pedig magához karolja kedvesét, Jane Fostert és szembeszállnak a végtelen erővel, melyet még nagyapja sem mert elpusztítani.

A látvány lenyűgöző, a különböző világokba nyert betekintések káprázatosak, a csatajelenetek, főleg Asgard ostroma lehengerlő – nem csoda, hogy csak némi villám és pöröly állította meg az inváziót. A poénokra néhányan érzékenyek lesznek, mert egy ilyen fajsúlyú történetbe ez nem fér(het) bele egy pucéran rohangáló fizikus, egy lagymatag felvezetésű „szerelmi” szál, a még mindig csak egyszemélyes főgonosz-állomány pedig már repetitívnek hat. Mégis, a Marvel azért működik ennyire dinamikusan, mert pontosan azt a közönséget találják meg, aki jegyet vált: legyen fiatal vagy korosabb, férfi vagy nő, mindenki megtalálja a saját igényének valót. Érződik a fejlődés, hiszen Kenneth Branagh rendezésének színpadiassága és modorossága csak nyomokban fedezhető fel, másrészt az új rendező Alan Taylor korábbi munkássága, a Trónok harca stílusában és műfajában is illeszkedik Thor történetéhez.

Az emberiség és a Föld eltörpül a 8 másik világ erejével szemben, mégis itt eszkalálódik minden és mindenki, aki és ami képes megmenteni az univerzumot, leselkedjen arra bármilyen veszély. Ezzel a szolidan olvasztótégely mentalitással nem csoda, hogy az egyetemes üzenetű képregény-világ könnyen utat talál a nézőkhöz, mert megerőltetés és direkt szimbólumok nélkül is rajongani lehet a szuperhősökért. Azokért, akik legyen bármilyen erejük is, még nálunk, szimpla halandóknál is esendőbbek és kiszolgáltatottak. Szembe kell nézni olyan vágyakkal, amivel évezredek óta senkinek nem kellett. Hiába van ott kéznél a szépséges Sif, Thor akkor is a földi nőt, Jane Fostert választja, aki mellett nem a dicső harcok, hanem a szorgos hétköznapok várják – már amikor jön és egyik évben szólóban, a rá következőben pedig csapatban ment meg mindannyiunkat. Jogos a polemizálás, vajon miért választja egy istenség a halandóságot és az egyszerűséget a halhatatlan dicsőség helyett, de itt már a karakter és a történetek felének a létjogosultságát kérdőjelezzük meg. Ez egy döntés, amit el kell fogadni – persze kritizálhatunk, mint minden, egyéni vélemény alapján hibás döntést.

Ami miatt még mindig a DC élvezi az előnyt, az a következetesen sötét tónus, mely nem fér bele a Marvel univerzumába - a két istálló karaktereinek különbsége is ebben rejlik. Amennyire sötét és folyamatosan fájdalmas a DC világban a küzdelem, addig a Marvel minden erőfeszítés mellé prezentál egy vidám vagy legalább önmagában pozitív cselekményt. Ld. Pókember állandó humorizálása, Thor színpadias, sármos megjelenése, Amerika Kapitány naiv rácsodálkozása a gonosz erőkre. Egyszerűen ilyen a világ, itt nem lesz alkoholista és önmarcangoló Vasember (bármennyire is várta volna az elfogult rajongó a 3. rész kezdetén), nem fogja Amerika Kapitány kevésbé védelmezni hazáját annak elkorcsosulása miatt. Ideák közti háború ez, melyet anyagilag vitathatatlanul a Marvel nyert meg eddig, míg a DC csak keresgéli saját egységes univerzumához a kulcsot.

A végére maradjon mindenki a helyén, mert két záró jelenet is érkezik, az egyik (az ütősebb) a pofás képregényes behatású stáblista elején, a másik pedig a film legvégén. 8/10, mert egyre jobb a karakter és az őt övező egyéni hangvétel.

Megjött az egy hete masszívan beharangozott 2. előzetes az asgardi isten novemberi kalandjához. Akció lesz bőséggel, a nagy közönségkedven Loki karaktere is visszatér, a Bosszúállókban csak emlegetett Jane Foster újra képbe kerül... Mégis, valahogy nem áll össze ez a sztori. Az első rész a bárgyúsága ellenére is tudott működni (nemhiába, Kenneth Branagh ráérzett az északi istenek mentalitására), most azonban csak keretet ad Asgard, annak ellenére, hogy ott is pusztít majd Malekith. Az a főgonosz, aki csak felvillanásnyit szerepel egy olyan előzetesben, ahol ő fogja mozgatni a szálakat. Nem értem, mire fel ez a nagy titkolózás, akkorát nem fog szólni ez a karakter, mint tavaly Thanos megjelenése a Bosszúállók end creditjében. Sebaj, így is megnézésre ítéltetett, csak valahogy már elpolgáriasodik szegény Thor - sebaj, november 14-éig csak megbarátkozom ezekkel. Na meg Alan Taylor direktor személye is bizakodásra ad okot, aki ugyan eddig csak sorozatok epizódjaiért felelt, de ott Trónok harca, ró és kamuhős, Mad Men - Reklámőrültek, Maffiózok, Lost - Eltűntek, Gyilkos utcák és Oz szerepel az életműben.

Megérkezett az első mozgókép és (pár nappal korábbról mellékelve) az első poszter is a kalapácsos Superman sztorijának késő őszi folytatásához. Visszatérnek a szereplők, azonban ez az új ellenség egyelőre megfoghatatlanul semmilyen - értem én a földi pusztítás lényegét, de valahogy akkor sem az igazi. Aztán majd egy komolyabb, második trailer úgyis meggyőz, hogy kötelező Marvel-darab, mint eddig mind. Igen, ahogy az első Thor is! Hazai bemutató október 31.