A Hobbit-trilógia is a végéhez ér bő egy hónap múlva, így eszembe ötlött, vajh mi is lett a jó Frodóval. Elijah Wood ugyan még epizodistaként fel-feltűnik mind a három részben, de ezt leszámítva szépen átnyergelt a kisebb költségvetésű filmek világába. Az emlékezetes Sin City-beli mellékszerepe (ő a kannibál Kevin - az egyik legjobb karakter) óta azonban a hazai nézők szeme elől szinte teljesen eltűnt, hiszen nagyobb animációs filmek esetében csak a szinkronszínészek listáját erősíti. A mostanra zömében a thriller és horror műfajával érezhet alkotói közösséget, a 2012-es remek horrorremake, a Maniac után ez a filmje 2013-ban készült el, és elődjéhez képest nagy csoda, hogy legalább DVD-n bemutatásra kerül nálunk. Mire ezt megnézhetjük, Amerikában már a soron következő Open Windows című thriller csábítja a nézőket az ex-pornós Sasha Grey oldalán.
Jelen alkotásban Wood Tom Selznick néven egy valaha jobbra érdemes zongorista-fenomént alakít, aki a nagy visszatérésre készül felesége támogatásával. A fellépésen elhunyt mentorának ritkaságszámba menő zongoráján kell játszania, de hogy még jobban növeljék a lámpalázát, a zeneszerző egykori mentor legnehezebb darabját is el kellene játszania. De hogy ne legyen a több száz néző okozta stressz is elegendő, egy mesterlövész-puska távcsövén keresztül figyeli őt egy megszállott rajongó, aki a tökéletes előadásra akarja sarkallni. Persze megtudjuk, anyagi motiváció is van a háttérben, de az egész estés előadás alatt kialakuló élet-halál harc kiszámítható végkimenetele csak közepes feszültséget generált már 2013-ban is.
Az előzetes alapján kicsit nagyobb feszültségre számítottam, a végén felsorolt vélemények alapján pedig úgy éreztem, sokan csak nyugtázták, hogy a Maniac után Wood megint európai koprodukciós filmben szerepel. A megtekintés után határozottan azt érzem, valamit félreértettek az emberek, ez a film nem jó, sőt! Egyenesen idegesítő Tom karaktere, az idegeskedő és hitehagyott kisemberből kézremegés nélküli profi válik, csak mert megfenyegetik a felesége megölésével. Az, hogy egy távcsöves puskán nem látni, hogy sms-ezni próbál, hogy bedugja a kotta alá a világító telefont, kissé felszínes problémakezelésnek tűnik. Ugyan a Fülke sem vált klasszikussá, de zsáneren belül messze jobban kezelte a logikai bakikat, a látható ténykedés kontrollálását.
Ezek után a színészi játék is felületes, Wood nem tudta eléggé beleélni magát a rettegő, de egyre tudatosabbá váló karaktere bőrébe. A vonzó és tehetséges feleség szerepében Kerry Bishé ugyan cuki és szemet gyönyörködtető jelenség, de ennél nem több, nem érezni, miért is kellene megmenteni - a nyilvánvaló biológiai szükségszerűségek mellett. A puska túlvégén sokáig csak hang, majd pár percig az "üldözési jelenetben" fizikálisan is jelen lévő John Cusack érdekes választás volt, de cseppet sem emlékezetes. Sebaj, ezt is beírhatja az önéletrajzába, ha már a Hot Tub Time Machine (Vissza a jelenbe) váratlan sikere kevésnek bizonyulna számára. Akinél örültem a viszontlátásnak, az Alex Winter, aki Bill volt a Bill és Ted-filmpárosból. Ugyan ő sem volt olyan egetverően meggyőző végrehajtó, de személy szerint nagyjából azóta nem is láttam vásznon, még ha ez a vászon csak a négy fal közötti.
AKik azonban nem kerülhetik el a kritikai felelősségre vonást, az a rendező Eugenio Mira és a forgatókönyv írója, Damien Chazelle. Kettejük munkássága az, ami egyszerre akarná egyik kezével erővel megtölteni, majd a másikkal ki is herélni minden egyes szituációt. Mira egyáltalán nem képes kilépni a középszerű megoldásokból, sok gyors vágással igyekszik elfedni a logikátlan és unalomig ismert kliséket. Az ő pályafutása nem is ígér mást, de Chazelle már más tészta. Arról beszélünk, aki ugyanebben az évben a Whiplasht vitte vászonra a saját korábbi kisfilmje alapján. Az eddigi visszhangok alapján az egyik legjobb zenés témájú dráma lett zseniális sztorival, hangulattal és színészi alakításokkal. Ehhez képest itt is megvolt a lehetőség, de csak egy üresnek ható, kötelező kör jellegű szkriptet rakott össze, ami csak egy strigulává válik a nézői megtekintés után.
Egy sokkal többre hivatott alkotógárda (mínusz a rendező) átlagos szintet csak alulról közelítő munkája tényleg csak egyszeri megtekintést érdemel. Rögtön késztetést érezne az ember, hogy megnézze a Maniac-et, de azt ugye hivatalosan nem érhetik el a magyar rajongók, míg az Open Windows-ra ki tudja, mennyit kell még várnunk, szintén a hivatalos elérhetőséget nézve. Értékelés: 4/10
.jpg?full=1)
.jpg?full=1)
.jpg?full=1)
.jpg?full=1)
.jpg?full=1)
.jpg?full=1)
Utolsó kommentek