Eljött az amerikai foci ünnepe, két hazánkban is nagy rajongótáborral bíró csapat, a Patriots és a címvédő Seahawks csap össze. Azonban ez nem egy sportblog, azt meghagyom másoknak, én csak a sportesemény közben dollármilliókért megvásárolt reklámidőkre fogok fókuszálni, ott is csak a filmelőzetesekre. Az már most hiányérzet, hogy egyelőre nincs anyagunk a Bosszúállók: Ultron koráról, de biztosak lehetünk benne, hogy a Marvel és a Disney idei fejőstehene is megkapja a maga 4 millió dolláros játékidejét. Így maradjon meg az eddigi felhozatal, szemezgessünk is.

Elsőként rögtön a Terminator: Genisys kerül a figyelem középpontjába. Arnold Schwarzenegger láthatóan nyomni fog egy Stallone-t, ha azt vesszük, jó néhány kétes próbálkozás után a hasonszőrű talján macsó is resetelte a karriert, vissza a gyökerekhez alapon előbb Rocky (2006), majd Rambo (2008) gúnyájába bújva pozícionálta magát ismét a B-lista tetejére. Schwarzenegger is hasonlóra készülhet, mert mostanság a Szabotázsés az Erőnek erejével kétes megítélése után ideje valami ütőset is felmutatni. A korábbi előzeteseokből már kiderülhetett, alternatív idősíkra terelt a történet, így kaphatunk akár egy Star Trek-szintű franchise-rebootot is. A bemutató július 1. Amerikában, hozzánk egy nappal később jut el, úgyhogy világpremierre ácsingózunk.

Másodjára már egy időben nálunk hamarabb bemutatásra kerülő alkotás, a Kingsman: Titkos szolgálat kapta meg a maga dollártemetőnek tekinthető előzetesét. Matthew Vaughn megmutatta, milyen Bond kerülhetett volna ki a kezei közül, stílusos és frenetikus akcióorgia teljesen újraírhatta volna a brit titkosügynöki szériát. Nem mintha mostanság temetni kellene a karaktert, a Skyfall irgalmatlanul nagy anyagi és kritikai siker, de azért álljon e helyütt a tény, az X-Men: Az elsők rendezője mire képes a zsánerrel. Colin Firth balerinákat meghazudtoló eleganciával gyilkol, Samuel L. Jackson szokás szerint különc, az egész meg embertelen nagy látvány és poénáradat, ha valaki képes félretenni bármilyen öltönyös ügynökfilmmel beleégett előítéletet. Hazai bemutató február. 12., amit sajnos el fog nyomni A szürke ötven árnyalata...

Márciusra is jut egy young adult-film, A beavatott eldöcögött annyira, hogy megérje a folytatást is behúzni, így A lázadó alcímű fejezet elég Mátrix-utánérzetűre sikeredett plakátjai után most egy pörgős perccel jelentkezik. Ha így folytatja, Shailene Woodley megtapsolhatja magát, hogy dobta a Sony Pókember-megjelenését, helyette a rá épített széria főhőseként és nem mellesleg a Csillagainkban a hiba női főszerepéért erősen felzárkózott napjaink 30 alatti színésznőinek élmezőnyébe. Ami éltetheti a 3-4. rész reményeit, hogy idén novemberben kifut Az éhezők viadala, így a zárórészre már kiéhezett kamaszok és fiatal felnőttek tömegei lelhetik meg benne az utánpótlást. Persze ehhez feljebb kell lépni, mert az első rész hagyott némi kívánnivalót maga után. Amerikai bemutató március 20., ezt pedig egy nappal hamarabb kapjuk, mint a nagy vízen túl.

El is érkeztünk az egyik legnagyobb kérdőjelhez, mert Brad Bird végleg maga mögött hagyja animációs filmes rendezői hátterét. Hiába a Szuper haver, A hihetetlen család és a L'ecsó sikere, a 2011-es Mission: Impossible - Fantom protokollal elég emberes belépőt tett az élőszereplős filmek világába. Az M:I-filmek legsikeresebbje lehetővé tette, hogy pénzt kapjon egy saját projektre, ami a Tomorrowland lenne. Ebben a 11 másodpercben senki sem fog világmegváltást érzékelni (mert a teljes majd a mérkőzés szünetében lesz), de mind a leírások, mind a szereplőgárda és az eddigi anyagok egyértelművé teszik, Bird képes Nolanhez hasonló színvonalon munkálkodni. Amerikai bemutató május 20., nálunk még nincs kitűzve. Nagy veszteség lenne, ha csak DVD-n vánszorogna el a magyarokhoz.

Akkor vessünk egy pillantást a Hot Tub Time Machine 2-re is, ami szinte biztos, hogy csak DVD-kiadványként kerül a magyar rajongók elé. Prosztó és erőteljesen szexualizált a tartalom, a jacuzzis időgép első utasai közül John Cusack helyett Adam Scott került be, az idióta trió (Craig Robinson, Rob Corddry és Clark Duke) mind visszatér, így aki megkedvelte őket az első etapban, az most sem érezhet majd csalódást. Az már tuti, hogy a film készítői a Patriots győzelmében bíznak, vagy látták előre?!?!?! Amerikában február 20-tól látható, mi meg lessük csak a kiadványlistákat.

Ha már a felnőttek képzelete és akcióigénye majd minden igény szerint kielégítésre került, akkor egy gyermekeknek is szánt alkotással zárjuk a bejegyzést. Nem hittem volna, hogy megérem azt, hogy a Gru mindkét részében kulcsszerepet játszó minyonok megkapják saját egész estét lehetőségüket. Történelmi áttekintést kapunk az emberiség gonoszainak tett szolgálataiból, melyek során eljutottak Amerikába és Gru szolgálatába szegődtek. A nyár nagy animációs slágere lesz, az hótziher, úgyhogy nyugodjon meg mindenki, erre fogod vinni a családot, de a csajodat is. Itthon július 9-ére érdemes készíteni a pereputtyot, egy nappal az amerikai premier előtt.