Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kritika: Másnaposok 3

Minden idők legsikeresebb R-kategóriás szériájának elvileg a végére értünk. Három 30-as csóka másnapos emlékezet-túráját követhettük végig, mindezt 4 éven belül sikerült trilógiává emelni, ami azért nem rossz eredmény. Persze a második rész erős önismétlése és kreatív túlzásai érezhetőek a 3. rész eddigi jegybevételein (nagyjából feleannyit teljesített eddig, mint az elődök ugyanennyi idő alatt), de vitathatatlanul az egyik legmeghatározóbb kanmuri-élmény, amire csak vágyhatunk. Már ha a pisztolyozás, a túladagolt Gina és nyugtató annak számít, na meg a tetoválás, a saját fogunk kihúzása, a szégyenteljesebbnél keményebb emlékek megtekintéséről a telefonon/kamerán már nem is beszélve. Mostani információink szerint elértünk a záráshoz, de persze ki tudja, mi lesz a vége - főleg, ha feltornázná magát minimum 350 millió dollár környékére, ami a nemzetközi bevételek alakulási tendenciái szerint nem kizárt.

0 Tovább

Poszter, trailer: Inside Llewyn Dawis

Új Coen film jön idén, a szereposztás a kreativitás szűkében összerakott plakáton, a felnőttes videó meg egyből itt.

0 Tovább

Poszter: Másnaposok 3

A poszter képi üzenete: "Ne baszakodj velem!"

0 Tovább

Poszter: Hangover 3

Poszterdömping a Másnaposok 3. részéhez, amik elég ütősre sikeredtek - kivéve a középsőt... Megjelenési sorrend szerint kerültek fel, a legfrisebb legelől.

Azért annyit megjegyeznék, ha Goodman így nézne rám, várnám a halált.

0 Tovább

Poszter, trailer: The Internship

Ismét összeállt az Ünneprontók ünnepének dinamikus duója, Vince Vaughn és Owen Wilson ezúttal munkahelyi kapuzárási pánikkal küzdenek (a kutyának sem kell a házaló ügynök a net világában), fogják magukat és A netes céghez (igen, Google) beállnak gyakornoknak. Hol itt a hiba? Az, hogy huszonéves egyetemista tacskók alázzák őket úton-útfélen, de a vénségek megtanítják élni a kockafejeket. A rendezés Shawn Levy érdeme, tőle az Éjszaka a múzeumban 1-2 és a Párterápia említendő. Mellékszereplők terén: Will Ferrell, John Goodman, Rose Byrne, Max Minghella, Jessica Szohr. A kinti bemutató június 7., hazairól egyelőre nincs hír.

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Utolsó kommentek