Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Poszter - Batman v Superman: Dawn of Justice

A Bosszúállók: Ultron kora is kapott hasonló szösszeneteket a Hulk vs Hulkbuster összecsapása miatt, így nem csoda, hogy lenyúlták az ötletet. Az első két poszter, kifejezetten a filmbeli karakterekre épít megjelenés terén, míg a harmadik jóindulattal is csak megidézi azokat. Kérdéses azonban, hogy innentől kezdve bármelyik szuperhős-film megteszi-e ezt a marketing-lépést, vagy megmarad 2015-ös jellemzőnek.

0 Tovább

Karakterposzterek: Fantastic Four

Még mindig az egyik legmegosztóbb idei képregényfilm a Fantasztikus négyes-reboot, amire a marketing is rájátszik. Sajnos nem sikerült Miles Teller arcszerkezetét továbbra sem megoldani, illetve legalább emberszerűvé tenni. Ha nem az a széndék, hogy a megnyújtott orral még jobban Mr. Fantastic képességét erőltessék, akkor széttárt karral állok és nem értem. Ettől eltekintve én bizony várom, az előzőekben is sikerült megtalálni valami mocskosul guilty pleasure-élményt, ami a Marvel-gyártotta új filmekhez képest is is szégyenfolt. Ezért is Josh Trank nagy vállalása, miszerint kiléptetik a csapatok a kanonizált eredettörténetből, más aspektusba helyezve az egymáshoz fűződő viszonyokat is. Hazai bemutató 2015.08.06., addig meg letarolja a világot az Ultron kora és A galaxis őrzőihez mérten belopja magát a szívekbe Antman.

0 Tovább

Karakterposzterek: Magic Mike XXL

Hőn áhított sztriptízpasis folytatáshoz dukál(na valami) ütős poszter a főszereplőkkel a célkeresztben, hogy legyen mire merengeni a rajongó hölgyeknek. Poszterfiúk a zsákban, meg persze egy Jada Pinkett Smith kosztümben. Ettől függetlenül ez nem az a színvilág, amivel az outsider mozinéző bevonódik, bár igaz, a már odáig lévő fanok sem ettől lesznek még jobban oda. Visszatér Channing Tatum, Matt Bomer, Joe Manganiello, Adam Rodriguez és Kevin Nash, melléjük jön a fentebb említett hölgy mellé Donald Glover és Michael Strahan. Amerikai bemutató 2015.06.01., nálunk majd jön, bízva az első rész sikerében.

0 Tovább

Poszter, trailer: The Last Witch Hunter

Hiába a fény és a csillogás, kevés a Halálos iram-széria, kell egy kis boszorkányvadász, lángoló kardos igazságosztás. A rendezői székben Breck Eisner (Szahara, A tébolyultak), aki így a produkció számos pontja mellett egy újabb kérdőjel, hogy vajon melyik szintet hozza. Mellettük még Michael Caine, Leslie Rose (Trónok harca), szóval akár jól is elsülhet ez a boszorkányvadászat. Amerikai bemutató 2015.10.23., mi magyarok akkor nagyon másféle boszorkányokkal és múltbéli démonokkal szoktunk küzdeni.

0 Tovább

Poszter, trailer: Superfast

Elérkezettnek látták az időt, hogy a Halálos iram 7-tel egy időben a paródiája is megérkezzen. A rendezést a Jason Friedberg-Aaron Seltzer duó szállította nekünk, akiknek olyan filmremekeket köszönhetünk, mint a Csajozós film, Spárta a köbön, Vámpíros film. A szokásosnak nevezhető botrányos minőség láttán meg sem lepődnénk, ha hozzánk DVD-n sem futna be, mert felesleges pénzkidobást jelentene a forgalmazása. Amerikában április 3-ától fut a mozikban, egyszerre a nagy ihletforrással. Kérdés sincs, mit fog ez termelni, mert nagyjából azt a trágyahalmot, amit képvisel.

0 Tovább

Karakterposzterek - Avengers: Age of Ultron

Lassan az egész csapat megkapja a saját szóló poszterét, egyerelő ez az öt (Fekete Özvegy, Hulk, Thor, Nick Fury és Vasember) van a tarsolyunkban.

 

0 Tovább

Dupla-kritika - A szürke ötven árnyalata vs Kingsman: A titkos szolgálat

Valentin-nappal terhelt hétvégére két olyan alkotással várják a mozik az újdonságra vágyókat, amik erősen ketté is választják a nézősereget. Míg a hölgyek a számukra leginkább várt könyvadaptációt, A szürke ötven árnyalatát fogják választani, addig az urak a Bond-szériából kipenderített rendező, Matthew Vaughn ügynökfilmes agymenését választhatják - már ha nem lesznek rákényszerítve arra, hogy párjukkal nézzék végig a szürkeséget. Illendőség szerint előbb a hölgynézőket érdeklő alkotás kerül terítékre, aztán pedig dobok egy mentőövet az uraknak.

A szürke ötven árnyalata

A padlás tele a szakajtóval felhordott young adult-regényekkel, így most éltek a lehetőséggek, hogy a felnőttek is megkapják a magukát. E.L. James regénytrilógiájának első része érkezett meg világpremierrel egy időben hozzánk is. Hihetetlen várakozások előzték meg, nagyjából az Alkonyat-szériához hasonlítható őrület az, ami övezi a regényt és a filmadaptációt is. Ehhez képest elejétől fogva kétesélyes volt a produktum sorsa, hiszen hiába sikerült gyorsan pótolni a kilépő Charlie Hunnamet, a helyébe érkező Jamie Dornan kisebb hírneve pro és kontra is szolgálhatta a film sikerét, míg a női főszerepre kiválasztott Dakota Johnson még nála is kisebb hátszéllel indult a nézőkl kegyeiért.

Történet terén nem sokat kell vázolni szerencsére, hiszen még az is nagyjából tudja, miről szól a könyv, aki csak másodjára hall róla. Egy dúsgazdag informatikai cég alapítója és a csak baráti segítségnyújtás miatt interjúra beugró egyetemista lány felkavarónak szánt szado-mazo kapcsolatának kezdetei elképzelhető, hogy könyv alakban dinamukisabbak, életszagúbbak és szórakoztatóbbak, de filmen egész egyszerűen nem működik. Hogy mennyire nem, azt szintén az előzetesek óta tudhatja a nagyérdemű. A színészek játéka fikarcnyi szexuális feszültséget sem tartalmaz, olyan mértékben leegyszerűsítve és árnyalatok nélkül mutatja be eme szexuális irányultság szárba szökését, amit ennyi alkotói szándékkal és anyagiakkal a háttérben igazán hatalmas kihagyott ziccer.

A könyvet próbáltam elolvasni, de néhány olyan ismerős visszajelzése alapján, miszerint az első 150-200 oldal elégg eseménytelen és lapos, a próbálkozás elég hamar dugába dőlt és az alvást választottam helyette. Sajnos a mozgóképes változat az unalom helyett a szánalom érzetét erősíti, amely nemcsak lelketlen, de hiteltelen is. Érthető, ha Hunnam a szkript első olvasata után lelépett, mert itt nem tudunk olyan színészt elképzelni, aki ebből a Christian Greyből ki tudta volna hozni a dögös cégvezetőt, akinek a kedvéért a visszafogott és konszolidált lány is belép a szado-mazo szentélybe egy alaposabb lovaglópálcázásért. 

A szövegkönyv szinronosan borzalmasan felsül, az ironikus beszólások is nevetségesen viszhangoznak a teremben, az egyébként is színtelen alakításokat teszi súlytalanná. Olyan érzése volt az embernek az első perctől fogva, mintha egy nagyobb költségvetésű amerikai tévéfilmet látna, azt is csak félgőzzel összerakva. A téma és a műfaj egy minimum HBO-szintű sorozatként lenne működőképes, szakmailag egy olyan igényes környezetre és hosszabb játékidőre lenne szükség. Mert így csak homályosan emlékező visszacsatolás a 2002-es A titkárnő című filmhez, mely Maggie Gyllenhaal és James Spader alakításában bőven hozta azt, ami ebben a zsánerben kötelező és izgató is egyben. Hozzájuk képest Dornan és Johnson csak gyerekek, akik próbálnak papás-mamást játszani a szülők kulcsfra zárható szex-szobájában.

Sam Taylor-Johnson sajnos nem tudta megmutatni, mihez is tud kezdeni egy emberesebb költségvetéssel. A John Lennon-életrajzi film vagy a Love You More rövidfilmjéhez képest lelketlenül sikerült letudni mindazt, amihez sokaknak nem fűlt a foguk. Hiába azonban a mindenhonnan záporozó negatív visszajelzés, nálunk is teltházakkal mennek a mozik, Amerikában pedig megközelítőleg 90-100 millió dolláros nyitó hétvégére számíthat. Akármennyire is megtérülő ez a vállalkozás, ha folytatni akarják, akkor minden téren szintet lesznek kénytelenek lépni, mert ennek a bohózatnak már sokkal kevesebben lesznek kíváncsiak a második felvonására. Értékelés: 2/10

Kingsman: A titkos szolgálat

Matthew Vaughn hatalmas csalódást élt meg, mikor a Skyfall rendezői székét egyik nap elfoglalhatta, hogy a másik nap már ki is penderítsék. A főleg képreégnyfilmjeiről (Ha/Ver, X-Men: Az elsők) ismert rendező két évet várt és talpalt, hogy meglegyen a költségvetés a saját terveihez, ami Dave Gibbons és Mark Millar azonos című képregényéből készült. A 6 kiadványos széria akkor került az újságosokhoz, amikor a Skyfall tarolt a mozikban, így logikus választás volt ügynökfilmes alapnak. Mivel nem volt akkora hype sem körülötte, nyugodtan lehetett szabad kezet adni a forgatókönyv és a rendezés, de még a színészválasztás terén is, hiszen nem volt érdemi veszíteni valója senkinek.

A történetünk egy privát elit titkosszolgálat köreiben játszódik, ahol az ügynökök a brit mondavilág alakjainak nevét viselik: Lancelot, Merlin, Galahad mind azért dolgoznak, hogy a világ biztonságos és kiszámítható legyen. Harcuk új színtérre kényszeríti őket, mert egy multinacionális cég vezetője elszánt döntést hoz, a Föld túlnépesedését igyekszik high-tech technológiával megoldani. Miközben a kifinomult és régimódi ügynökök kora lejáróban van, utolsó erejükkel utánpótlásról igyekeznek gondoskodni, hogy vérfrissítéssel képesek legyenek felvenni a kesztyűt és megállítani a világvégét jelentő terrorcselekményt.

Két szálon játszódik a történet, egyrészt az ügynökképzés rejtelmeibe nyerünk bepillantást, másrészt pedig a főgonosz tervének szárba szökkenését is váltakozva kapjuk meg, így nem nagyon kell a nézőnek megtortáztatni az agytekervényeit, hogy nyomon követhessük a cselekményt. Ennek köszönhetően végig tudja tartani a tempót a film, bőséggel képes a szórakoztatásra, nagyon kevés padlógáz nélküli elmélkedős szakaszt beépítve a cselekménybe. Ehhez persze kellettek a színészek is, akik odatapasztják a szemünket, megpihenve két akciójelenet között. Colin Firth a tökéletes úriember, aki kora ellenére bomba formában adja el nekünk az ügynököt. Mark Strong kellemesen üde színfolt, nem erőlteti meg magát, hogy kiképzőtisztként és beugrós világmegmentő társügynökként funkcionáljon. Taron Egerton pedig csak tovább öregbíti a feltörekvő fiatal brit színészek hírnevét, Jack O'Conell (Starred Up, '71, Unbroken), így alig bárom, hogy Tom Hardy oldalán bukkanjon fel a Legend című, az '50-es, '60-as évekbeli Londonban játszódó maffiafilmjében.

Akik csalódást keltenek, az Samuel L. Jackson és Michael Caine. Előbbi ripacs, utóbbi színtelen, mintha teljesen félreértették volna szerepüket. Caine még hagyján, mert sok érdemi fejlemény nem köthető hozzá, de Jackson kifejezetten rosszul alakítja a milliárdos főgonoszt. Mondjuk tény, ennek köszönhetően emlékezetesebb a film, ami eszement akciójelenetekkel írja újra az ügynökzsáner szabályait, korlátokat feszegetve szól kortalannak tekintett közönségéhez. Ez a film nem szimplán a képregényrajongóknak szól, de bárkihez, aki szereti a nem szokványos izgalmakat. A pengelábú lány, a vértől óckodó milliárdos szupergonosz, a feltörekvő srác a gettóból, aki szuperügynök lesz (na jó, ez nem annyira újdonság).

Ezek után sajnálhatjuk, hogy nem Vaughnnál landolt a Skyfall, mert bár a legjobbak egyikét rakta össze Sam Mendes is, az ő megvalósítása sokkal hagyományosabb volt, minden Bond-szinten újító húzásával egyetemben. Hozzá képest Vaughn üdítően felrázta a britek közkedvelt műfaját, amihez kellett ugyan a képregényes alap, de a bevált receptek mellett azt sem ártott meglépni, hogy nyisson a legfiatalabbak felé is. Vagány nyíltsága és önbizalma révén letarolja a nézőteret, hol az izgalmaktól, hol a röhögéstől fogunk izzadni. Értékelés: 8/10.

0 Tovább

Poszter, trailer: The Man From U.N.C.L.E.

Bond a csúcson a Skyfall óta (forog is a Spectre, jönnek a jelenetfotók), így nem csoda, hogy a mainstream kicsit szárnyra kapott a témában. Hálás feladat kifigurázni vagy csak eljátszani a zsáner újraértelmezésével, amit a Kingsman már bizonyítottan sikeresen megtett Matthew Vaughn egyébként James Bond-téren csalódott vezetésével. Ehhez jött most Guy Ritchie, aki a Madonna-korszaka elejétől fogva igazából keresi saját hangját, a kudarcokat megtörve egy Spílerrel és két Sherlockkal. Felszálló ágban van, nem vitás, így egy retró hidegháborús ügynökfilmet elkészíteni bizakodásra ad okot. Főbb szerepekben Henry Cavill és Armie Hammer, előbbi CIA-, utóbbi KGB-ügynököt alakít, akik a hölgyeknek, míg mellettük Alicia Vikander pedig az uraknak lesz eye-candy a filmben. Európai mozikban augusztus közepén debütál, nálunk még bizonytalan az érkezés ideje.

0 Tovább

Poszter, trailer - Hitman: Agent 47

Erősen B-filmesre sikeredett az első előzetes, így azt a kevés várakozást is megölte számomra, amit még a projekt iránt a sosemvolt gamer lelkem ringatott magában. Ettől függetlenül megnézős lesz, de cseppet sem biztos, hogy ez a főleg CGI-alátámasztású reboot felül tudja majd múlni az első próbálkozást. Aleksander Bach elsőfilmes megmérettetése, hozzá Rupert Friend címszerepben, míg Zachary Quinto és Hannah Ware csak menekül, hogy megvédjék a bujkáló Ciarán Hinds-et, aki az egész Hitman-tervért felel. Bemutató augusztus 28-án a tengerentúlon, nálunk még bizonytalan.

0 Tovább

Trailer: Furious 7

A második teljes előzetes most már kétséget sem hagy, mennyire nagy költségvetéssel dolgoznak a Halálos iram-széria háza táján. Már nem csak a négykerekű vasak izzadnak meg minden percben, de a CGI-farm is erőteljesen túlmelegszik ennyi digitális erőfeszítés láttán. Úgyis mindenki látni akarja, hiába próbálna az ember józan észre hatni egy olyan film esetében, ahol egyik toronyházból ugratnak át a másikba. Jön és kész. Tarolni fog, mint Vin Diesel verdával az agyagkatonákat.

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Utolsó kommentek