Idén már másodjára értekeznek nekünk ide bele az arcunkba Hófehérke kalandjairól, míg az első kör pontozás alapján kiesett az érdemesebb feldolgozások közül addig az újabb változat már a masszív hentelésbe és Tolkien-mitológia megidézésébe menekülve igyekszik diadalt aratni, elődjéhez képest sokkalta nagyobb csavarokat hajítva a romantikus mesei gépezetbe.

Közös jegyeik alapján erős gonosz boszorkányt sikerült karakterizálni, azonban a szarkasztikus humor helyett a mélabús és sötét tónusú mágiához fordultak, brutálisan dús szemöldökű főszereplőnő helyett brutálisan tátott szájú hősnőt kerítettek. Férfiak terén is hatalmas a differencia, snájdig herceg helyett a fejszés vadász lesz az érzelmek rabja, a törpék maradtak viszont törpék, abból is az útonállóbb fajta, még ha második olvasatra sikerült már stílusosabb mélynövéseket prezentálni.

A történet nagyon nagy vonalakban egyezik csak meg az eredetivel, bár megvan az alma, a herceg, a vadász, a sötét erdő, említett törpék. Gonosz boszi meghódítja az özvegy királyt, jóféle Fekete Özvegyként el is teszi láb alól, egyeduralomra hajtva. A már gyermekként is szépséges Hófehért palotafogságra kárhoztatja, kétségbeesve kapaszkodva önnön szépségébe. Hófehér azonban fellázad cellája magányában, megpattan a szigorúan őrzött várból (viva la középkori kanális), majd az erdőben bolyongva egybefonódik története a megtört Vadászéval. Kettejük közös utazása lesz a boszorkány eletti hadjárat vezetése, felkarolva törpéket, beszari ellenállókat.

Van itt Jean d'Arc-utánérzet rendesen, csak az a különbség, hogy Milla Jovovich keményebben feszített a vásznon, mint az elszánt és félelmet nem ismerő Kristen Stewart kisasszony, akivel kapcsolatban tényleg megjegyezhető, színészi manírrá nőtte ki magát a nyitott szájjal történő alakítás. Vajon mennyi izomlazító kellhet a forgatási napok végén, hogy képes legyen beszélni??? Rosszindulat mégsem hajt, mert az eddigi legjobb blockbuster-alakítás találta meg a kisasszonyt, egy tekintetével lejátssza az eddigi négy!!4! Alkonyat-filmet a vászonról. Sajnos mégis kevés marad Charlize Theronnal szemben, aki ennél nagyobb metamorfózist csak A rém Oscar-díjas főszerepében hozott számunkra: boszorkányként úgy simulnak/mélyülnek a ráncok, tekintete is úgy törik meg, ahogy csak igazán nagy színésznőkhöz mérten szabad. Chris Hemsworth szinte egy az egyben Thor, csak nem repked - na meg kevesebb bicepszet villant, ami életidegen is lenne egy erdei kaland során. Annyiban másabb, hogy Hammertime helyett Axl-dalokat dúdolgat az erdőben, aprítva vele a gaz ellent. A rendező Rupert Sanders debütálása ugyan nem lett mindent magával ragadóan vehemens siker, de le a kalappal előtte, ennyire megkavart sztorit is sikerült kézben tartania, a látványvilág terén pedig egyenesen zseniális képsorokkal gazdagodhattunk, amelyek nagy részét a dilettáns marketingesek el is lőtték az előzetesek során.

A két Hófehérke-film közül ez sikerült fogyaszthatóbbra, mégis van hiányérzet. Egyrészt olyan lassan indul meg a sztori, annyira be akarták mutatni a karakterek mozgatórugóit, hogy lassan azt éreztem, Gyűrűk Ura-féle felvezetésnek leszünk szemtanúi - ami ott teljesen normális,a szerteágazó történetszálak és igencsak terjedelmes alapanyagnak köszönhetően, de egy lazán bő kétórás akció-fantasy esetében kicsit nyögvenyelős.  Ultra-ortodox Hófehérke-fanoknak nem ajánlott, nehogy úgy járjanak, mint a 2010-es Robin Hood esetében a Costner-féle adapt rajongói!