Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kritika: Másnaposok 3

Minden idők legsikeresebb R-kategóriás szériájának elvileg a végére értünk. Három 30-as csóka másnapos emlékezet-túráját követhettük végig, mindezt 4 éven belül sikerült trilógiává emelni, ami azért nem rossz eredmény. Persze a második rész erős önismétlése és kreatív túlzásai érezhetőek a 3. rész eddigi jegybevételein (nagyjából feleannyit teljesített eddig, mint az elődök ugyanennyi idő alatt), de vitathatatlanul az egyik legmeghatározóbb kanmuri-élmény, amire csak vágyhatunk. Már ha a pisztolyozás, a túladagolt Gina és nyugtató annak számít, na meg a tetoválás, a saját fogunk kihúzása, a szégyenteljesebbnél keményebb emlékek megtekintéséről a telefonon/kamerán már nem is beszélve. Mostani információink szerint elértünk a záráshoz, de persze ki tudja, mi lesz a vége - főleg, ha feltornázná magát minimum 350 millió dollár környékére, ami a nemzetközi bevételek alakulási tendenciái szerint nem kizárt.

0 Tovább

Poszter: Másnaposok 3

A poszter képi üzenete: "Ne baszakodj velem!"

0 Tovább

Poszter: Másnaposok 3

Míg az első rész a tigris körüli hajtóvadászat miatt is emlékezetes volt, addig most már az előzetesben megsiratott zsiráf kapott egy karakterposztert, már ha állatok esetében használhatunk ilyen kifejezést. És már hirdeti a szöveg, hogy finálé... Úgy legyen, főleg, ha nem szárnyalja túl a 2. részt.

0 Tovább

Poszter, trailer: Hangover 3

Újabb poszter a farkasfalka elvileg záró kalandjához, talán az eddigi legkeményebb - még ha az új előzetes inkább csak átlagos...

0 Tovább

Poszter: Hangover 3

Poszterdömping a Másnaposok 3. részéhez, amik elég ütősre sikeredtek - kivéve a középsőt... Megjelenési sorrend szerint kerültek fel, a legfrisebb legelől.

Azért annyit megjegyeznék, ha Goodman így nézne rám, várnám a halált.

0 Tovább

Poszter, trailer: Másnaposok 3

Megkaptuk a Másnaposok 3 poszterét és trailerét. Hogy ez jobb lesz-e, mint a 2. rész, azt csak május 30-án tudjuk meg, addig marad a remény - még ha a poszter nem is nyújt sok eredetiséget (ld. HP, Kedves ellenségem).

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek