Karakterposzterek: Magic Mike XXL

Hőn áhított sztriptízpasis folytatáshoz dukál(na valami) ütős poszter a főszereplőkkel a célkeresztben, hogy legyen mire merengeni a rajongó hölgyeknek. Poszterfiúk a zsákban, meg persze egy Jada Pinkett Smith kosztümben. Ettől függetlenül ez nem az a színvilág, amivel az outsider mozinéző bevonódik, bár igaz, a már odáig lévő fanok sem ettől lesznek még jobban oda. Visszatér Channing Tatum, Matt Bomer, Joe Manganiello, Adam Rodriguez és Kevin Nash, melléjük jön a fentebb említett hölgy mellé Donald Glover és Michael Strahan. Amerikai bemutató 2015.06.01., nálunk majd jön, bízva az első rész sikerében.

0 Tovább

Poszter, trailer: The Last Witch Hunter

Hiába a fény és a csillogás, kevés a Halálos iram-széria, kell egy kis boszorkányvadász, lángoló kardos igazságosztás. A rendezői székben Breck Eisner (Szahara, A tébolyultak), aki így a produkció számos pontja mellett egy újabb kérdőjel, hogy vajon melyik szintet hozza. Mellettük még Michael Caine, Leslie Rose (Trónok harca), szóval akár jól is elsülhet ez a boszorkányvadászat. Amerikai bemutató 2015.10.23., mi magyarok akkor nagyon másféle boszorkányokkal és múltbéli démonokkal szoktunk küzdeni.

0 Tovább

Címlapok: Avengers - Age of Ultron

A világ szerencsésebb felén erősen dübörög a marketing, az Entertainment Weekly négyféle címlappal is kedveskedik a rajongóknak, hogy a végén egy szép nagy egéssz álljon össze az idei nagy Marvel-dobás gárdája. Végre teljes alakban is látjuk Visiont, bár az igazi a mozgás közbeni lesz. Május 7 messze még, addig van idő újranézni az eddigi Marvel Cinematic Universe-termékeket - persze szigorúan csak időrendben.

0 Tovább

Kritika: Chappie

Lezárult a 2014-es díjszezon az Oscar-gálával, így ismét a látványfilmek, a közönségsikerek felé billen a mozis mérleg nyelve. Ez valahol nem is baj, mert ha megnézzük, hogy idén is mennyi drámával acélozták meg lelkünket a legjobbak, akkor tényleg felüdülés látni egy olyan magyar produkciót, mint a Liza, a rókatündér, de olyan stíluskísérletet is, mint a Chappie. Sci-fibe bújtatni teremtéstörténetet, vallást, társadalomkritikát ritkán bizonyul rossz döntésnek, most mégis nagyon negatív a visszhang. Legalább annyi megvetés kering Neill Blomkamp harmadik nagyjátékfilmje körül, mint a Watchowski-tesók szokásos nagy buktája, a Jupiter felemelkedése kapcsán. Pedig mind a két alkotás képes érdemeket is felmutatni, igaz, jelen cikk tárgya bőven többet, de egész egyszerűen a szerzői filmek mostanság elszállnak az eleve elrendeltetett tartalom felé, maximum a színészválasztás révén érvényesülnek a stúdió elvárásai. Jelen esetben is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy itt az előzetes alkotóval szembeni elvárások hátra hagyásával és nyitott elmével olyan üzenet- és szimbólumhalom teríti le az embert, ami ritkán sajátja a modernkori stúdiófilmnek.

2016-ra annyira súlyos probléma a Dél-Afrikai Köztársaságban a bűnözés, hogy egy fegyvergyártó cég kidolgozza a Cserkész-programot, melyben előre programozott robotok segítik a rendőrség munkáját. A bűnözés visszaesik, állandóak a rajtaütések, így a bűnözők kénytelenek belátni, nem a robotokkal, az irányítójukkal kell megbírkózniuk. Foglyul ejtik Deont (Dev Patel), aki vezető programozóként felel a projektért, szabadidejében pedig megalkotta otthon az első mesterséges intelligenciát. Fogvatartói nyomására beüzemel egy leselejtezett robotot, aki a Chappie névre hallgat - ami egy rágómárka arrafelé, nem kutyakaja. A gyermeki öntudatra ébredő mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence - A.I.) sajnálatos módon a gettógengszterek iránymutatásai szerint nevelkedik, így mire kamasz lesz, be is veszik az utolsó nagy buliba. Eközben azonban a fegyvergyártó másik projektjéért felelős katona, Vincent (Hugh Jackman) nem jut elég támogatáshoz, így megfúrja Deon projektjét, hogy az ő Szarvas névre keresztelt repülő D-209-es tankszörnye kerüljön pozícióba.

A történet finomságaira direkt nem térek ki, mert iszonyatosan élvezetes látni, hogy a megrekedt szellemi szinten élő bűnözők gyermeknevelése mennyire visszás és öngerjesztő folyamatként automatikusan kitermeli saját új generációját. Ezzel párhuzamba állítva elmélázhatunk azon is, hogy vajon hogyan is viszonyulna az ember, Isten teremtménye ahhoz a gondolathoz, ha tényleg önálló tudatot lenne képes alkotni. Egyetemes jóra szánnánk, vagy tipikusan rossz kezekbe kerülve az emberiség végét jelentené? Kapzsiságtól, hatalomvágytól és még megannyi önös emberi érdektől vezérelve az utóbbi lenne valószínű, de vajon lenne-e olyan küldetéstudattal bíró ember, aki képes lenne ezt a gyarló cselekménysort az emberiség hasznára fordítani? 

A mélyebb filozófiai lehetőségeket inkább csak megpendíti egy-egy jelenet, a társadalomkritikus hangvétel azonban Blomkamp sajátja elejétől fogva. Ahogy a kisstílű gengszerek először megijednek Chappie-től, majd pedig összeverik és Molotov-koktélt dobnak rá, ezer szónál is szemléletesebben mutatja meg az ember igazi énjét. Olyan nukleáris családokra jellemző kettős nevelési szatírát kapunk Yolandi és Ninja révén, ami nem csak az elvált szülők gyermekeinek sorsa. A bűnözők csak ironikus skiccek, akik eleve elrendeltetett szerepükben tetszelegve megkísértik Chappie-t, a teremtett lényt, akinek alkotója szerint neki szánt szerepe alapján az emberiség új hajnalának előfutára lehet. Igen erős keresztény szimbólum, nem vitás, nem is csoda, hogy konkrétan nem is tolják a néző arcába.

Ehelyett sokkal kommerszebb módon a genszterré nevelés pamfletjét látjuk, amivel megpróbálják elvenni a félelemfaktort a jelenségből. Hisz iskolázatlan, erőszakra hajlamos és reménytelen embereket mutatnak meg, akiket tényleg csak a golyó vagy a titán páncél állít meg. Ezen erőhatás elvételével még akár szerethető embereket is kapunk, akik csak egy kis iránymutatásra várva képesek megváltani magukat önnön múltjuk bűneitől.

És már megint a keresztény szimbolika. Ne kerülgessük, ez egy megváltó-történet, amelyben egy isteni programozó megalkotja a digitális kis Jézust, akit rossz kezekbe kénytelen adni, de végül megváltják egymást és találn idővel a világot is. Órák hosszat lehetne elemezni ezeket a szimbólumokat, ezért így rövidre is zártam magamban. Dev Patel hiteles kocka, mint mindig, csak elég motivációt nem kapni tőle. Hugh Jackman inkább csak színészkedik, semmi több. Sharlto Copley most csak a testjátékával szerepel, de mint kiskamasz robot, iszonyatosan hiteles a mozgása, a viselkedése, a reakciói. Már az új Majmok bolygója kapcsán is elhangzott, de ez itt és most tovább erősíti, a mo-cap (motion capture - digitálisan rögzített mozgás) színjátszás is legalább annyira jelentőségteljessé válik, mint a hagyományos színészkedés. Azon azért elgondolkodtam, hogy vajon Sigourney Weaver csak azért kapott itt szerepet, mert a következő Blomkamp filmben, ami az Alien folytatása lesz, szerepet kap(hat). Yolandi és Ninja, a Die Antwoord rapbanda tagjaiként ugyan nem váltják meg a világot, nem nyomnak egy Eminem-szintű 8 mérföldes alakítást, de mind a stílusnak megfelelő hitelességgel, mind a zenei közreműködéssel üde színfoltját jelentik az utóbbi évek sci-fi felhozatalának.

Ezen zengedelmek mellett azonban el kell ismernem, Blomkamp egy dologban hibázott. Erre a sztorira az emberiség per pillanat nincs felkészülve, globális szinten csak egy 50 millió dolláros bohóckodásnak tűnik, amiben rossz arcok bajba kevernek egy gondolkodó robotot. Ezek a gyors sarkítások minden alkotó és kritikus rémálmai, hiszen ugyan van lehetőség egy mondatban értékelni és véleményezni alkotásokat, de azok annyit is érnek. Itt a szerzői szándék igyekezett legalább említés terén kitérni arra az ezernyi szálra, ami egy A.I. létrejöttével megtörténhet és figyelemre méltó, már ha a környezetet vesszük alapul. Ettől függetlenül a közönség szájíze megint keserű marad, ahogy az már Wachowskiéknál is állandóan megesik. Hiába a pénz, a mondanivaló, ha arra nincs befogadó közönség. A civilizációs fejlődésünk ezen szakaszán csak pár forradalmi gondolkodó és szaktudós tekint a jövőbe, az emberiség nagy része még csak most néz szembe a múlt démonaival. Elég csak az Oscar-díjátadó legjobb filmjes jelöltjeit megnézni: az Amerikai mesterlövész az iraki szerepvállalást járja körül, a Kódjátszma egy utolérhetetlen tudós szexualitása miatti boszorkányüldöztetésével és halálával záródik, a Selma pedig egy újabb amerikai bocsánatkérés a feketék szegregációja miatt.

A jövő előttünk áll, tanuljunk a múlt hibáiból és ne gördítsünk akadályt a forradalmian zseniális ötletekkel előálló egyének elé. Mert csak bukunk rajta és visszacsúszunk a sötét középkorba. Értékelés: 7/10.

0 Tovább

Poszter, trailer: Superfast

Elérkezettnek látták az időt, hogy a Halálos iram 7-tel egy időben a paródiája is megérkezzen. A rendezést a Jason Friedberg-Aaron Seltzer duó szállította nekünk, akiknek olyan filmremekeket köszönhetünk, mint a Csajozós film, Spárta a köbön, Vámpíros film. A szokásosnak nevezhető botrányos minőség láttán meg sem lepődnénk, ha hozzánk DVD-n sem futna be, mert felesleges pénzkidobást jelentene a forgalmazása. Amerikában április 3-ától fut a mozikban, egyszerre a nagy ihletforrással. Kérdés sincs, mit fog ez termelni, mert nagyjából azt a trágyahalmot, amit képvisel.

0 Tovább

Karakterposzterek - Avengers: Age of Ultron

Lassan az egész csapat megkapja a saját szóló poszterét, egyerelő ez az öt (Fekete Özvegy, Hulk, Thor, Nick Fury és Vasember) van a tarsolyunkban.

 

0 Tovább

Függetlenek vs Arany Málna

Ahogy azt megszokhattuk, az Oscar előestéjén két nevesebb filmes esemény is lezajlik. Elsőként a Film Independent Spirit Awards, mely a függetlenek átadója, ami jó pár éve igencsak pontos előjelzés a magyar idő szerint hétfő hajnalban világszerte nyomon követett díjátadó, az Oscar-díj nyertesei kapcsán. Idén úgyis nagy a versenyfutás a Birdman és a Boyhood között, a mérleg pedig mostanság inkább az előbbi felé húz. A rendezői, fő- és mellékszereplői díjazottak szinte már lefutott körnek számítanak, alig várható majd meglepetés az éjjel.

LEGJOBB FILM: Birdman
LEGJOBB ELSŐ FILM: Nightcrawler
LEGJOBB KÜLFÖLDI FILM: Ida
LEGJOBB DOKUMENTUMFILM: Citizenfour
LEGJOBB RENDEZŐ: Richard Linklater (Boyhood)
LEGJOBB SZÍNÉSZ: Michael Keaton (Birdman)
LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Julianne Moore (Still Alice)
LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ: JK Simmons (Whiplash)
LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ: Patricia Arquette (Boyhood)
LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: Dan Gilroy (Nightcrawler)
LEGJOBB ELSŐ FORGATÓKÖNYVJustin Simien (Dear White People)
LEGJOBB OPERATŐR: Birdman
LEGJOBB VÁGÁS: Whiplash

JOHN CASSAVETES-DÍJ (legjobb film 500.000$ alatti büdzsével)Land Ho!
ROBERT ALTMAN-DÍJ (a legjobb szereposztó rendezőnek, színészgárdának és rendezőnek): Inherent Vice
Truer Than Fiction Award: The Kill Team


Most pedig egy kicsit könnyedebb verzió, az idei Arany Málna. A fos filmek fesztiváljának idei királyai is egyhangú pontozással kerültek ki, melyből 4 győztes kategóriával Kirk Cameron és a Kirk Cameron's Saving Christmas került ki abszolút győztesként. Idei teljesítménye elnyomta a Bay-undort és a Sandler-gyűlöletet is, így méltán gondolhatjuk, hogy új nagyágyú van születőben a trágya frontján.

Legrosszabb film: Kirk Cameron's Saving Christmas

Legrosszabb színész: Kirk Cameron, "Kirk Cameron's Saving Christmas"

Legrosszabb színésznő: Cameron Diaz, "The Other Woman"/"Sex Tape"

Legrosszabb férfi mellékszereplő: Kelsey Grammer, "Expendables 3"/"Legends of Oz"/"Think Like a Man Too"/"Transformers: Age of Extinction"

Legrosszabb női mellékszereplő: Megan Fox, "Teenage Mutant Ninja Turtles"

Legrosszabb rendező: Michael Bay, "Transformers: Age of Extinctions"

Legrosszabb forgatókönyv: Kirk Cameron's Saving Christmas

Legrosszabb páros vagy trió vagy sokaság: Kirk Cameron & az egója, "Kirk Cameron's Saving Christmas"

Legrosszabb remake, ripoff vagy folytatás: Annie

LegJOBB javuló tendencia: Ben Affleck – A Giglitől az Argóig és a Gone Girlig

0 Tovább

Dupla-kritika - A szürke ötven árnyalata vs Kingsman: A titkos szolgálat

Valentin-nappal terhelt hétvégére két olyan alkotással várják a mozik az újdonságra vágyókat, amik erősen ketté is választják a nézősereget. Míg a hölgyek a számukra leginkább várt könyvadaptációt, A szürke ötven árnyalatát fogják választani, addig az urak a Bond-szériából kipenderített rendező, Matthew Vaughn ügynökfilmes agymenését választhatják - már ha nem lesznek rákényszerítve arra, hogy párjukkal nézzék végig a szürkeséget. Illendőség szerint előbb a hölgynézőket érdeklő alkotás kerül terítékre, aztán pedig dobok egy mentőövet az uraknak.

A szürke ötven árnyalata

A padlás tele a szakajtóval felhordott young adult-regényekkel, így most éltek a lehetőséggek, hogy a felnőttek is megkapják a magukát. E.L. James regénytrilógiájának első része érkezett meg világpremierrel egy időben hozzánk is. Hihetetlen várakozások előzték meg, nagyjából az Alkonyat-szériához hasonlítható őrület az, ami övezi a regényt és a filmadaptációt is. Ehhez képest elejétől fogva kétesélyes volt a produktum sorsa, hiszen hiába sikerült gyorsan pótolni a kilépő Charlie Hunnamet, a helyébe érkező Jamie Dornan kisebb hírneve pro és kontra is szolgálhatta a film sikerét, míg a női főszerepre kiválasztott Dakota Johnson még nála is kisebb hátszéllel indult a nézőkl kegyeiért.

Történet terén nem sokat kell vázolni szerencsére, hiszen még az is nagyjából tudja, miről szól a könyv, aki csak másodjára hall róla. Egy dúsgazdag informatikai cég alapítója és a csak baráti segítségnyújtás miatt interjúra beugró egyetemista lány felkavarónak szánt szado-mazo kapcsolatának kezdetei elképzelhető, hogy könyv alakban dinamukisabbak, életszagúbbak és szórakoztatóbbak, de filmen egész egyszerűen nem működik. Hogy mennyire nem, azt szintén az előzetesek óta tudhatja a nagyérdemű. A színészek játéka fikarcnyi szexuális feszültséget sem tartalmaz, olyan mértékben leegyszerűsítve és árnyalatok nélkül mutatja be eme szexuális irányultság szárba szökését, amit ennyi alkotói szándékkal és anyagiakkal a háttérben igazán hatalmas kihagyott ziccer.

A könyvet próbáltam elolvasni, de néhány olyan ismerős visszajelzése alapján, miszerint az első 150-200 oldal elégg eseménytelen és lapos, a próbálkozás elég hamar dugába dőlt és az alvást választottam helyette. Sajnos a mozgóképes változat az unalom helyett a szánalom érzetét erősíti, amely nemcsak lelketlen, de hiteltelen is. Érthető, ha Hunnam a szkript első olvasata után lelépett, mert itt nem tudunk olyan színészt elképzelni, aki ebből a Christian Greyből ki tudta volna hozni a dögös cégvezetőt, akinek a kedvéért a visszafogott és konszolidált lány is belép a szado-mazo szentélybe egy alaposabb lovaglópálcázásért. 

A szövegkönyv szinronosan borzalmasan felsül, az ironikus beszólások is nevetségesen viszhangoznak a teremben, az egyébként is színtelen alakításokat teszi súlytalanná. Olyan érzése volt az embernek az első perctől fogva, mintha egy nagyobb költségvetésű amerikai tévéfilmet látna, azt is csak félgőzzel összerakva. A téma és a műfaj egy minimum HBO-szintű sorozatként lenne működőképes, szakmailag egy olyan igényes környezetre és hosszabb játékidőre lenne szükség. Mert így csak homályosan emlékező visszacsatolás a 2002-es A titkárnő című filmhez, mely Maggie Gyllenhaal és James Spader alakításában bőven hozta azt, ami ebben a zsánerben kötelező és izgató is egyben. Hozzájuk képest Dornan és Johnson csak gyerekek, akik próbálnak papás-mamást játszani a szülők kulcsfra zárható szex-szobájában.

Sam Taylor-Johnson sajnos nem tudta megmutatni, mihez is tud kezdeni egy emberesebb költségvetéssel. A John Lennon-életrajzi film vagy a Love You More rövidfilmjéhez képest lelketlenül sikerült letudni mindazt, amihez sokaknak nem fűlt a foguk. Hiába azonban a mindenhonnan záporozó negatív visszajelzés, nálunk is teltházakkal mennek a mozik, Amerikában pedig megközelítőleg 90-100 millió dolláros nyitó hétvégére számíthat. Akármennyire is megtérülő ez a vállalkozás, ha folytatni akarják, akkor minden téren szintet lesznek kénytelenek lépni, mert ennek a bohózatnak már sokkal kevesebben lesznek kíváncsiak a második felvonására. Értékelés: 2/10

Kingsman: A titkos szolgálat

Matthew Vaughn hatalmas csalódást élt meg, mikor a Skyfall rendezői székét egyik nap elfoglalhatta, hogy a másik nap már ki is penderítsék. A főleg képreégnyfilmjeiről (Ha/Ver, X-Men: Az elsők) ismert rendező két évet várt és talpalt, hogy meglegyen a költségvetés a saját terveihez, ami Dave Gibbons és Mark Millar azonos című képregényéből készült. A 6 kiadványos széria akkor került az újságosokhoz, amikor a Skyfall tarolt a mozikban, így logikus választás volt ügynökfilmes alapnak. Mivel nem volt akkora hype sem körülötte, nyugodtan lehetett szabad kezet adni a forgatókönyv és a rendezés, de még a színészválasztás terén is, hiszen nem volt érdemi veszíteni valója senkinek.

A történetünk egy privát elit titkosszolgálat köreiben játszódik, ahol az ügynökök a brit mondavilág alakjainak nevét viselik: Lancelot, Merlin, Galahad mind azért dolgoznak, hogy a világ biztonságos és kiszámítható legyen. Harcuk új színtérre kényszeríti őket, mert egy multinacionális cég vezetője elszánt döntést hoz, a Föld túlnépesedését igyekszik high-tech technológiával megoldani. Miközben a kifinomult és régimódi ügynökök kora lejáróban van, utolsó erejükkel utánpótlásról igyekeznek gondoskodni, hogy vérfrissítéssel képesek legyenek felvenni a kesztyűt és megállítani a világvégét jelentő terrorcselekményt.

Két szálon játszódik a történet, egyrészt az ügynökképzés rejtelmeibe nyerünk bepillantást, másrészt pedig a főgonosz tervének szárba szökkenését is váltakozva kapjuk meg, így nem nagyon kell a nézőnek megtortáztatni az agytekervényeit, hogy nyomon követhessük a cselekményt. Ennek köszönhetően végig tudja tartani a tempót a film, bőséggel képes a szórakoztatásra, nagyon kevés padlógáz nélküli elmélkedős szakaszt beépítve a cselekménybe. Ehhez persze kellettek a színészek is, akik odatapasztják a szemünket, megpihenve két akciójelenet között. Colin Firth a tökéletes úriember, aki kora ellenére bomba formában adja el nekünk az ügynököt. Mark Strong kellemesen üde színfolt, nem erőlteti meg magát, hogy kiképzőtisztként és beugrós világmegmentő társügynökként funkcionáljon. Taron Egerton pedig csak tovább öregbíti a feltörekvő fiatal brit színészek hírnevét, Jack O'Conell (Starred Up, '71, Unbroken), így alig bárom, hogy Tom Hardy oldalán bukkanjon fel a Legend című, az '50-es, '60-as évekbeli Londonban játszódó maffiafilmjében.

Akik csalódást keltenek, az Samuel L. Jackson és Michael Caine. Előbbi ripacs, utóbbi színtelen, mintha teljesen félreértették volna szerepüket. Caine még hagyján, mert sok érdemi fejlemény nem köthető hozzá, de Jackson kifejezetten rosszul alakítja a milliárdos főgonoszt. Mondjuk tény, ennek köszönhetően emlékezetesebb a film, ami eszement akciójelenetekkel írja újra az ügynökzsáner szabályait, korlátokat feszegetve szól kortalannak tekintett közönségéhez. Ez a film nem szimplán a képregényrajongóknak szól, de bárkihez, aki szereti a nem szokványos izgalmakat. A pengelábú lány, a vértől óckodó milliárdos szupergonosz, a feltörekvő srác a gettóból, aki szuperügynök lesz (na jó, ez nem annyira újdonság).

Ezek után sajnálhatjuk, hogy nem Vaughnnál landolt a Skyfall, mert bár a legjobbak egyikét rakta össze Sam Mendes is, az ő megvalósítása sokkal hagyományosabb volt, minden Bond-szinten újító húzásával egyetemben. Hozzá képest Vaughn üdítően felrázta a britek közkedvelt műfaját, amihez kellett ugyan a képregényes alap, de a bevált receptek mellett azt sem ártott meglépni, hogy nyisson a legfiatalabbak felé is. Vagány nyíltsága és önbizalma révén letarolja a nézőteret, hol az izgalmaktól, hol a röhögéstől fogunk izzadni. Értékelés: 8/10.

0 Tovább

Poszter, trailer: The Man From U.N.C.L.E.

Bond a csúcson a Skyfall óta (forog is a Spectre, jönnek a jelenetfotók), így nem csoda, hogy a mainstream kicsit szárnyra kapott a témában. Hálás feladat kifigurázni vagy csak eljátszani a zsáner újraértelmezésével, amit a Kingsman már bizonyítottan sikeresen megtett Matthew Vaughn egyébként James Bond-téren csalódott vezetésével. Ehhez jött most Guy Ritchie, aki a Madonna-korszaka elejétől fogva igazából keresi saját hangját, a kudarcokat megtörve egy Spílerrel és két Sherlockkal. Felszálló ágban van, nem vitás, így egy retró hidegháborús ügynökfilmet elkészíteni bizakodásra ad okot. Főbb szerepekben Henry Cavill és Armie Hammer, előbbi CIA-, utóbbi KGB-ügynököt alakít, akik a hölgyeknek, míg mellettük Alicia Vikander pedig az uraknak lesz eye-candy a filmben. Európai mozikban augusztus közepén debütál, nálunk még bizonytalan az érkezés ideje.

0 Tovább

Poszter, trailer - Hitman: Agent 47

Erősen B-filmesre sikeredett az első előzetes, így azt a kevés várakozást is megölte számomra, amit még a projekt iránt a sosemvolt gamer lelkem ringatott magában. Ettől függetlenül megnézős lesz, de cseppet sem biztos, hogy ez a főleg CGI-alátámasztású reboot felül tudja majd múlni az első próbálkozást. Aleksander Bach elsőfilmes megmérettetése, hozzá Rupert Friend címszerepben, míg Zachary Quinto és Hannah Ware csak menekül, hogy megvédjék a bujkáló Ciarán Hinds-et, aki az egész Hitman-tervért felel. Bemutató augusztus 28-án a tengerentúlon, nálunk még bizonytalan.

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Utolsó kommentek